ILCE A7M3 | Sony FE 85 1.8 | ISO 6400 | f4 | 1/40s

Nem is olyan régen írtam egy hosszabb lélegzetű szösszenetet fullframe (fx) és apsc (dx) témakörben, ahol majdnem a teljes Nikon dslr palettát kiveséztem, valamint akkor talán kicsit elhamarkodott jóslatot tettem a MILC gépekkel kapcsolatosan. Ott azt írtam, adok nekik még 1-2 évet és beérik a tükrösöket. A fenti írás 2017. júliusában kelztezett. Azóta eltelt másfél év és úgy néz ki, a jóslat beteljesedett. Pedig nagyjából olyan ellenérzésekkel voltam a MILC-ek irányába, mint anno a Apple cuccok felé úgyhogy elég sokat rágódtam a kérdésen.

Az, hogy melyik gyártó az annyira nem volt kérdéses, mivel az elvárásaimnak megfelelő paraméterek jobbára csak a Sony kínálatában voltak megtalálhatóak (fullframe, 2 kártyahely, eye af, hibrid af, kezelhető méretű felbontás).

Ha emlékeim nem csalnak, valamikor 2018 tavaszán hozta ki a Sony az A7 III fényképezőgépét, ami a II-es verzióhoz képest elég jelentős fejlesztéseket kapott, átlépve ezzel azt az ingerküszöböt, amit magamban felállítottam. Jött azonban az esküvő szezon, nem kockáztathattam a munkám minőségét azzal, hogy egy teljesen ismeretlen technikával vágok neki az évnek úgyhogy a kérdés jegelve lett. De az a kicsi bogár csak ott motoszkált minden alkalommal, amikor magamra vettem a kb 15-20kg-os málhazsákot (fotós táska), valamint amikor este a vacsoránál végre letettem magamról a 2db D4-et és egy kicsit leülhettem. Aztán szépen lassan közeledett a szezon vége, elkezdődtek az őszi esküvő kiállítások. Nem nagyon járok ilyenekre, csupán 1-2 van, amire elmegyek, de oda is inkább a társaság miatt. Ilyen a somogyi esküvő kiállítás is, ahova már jó pár éve minden alkalommal elmegyek és mindig remek a hangulat. Ugyanígy történt ez idén is, annyi különbséggel, hogy egy kedves esküvői fotós kollégáról kiderült, Ő már váltott és ezt a gépet használja. Volt olyan kedves és másnapra elhozta magával, hogy kicsit megtapogathassam, kipróbáljam, mit tud. Persze nem éles esküvői környezet, de azért igyekeztem olyan próbák alá vetni, amik kibuktatják a hibáit, ha vannak. Ugyan nem ismertem még a gépet és teljesen más egy ilyen Sony, mint a D4, szinte minden máshol van rajta, egész más a logikája, de azért igyekeztem megizzasztani. A gép eleve hátrányból indult, mivel nem gyári objektív volt rajta, hanem egy Tamron 28-75 2.8 és a legtöbb helyen azt olvastam, hogy az igazi teljesítményét csak a saját objektívekkel lehet belőle kihozni. Ennek ellenére nem találtam lassúnak, sőt. A döntés megszületett, AKAROM. Igen ám, de azért ez nem ilyen egyszerű. Egyrészt van hozzávetőlegesen 23-25 év Nikon slr múltam, egy bőröndnyi összevásárolt pro nikon felszerelés amiből konkrétan semmit nem lehet felhasználni az új géphez, még a memória kártyákat se. Éppen ezért adtam volna még egy utolsó esélyt a Nikonnak az annyira ígérgetett új csodamasina kapcsán, de amikor napvilágot láttak a végleges specifikációk, eléggé lelomboztak a tények. Nagyjából mindenki előtt egyértelmű, hogy a Nikon Z6 és Z7 gépen a Sony A7 III és az A7R III riválisaként lettek összeállítva, így mivel az én tevékenységi köröm nem a műterem / magazin címlap, így a nagyobb felbontású Z7 / A7R verziókat nem is néztem, maradjunk a 24Mpx felbontású másik verziónál. Igen, a felbontás mindkét gépnél ennyi. Amiben a Nikon papíron jobb, az a sorozatfelvétel képessége 10 (Sony) kép / másodperccel szemben az 12-őt tud. D4 is 10-et tudott és már az is géppuska volt, így ez a része részemről nem volt annyira fontos. Annál inkább a fókuszrendszer, ami a Sony esetében 693 fázis alapú érzékelési pontot jelent a Nikon 273-mal szemben és ezt a Sony esetében még 425 kontraszt alapú érzékelő egészíti ki. Ez a különbség papíron elég brutális, a gyakorlatban sajnos csak a Sony-t tudom mondani milyen, Nikon fókuszsebességét élesben nem állt módomban kipróbálni. Az igazán nagy gondok viszont még nem is ezek voltak. Első komolyabb dilemmát okozó tényező a Nikon új bajonettje, amitől ugyan csodákat vár, viszont jelenleg senki nem gyárt ilyen objektíveket, így a bejelentéskor elérhető pár lencsén kívül csak konverterrel használható, azzal kapcsolatosan pedig bármit is állítanak, a Sony esetében is kiderült, a natív gyári mindig jobb. Sajnos negatívum ilyen szempontból a Sony oldalán is van, a Zeiss / Sony E bajonettes objektívek méregdrágák. Ennél is nagyobb gond viszont, ami végül teljes mértékben kizárta a Nikon Z6-ot a lehetséges fényképezők közül az az 1db memóriakártya foglalat, ami ráadásul az XQD. Mi is a gond ezzel? Azon kívül, hogy az ilyen típusú kártyák gyártását a Lexar hivatalosan megszűntette, így jelenleg a Sony gyártja kizárólag (monopol helyzet?) meglehetősen drágák. Persze gyors meg minden, de semmivel sem strapabíróbb, mint egy SD vagy egy CF (ez sajnos saját tapasztalat). De ezt a békát még akár le is nyelem, mivel a D4 miatt egy rakat XQD kártyám van (volt) a sokkal nagyobb probléma az a kockázat, amit nem vagyok hajlandó vállalni, ez a biztonsági mentés hiánya. Mióta 2 memória kártyás fényképezőm van úgy dolgozok, hogy az adatok egyszerre mindkét kártyára mentődjenek, így ha az egyik meg is sérül, elvész, bármi, a másikon ugyanazok az adatok megvannak és így nincs adatvesztés. Mivel jobbára esküvők fotózásából élek, azt a luxust nem engedhetem meg magamnak, hogy a pár nagy napjáról készült képeket vagy azok egy részét elhagyjam. Szerencsére nekem eddig csupán 1-2 sérült kép miatt kellett a második kártyához nyúlnom (a sérült képeket tartalmazó kártya mentés után a kukában landolt), de nem egy olyan esetről hallottam már ahol komplett esküvős anyagok vesztek így el. Sajnos egyébként ugyanez a helyzet Canon vonalon is, ott is egy kártyás gép került piacra. Ami még sajnálatosabb, hogy a leghalványabb pletyka se mutat arra, hogy jönne egy Z6s vagy hasonló a profi fotósok számára egy helyett két kártyafoglalattal. A fentieket mérlegelve sajnos meg kellett hoznom egy nagyon fájdalmas döntést, NikOFF.

ILCE A7M3 | Sony FE 28 F2 | ISO 4000 | f3.2 | 1/15s

Úgyhogy szép lassan elkezdtem eladni azokat az eszközöket amik nélkül még gond nélkül el tudom végezni a hátralévő munkákat és közben szívtam magamba a Sony információkat. Talán a sors keze vagy nevezzük jó kereskedői vénának, hogy egy évvel ezelőtt az őszi esküvő kiállításon összefutottam Erdősi Zoltánnal a Fotoplus-tól és felelőtlenül a kezembe nyomott egy Sony A9-et, nézegessem, nyomkodjam, stb. Akkori kedvességét viszonozva úgy döntöttem, Ő lesz az első a kereskedők között, akitől ajánlatot kérek azokra az eszközökre, amiket ha nem is egyszerre, de meg szeretnék vásárolni mindenképpen, még a 2019-es esküvői szezon kezdete előtt. Szerencsére Zoli nagyon segítőkészen állt a kérésemhez és az igényeimhez akalított feltételek mellett biztosította számomra az új gépet. Úgyhogy elkezdődhetett az éles teszt.

Első benyomások:

Hogy törne le a keze annak aki menürendszerét és egyáltalán a menü logikáját kitalálta. Najó, ezt sajnos tudtam előre, a Nikon menürendszerétől nagyon távol van a Sony elképzelése, de ahány véleményt olvastam a neten, kb. egységesen mindenki ezt írta. Marad a megszoksz vagy megszöksz választás :). Onnantól viszont, hogy szépen lassan elkezdtem testreszabni a gombok funkcióit (kb. majdnem minden gomb fonkcióját lehet módosítani) elkezdett együttműködni velem.

A következő, már pozitív döbbenet a fókuszrendszere kapcsán ért. AEL gombra rádefiniáltam a szem fókusz szolgáltatást és vártam a csodát. A karácsonyi családfotózások során műtermi környezetben remek lehetőség volt arra, hogy élesben kipróbáljam, mit tud. A gyerekekről, babákról köztudott, hogy nem igazán szeretnek mozdulatlanul ülni, valószínűleg mindenki számára ismert a készíts éles képet a gyerekről problémakör. Ha a gyerek szeme nem épp egy pontosan működő keresztszálas AF mező közelében volt (DSLR estében) akkor mire fókuszál a fotós, átkomponálja a képet, a gyerek már máshol van. Na Sonynál ez kicsit másként működik. A fókuszmezőt (akkor még nem jöttem rá, hogy lehet a mezőből pontot csinálni) a gyerek feje környékére mozgattam, majd benyomtam az AEL gombot. A gép azonnal a gyerek közelebbi szemére fókuszált és kicsi zöld nyégyzettel jelöte, hogy fókuszban van. Innentől a gépet is szabadon mozgathattam, a gyerek is ugrálhatott, mozoghatott, a kicsi négyzet mindaddig a szemén maradt amíg a gombot nyomva tartottam vagy ki nem ment a képmezőből. A pontosságáról pedig csak annyit, hogy az elkészült képbe belenagyítva a gyerek szemében láttam saját magamat (családi csoportkép 55mm obival). Egyszerűen szürreális élmény volt ez a fajta kényelem. (Épp most jelent meg a hír, hogy a Nikon is bele fogja majd tenni ezt a funkciót a Z6/Z7-be egy firmware frissítéssel).

Mivel a műteremben is többnyire csak derítésre használok vakut, így a lehető legtágabb blendével szeretek dolgozni. Igen ám, de amikor nem csak egy személy van a képen hanem 2-3-4 vagy akár több is, sajnos kénytelen vagyok rekeszelni. Ezzel párhuzamosan ISO megy feljebb. Sony esetében ez abszolút no para, a kész végeredményen alig észrevehető, hogy a kép ISO 400-on vagy ISO 2000-en készült. Viszont itt kijött a Sony első gyengéje (számomra), mivel egy ilyen átálláshoz kell állítani ISO-t, és rekeszt egyaránt, ami D4-nél már vakon 2 mozdulat volt és azonnal lehetett tovább fotózni, Sony esetében ez egy kicsit lassabb folyamat. Sajnos a paraméter módosítási kérésekre nem éppen valós idejű a válasza. Ok, semmi gond, megoldom másként – gondoltam én -. Van a program tárcsán egy ‘1’ és egy ‘2’ jelülésű állás ami kb., hasonló mint a Nikon középkategóriás gépek esetében az U1, U2. Ezekre egyedi felhasználói beállításokat lehet rádefiniálni. Meg is tettem, egyikre beállítottam az 1 szereplős, a másikra pedig a több szereplős fotózáshoz alkalmazott beállításokat, így elvben egy ilyen váltás során csupán eltekertem a tárcsát egyikről a másikra és már kész is. Na, sajnos ez nem pont így van. A tekerés után a gép ugyanis feldob egy amolyan státusz ablakot, hogy milyen paramétereket állítok épp be és azt nézegetni kell 1-2 másodpercig mire enged újra exponálni. Lényegesen gyorsabb így, mint a 2 paramétert külön állítgatva, de engem kicsit zavar amikor valami nem azonnal történik.

Magasan volt a léc, de nagyon kellemes meglepetés volt a Sony TTL vakuzása. A Nikon ezen a téren (különösen a jobb vakukkal) híresen jó, így az elvárások tényleg magasak voltak, de a Sony minden tekintetben jól vizsgázott.

ILCE A7M3 | Sony FE 55 F1.8 ZA | ISO 250 | f2.5 | 1/250s 1:1 crop hintalovon hintázó kislányról AF-C EYE AF segítségével

A vakus történet ott kezd érdekes lenni, hogy a Sony esetében LCD / EVF van, míg a D4 esetében egyszerűen átnézek az objektíven. Utóbbi esetben tehát ha kevés fényben fotózok akkor az átnézőben is sötét lesz, mivel a valóságot mutatja. Na a Sony-nál ez nem így működik. Egyfelöl választani lehet, hogy azt a képet mutassa, ami a valóság, vagy egy „ideális” expó végeredményét. Így pl. stúdióvakus fotózásnál egy élfényes kép esetében nem a nagy sötétséget látjuk, hanem egy szépen kivilágított fotót, aminek segítségével kényelmesen tudunk akár alig fényben is komponálni, élességet állítani, stb. A másik verzió pedig az, amikor a valóságot mutatja a kijelző. Ebben is van azonban egy csavar, mivel amint egy TTL vakut teszek a gépre, a kép kivilágosodik, mert tudja a gép, hogy a maradék fényt a vaku pótolni fogja. Erre a funkcióra amúgy nagyon kíváncsi voltam, mivel esküvőkön a buli résznél roppant mód hasznos, ha látom amit fotózni szeretnék és nem csak tippelek, hogy valaki lehet előttem (sajnos a fényviszonyok legtöbbször a szabad szemmel történő látáshoz sem elégségesek).

Folyamatosan tesztelgetve az új vasat a következő negatívum az elektronikus zár. Pedig ez volt az egyik olyan funkció, amit nagyon szerettem volna a jövőben maximálisan kihasználni. Lényege, hogy tökéletesen hang nélkül, néma üzemmódban képes képet készíteni. Nincs felcsapódó tükör hang, nincs zárhang, tökéletesen diszkréten lehet dolgozni bármilyen eseményen (templom, színház, stb.) Na ez sajna bukta. Az elektronikus zár és a műfény nem barátok. Ha műfény mellett néma üzemmódban készítek képet az az esetek túlnyomó többségénél (fényforrástól függően) szép hullámos lesz, mint régen a képcsöves tv esetében amikor valami zavaró jel volt a közelben. Pedig ennek a funkciónak éppen az ilyen helyeken lett volna létjogosultsága. Sovány vigasz tudom, de állítólag talán az A9 kivételével minden MILC így reagál erre a problémára és kb. nincs mit tenni.

Az elmúlt több, mint egy hónapban intenzíven nyúzva a Sonykat lefotóztam két esküvőt, egy rendezvényt és pár tucat családot. Folyamatosan feszegettem a gép határait ezalatt, de úgy érzem, barátok leszünk. Pár pontban megpróbálom összeszedni az eddig tapasztalt poritívumokat és negatívumokat.

Para az elektronikus keresőtől: kellemes csalódás, nagyon könnyű átállni a kettős működésre (átnéző és lcd kijelző használata vegyesen).

Fényszegény környezetben a fókuszrendszer működése: Sajnos nem voltam olyan helyzetben, hogy a D4 mellett párhuzamosan tudjam próbálgatni a Sony A7 III-at, így inkább csak az érzéseimre tudok hagyatkozni. Sikerült olyan helyzetbe hoznom a gépet, ahol nehezen talált élességet, de elég nehéz volt. Aminek kicsit nagyobb szerep jut a Sony esetében az, az adott helyzetben alkalmazott fókusz mód és fókusz mező méret. Ebből ugyanis egy tucatnyi van és ezek kitapasztalása egy folyamat. Összességében megfelelő mód választás esetén nem sikerült nagyon zavarba hozni a gépet, arányaiban sokkal több éles buli fotót készítettem vele, mint a D4-gyel. Ami várható volt, hogy a szem fókusz már szürkület után se mindig működik, az arc felismerés még szinte alig fényben is tette a dolgát, de a hagyományos követő (AF-C) a nem túl ideális „lagzi” körülményben is jól használható volt.

ISO: Szögezzük le már a legelején, hogy aki 1:1-be nagyítva pixelkukkolja a képeket az vegyen inkább ecsetet. A neten található mindenféle steril környezetben készített iso teszt kép, így ezt a kérdést inkább elengedem, a saját elvárásaim és tapasztalataim alapján alkotok inkább véleményt a végeredményről. Már egy jó ideje használom a gépek Auto ISO funkcióját (apropó, negatívum a Sony-nál, nem lehet (vagy nem tudom hogy kell) 1/3 lépésekkel állítani a kívánt minimum záridőt). Az ISO plafon D4 esetében 12800 volt de 8000 felett nem forszíroztam a dolgot, csak ha muszáj volt. ILCE 7M3 esetében ezt a plafont 25600-ra állítottam, de ha nagyon szükséges lenne, még feljebb is mernék vele képet készíteni. Ami nagy különbség, hogy a nyersanyag bár látszólag elég zajos 25600-nál, a RAW képek már LR zajszűrő algoritmusára is nagyon jól reagálnak (ami valljuk be nem egy bajnok), de ha ez nem lenne elég egy noiseware vagy más zajszűrő programmal szinte tökéletesen zajmentes képek készíthetőnk belőle komolyabb részletvesztés nélkül.

ILCE A7M3 | Sony FE 28 F2 | ISO 16000 | f3.2 | 1/250

Vr/OSS: nem, nem az objektívekről lesz szó, hanem a sony-ba épített 5 tengelyes szenzor mozgatáson alapuló képstabilizáló rendszerről. Hátőőő… elég jó… 1/15s záridővel kézből kényelmesen fotózok vele bemozdulás nélkül (persze ha a téma bemozdul az más). Ehhez ha még hozzátesszük, hogy képes együttműködni az objektívbe szerelt stabival is, az eredmény már szinte hihetetlen. Miért fontos ez? D4 esetében a gépváznak volt egy olyan tömege, ami miatt elég nehezen mozdult be fotózás közben. D750-nel már jóval gyakrabban megesett, főleg egy kis, könnyű fix obival kombinálva, hogy a könnyű gép berázkódott, a végeredmény bemozdult. A Sony alapból jóval kisebb mint a DSLR-ek, de ilyen jellegű bemozdulás nulla. Egyetlen ilyen hiba miatt elronotott képem se lett eddig.

Akksi üzemidő: szintén kellemes csalódás a pletykák után. Bár a Nikon D4 akksi üzemidejének közelébe se ér a Sony, érzetre a Nikon D500 üzemidejéhez tudom hasonlítani.

A fő szempont amiért a váltás történt: mennyei! Igaz, úgy nézek ki, mint egy turista a játékgépeivel, de a 2 db D4 után a 2 db sony szett súlya szinte észrevehetetlen.

És akkor most jöjjenek a negatívumok:

Számomra elég ciki egy gépet úgy eladni, hogy nem adnak hozzá rendes töltőt. Nikonhoz alapból dupla töltő jár pedig az üzemidő 3-4x több, mint a Sony esetében. Az, hogy egy 740e Ft-os gépet egy 100 Ft-os USB kábellel kell tölteni 5-6 órán keresztül számomra elfogadhatatlan. Persze, az nem baj, ha lehet úgy is, de ugyan férjen már bele ebbe az árba egy rendes asztali töltő, amibe beletehetem a lemerült akksit tölteni, miközben a géppel dolgozok.

A hátsó gombok kiosztását nagyon át kell gondolni. Én pl., miután véletlenül átállítottam a gépet Auto ISO-ról ISO 50-re és ezt csak 10-20 képpel később vettem észre, a hátsó tárcsáról szinte minden funkciót leszedtem.

Lassú szoftver: Sony esetében nincs az, hogy felkapom a kikapcsolt gépet, bekapcsolom és lövök. Érdemes inkább ki se kapcsolni munka közben, nyerünk 2-3 másodpercet.

Furcsa sorozatfelvétel: rendes kézikönyv hiányában véletlenül magamtól jöttem rá, hogy a sorozat mód sebességét lehet „low, mid, hi, hi+” állásokba tenni, ahol a mid állást próbálgatva se nagyon sikerült 1 lenyomással egy képet készíteni. Olyasmi érzés, mint ha az első 2 kép között rövidebb idő tellne el, mint utána a sorozat többi képénél, de ez is csak érzet, nem mértem ki.

Szenzorkosz: sajnos eddig legyintettem a problémára, pár havonta esetleg kitakarítottam a gépet, a tág rekeszes képek miatt szinte soha nem okozott gondot 1-2 porszem a szenzoron. Sajnos a Sony-ba sokkal hamarabb belemegy a szennyeződés a szenzorra, mivel sokkal közelebb van a bajonetthez és sajnos sokkal látványosabb problémát okoz. Előny viszont, hogy ezt már a fotózás előtt is láthatjuk a kijelzőn, így egy körtepumba beszerzése és a táskában rendszeresítése mindenkinek erősen ajánlott.