Már lassan két év is eltelt, hogy a Sony kihozta a zászlóshajójának számító Sony A1-et, születési nevén ILCE-1-et.

Ez az a gép, ami egyszerre nagy felbontású, gyors, stackelt szenzoros, szóval minden témakör legjobbjainak a tulajdonságait ötvözi papíron, de mi a helyzet a valóságban?

Próbáltam valós környezetben tesztelni a gépet és megtalálni a gyenge pontját. Végig fotóztam vele több száz gyereket, kb. 50 családot, pár rendezvényt, volt benne magas iso-s kép, volt benne rengeteg vakus kép, kivétel nélkül mind tisztán elektronikus zárral, de nem sikerült megizzasztani.

Féltem tőle, hogy úgy járok majd vele, mint a Sony A7 III-mal amit első alkalommal élesben egy esküvőn használtam csendes módban, ahol azonnal ki is jött a szenzor kiolvasási sebességből adódó probléma, ami miatt szép hullámos csíkok jelentek meg a templomi képeken. Szerencsére csak másodfotósként segítettem be egy kollégának és a képeim többsége még így is használható volt, de ez egy nagyon kellemetlen tanulópénz volt.

De úgy néz ki, nem vertem be a fejemet eléggé, ismételten élesben kezdtem el tesztelni a Sony A1 tudását és képességeit. Szerencsére ez alkalommal megúsztam minden bakit. Természetesen ehhez azért az is hozzájárult, hogy tudtam mire kell figyelni és minden alkalommal készítettem az adott helyszínen pár teszt képet, hullámzik-e vagy sem.

Véget ért a karácsonyi és az esküvői szezon is, a készített nyersanyag többségét már át is adtam, így maradt egy kis időm feszegetni a gép határait. Alapvetően nem arra voltam kíváncsi, jó-e a gép, milyen szép képet készít, stb. hanem tényleg arra, hogy mit ad pl. az A7 III-hoz képest.

Első körben a rövid távú tapasztalatokra támaszkodva szerettem volna igazolni szubjektív megérzéseimet a gép színkezelését illetően. Érzetre sokkal pontosabban találja el a színeket minden környezetben, sokkal élethűbben adja vissza a bőrtónusokat és jóval finomabb átmeneteket képes megjeleníteni.

Ezt a tulajdonságot a faék egyszerűségével teszteltem, egy krémszínűre festett szobában plafonon elhelyezett led-es lámpa mellett, háttérben egy villogó karácsonyfával letettem a kedvenc modellemet és mellé egy Color Checker színtáblát / szürke táblát és mindkét géppel lefotóztam iso 1600 és iso 6400 értékek mellett.

Ahhoz sajnos már A7III – IV kapcsán hozzászoktam, hogy teljesen más számadatokat fogok kapni WB-t illetően, de nem is feltétlen ez érdekelt, hanem az, hogy ez a valóságtól mennyire van távol. Erre pedig ott a szürke tábla referenciának. Első lépésben megnéztem mit dobott a gép, majd pipettával a WB-t a tábla alapján állítottam be. Amire igazán kíváncsi voltam az a kettő közötti eltérés.

Sony A7 III
ISO 1600 mért érték: 3300K, tint +1, helyes érték szürke tábla alapján: 3600K, tint +2
ISO 6400 mért érték: 3300K, tint +2, helyes érték szürke tábla alapján: 3600K, tint +4

Sony A1
ISO 1600 mért érték: 3300K, tint +8, helyes érték szürke tábla alapján: 3400K, tint +7
ISO 6400 mért érték: 3300K, tint +8, helyes érték szürke tábla alapján: 3400K, tint +7

Ha nem is eget rengető a különbség a két gép között, de már itt is jól látszik, hogy sokkal kisebb az eltérés a mért és a számolt adatok között Sony A1 esetében mint a Sony A7 III esetén. Természetesen ez egy olyan dolog, amit főleg ha RAW-ban dolgozunk akkor lehet korrigálni könnyedén, de azért valljuk be, sokkal kényelmesebb, ha már a nyersanyag is színhelyes AWB-t használva is.

A következő dolog, amire kíváncsi voltam, hogy mit bír az 50MPx iso-ban. Természetesen nem natívan, hanem leméretezve az A7 III felbontására, 24MPx-re, hogy ne almát hasonlítsunk körtével, hanem valami realitása legyen a végeredménynek. Bevallom, elég szkeptikusan álltam az eredményhez, mivel az A7 III ahogyan azt már régebben is leírtam, túl jól sikerült. Az egy etalon gép lett és azóta nem igazán jött ki olyan gép, ami minden tekintetben jobb lenne nála. Így volt ez a Sony A7 IV-el is, ami sok tekintetben jobb volt nála, de konkrétan iso-ban ha nem is sokkal, de érzetre egy picivel gyengébben muzsikált. Természetesen már az is amit az tudott, az is bőven több volt a szükségesnél, de akkor is gyengébb volt ebben a tekintetben az elődnél.

A teszt ugyanaz mint az előbb, csupán a color checker másik oldalát fotóztam le a modellem mellett, majd állítottam ugyanarra a fehér kockára WB-t mindkét esetben és az került kivágásra. Továbbra is ugyanaz a világítás, ugyanaz a Sigma 85 1.4 DG DN objektív, csak a gép cserélődött mögötte.

Ugyanúgy egyformára méretezett két kép, mindenféle szűrés és egyéb beavatkozás nélkül, csakis raw-jpg konverzió. Ember legyen a talpán, aki ezen két kép alapján messzemenő következtetéseket von le, de nekem érzetre közel egyforma. Fogom még feszegetni később ezeket a határokat, de azt gondolom, ha szűrés nélkül 24MPx méretben hozza akár csak ugyanazt amit az A7 III tud, akkor az több, mint elegendő.

Végül amire leginkább kíváncsi voltam, az elektronikus zár határai, korlátai. Tudni szerettem volna, mi az a téma, amit nem fogok tudni tisztán elektronikus zárral megörökíteni és szükségem lesz a jó öreg mechanikus redőnyzárra.

Mielőtt előre szaladnánk a tesztre, ezt a témát egy kicsit szeretném bővebben kifejteni, mi is okozza a problémát.

Hagyományos esetben amikor a redőny zár elhalad a szenzor érzékelő pixelei előtt akkor azok adott mennyiségű fényt kapnak, amit egy digitális számérték formájában ki lehet belőlük olvasni. A kiolvasás alatt a zár végig eltakarja az érzékelőt, így a begyűjtött adat a kiolvasás közben nem változik.

Más a helyzet akkor, ha az érzékelőt az adatok olvasása közben nem takarja el semmi, azaz folyamatosan csapódnak bele a fotonok. Ebből következik az a jelenség, hogy a kép kiolvasása közben megváltozik annak tartalma. Legegyszerűbb eset egy rossz minőségű izzó, ami valójában villog, de a szemünk ezt nem érzékeli. Ilyen esetben a kiolvasás során sötét és világos sávok követik egymást. Még látványosabb a helyzet akkor, ha mozgó tárgyat fotózunk.

A korlátok kiderítése érdekében a legdurvább szituáció elé állítottam a gépeket. Elővettem egy remek obi-s rovarcsapdát, mely szép UV fénnyel csalogatja magához a szárnyasokat, majd egy ventilátor segítségével magába szippantja őket.

A terv az volt, hogy ezt a ventilátort próbálom meg lefotózni a lehető legminimálisabb bemozdulással.

Sony A1 elektronikus zár vs. redőnyzárSony A7 III elektronikus zárralA teszthez segédfénynek természetesen az UV lámpáját is bekapcsoltam és f1.4 mellett nagyjából 1/8000 záridő mellett kaptam olyan végeredményt amit vártam redőnyzárral az A7 III géppel. Majd húztam egy merészet és átállítottam a gépet elektronikus zárra. Azt gondolom egyetlen kép elegendő a végeredmény illusztrálásához (bal oldali kép, teljesen szétesett lapátokkal). Lényegében mindegy volt, hogy 1/1000 vagy 1/8000 a záridő, a végeredmény hasonló volt.

Következett a Sony A1, ahol referencia képként redőnyzár mellett lőttem egy képet 1/8000 sebességgel, majd ugyanazt megismételtem elektronikus zárral, azaz némán.

Mivel arra aránylag csekély volt az esélyem, hogy a rotor lapátot azonos szögben kapjam el, így a végeredményt utólag forgattam be és tettem egymásra a két képet.

Nos igen, a gép hibázott, ez egyértelműen látszik. A képen piros vonalakkal jelzett hozzávetőleg 2cm eltérés egyértelműen az elektronikus zár és a redőnyzár közötti különbségből adódik. Más kérdés, hogy adott egy ventilátor, melynek szögsebességét megbecsülni sem tudom, mivel a készüléken nincs megadva fordulatszám adat, de azt gondolom, nem lassú. Mindezt kb. 1m távolságból fotózva okozott ekkora torzulást, aminek jellege még csak nem is hasonló a hagyományos szenzor esetében megfigyelhető hibához.

A való életben valahol bele fogok ütközni ebbe a problémába? Erősen kétlem…

Az oktató anyagokat, statisztikákat, teszteket minden esetben külső támogatás és megbízás nélkül készítem, azok legfeljebb annyira részrehajlóak amennyire én szubjektív vagyok 🙂

Ha szeretnéd támogatni a munkámat, hívj meg egy virtuális kávéra! (klikk a linkre)