Ha most tervezed életed első tükrös gépét megvásárolni, ez az írás nem neked szól. Inkább a kollégákkal, más esküvő fotósokkal szeretném megosztani az elmúlt évek tapasztalatait. Ezen belül is tovább szűkíteném a kört Nikon-ra, mivel más márkákkal első kézből nincs közvetlen hosszú távú tapasztalatom, legfeljebb az általuk készített nyersanyag feldolgozásában.

Szakmán belül nagyon gyakori az a nézet, hogy nem a gép számít hanem mögötte a fotós. Ez egy nagy igazság, de azért valljuk be, senki se önmaga ellensége, ha a technika a keze alá dolgozik, az nem egy hátrány. A meseszép kreatív fotókat gyakran akár egy mobillal is el lehet készíteni, ott tényleg szinte csak a fotóson múlik a végeredmény, de az esküvők fotózásának ez igen elenyésző részét teszi ki. A kreatívon van idő beállítani a megfelelő kompozíciót, a fényeket úgy felülírni ahogy épp nekünk tetszik. Ráadásul ha nem sikerül elsőre, ismételhetünk. Az esküvők szertartás és lagzi része azonban szinte 100% riport. Mi csupán egy diszkrét külső szemlélők vagyunk, akiknek van kb. 5ms ideje arra, hogy elkészítse a megfelelő képet. (na jó, ez kicsit sarkítva, de egy első csók is legfeljebb 1-2 másodperc ami előtt és után is mozgásban van a pár)

Miért probléma ez?
Jellemzően minél jobb lencsékkel, minél komolyabb géppel és minél több fényben dolgozunk, annál valószínűbb, hogy a gépünk gyorsan megtalálja az élességet ott, ahol szeretnénk. Ezen három tényezőből az első kettő felett mi rendelkezünk, az utóbbi azonban a helyszín adottsága. Azaz éppen, hogy nem adottsága, mivel a legtöbb templom, buli helyszín nem kényezteti el a fotósokat ilyen tekintetben. Könnyen elképzelhető, hogy megfelelő rekesz, záridő és magas érzékenység mellett még menthető képet tudnánk készíteni a rendelkezésre álló technikával, de ha teljesen életlen lesz a kép, mert a fókusz motor csak előre-hátra mozgott és kereste az élességet akkor ez sovány vigasz.

Kb. hat vagy hét éve amikor az akkori 2db Nikon D700 egyikét lecseréltem D3s-re, hamarosan olyan érzésem lett, hogy mi ez a kompakt vacak itt az oldalamon? Lassú, lomha, pfujj… Pedig imádtam a D700-akat, amolyan tipikus igásló gépek, de amikor mellé került a D3s, egyszerűen kitárult a világ. Felemeltem a gépet, megnyomtam a gombot, és olyan helyen lett egyből élességem, ahol korábban a D700 csak keresgélt. Ekkor még nem sejtettem azt, amiben most már szinte biztos vagyok, de ezt majd kicsit később…

Egy szezon után a fusion stílus csábításának hastására a maradék D700-tól is könnyes búcsút vettem és lecseréltem őt egy D800-ra. FullHD videó, 36mpx fotó, ráadásul a tesztek szerint még a D3s-nél is zajtalanabb kép. Bedőltem neki… kár volt. A D800 élettere a stúdió (esetleg a tájképek). Egy icike picikét sem riporter gép. Amint kézből dinamikus témát fotózól vele kevert és persze gyenge fények mellett, a képek többsége kuka. Zajos, bemozdult, életlen szóval katasztrófa. A buli képek 12mpx-re leméretezve kb. a D700 szintjét hozták sokszoros áron, ráadásul miatta a számítógépemet is le kellett cserélnem, mert a korábbi 5-10MByte-os nyers képek helyett 50MByte-osokat gyártott a 36mpx miatt. Mielőtt nagyon úgy nézne ki a dolog, hogy le akarom húzni a D800-at, ez nem így van, csupán az én fotózási stílusom mellett erre a felhasználási területre alkalmatlan. Egy év után mennie is kellett a gépnek.

Mivel a D800-nál jobb gép egyetlen egy volt akkor a nikon palettáján, erős nadrágszíj meghúzás mellett egy D4 lett az utód, ami a mai napig hű társam. Bár a két gép között volt bő egy Fe meg egy minimális (4mpx) felbontás különbség a D4 javára és minden tárcsa fordítva működött a két gépen, egy ideális időszak következett. Ha egy kép rosszul sikerült, csak magamat hibáztathattam.

Telt-múlt az idő és a D3s már nem volt fiatal. Bár a rajta lévő gumi borítás jobban bírta mint a D4-en a második garnitúra, az idő eljárt felette. Szerencsére a nikon palettáján megjelent egy reális árú elég nagy tudású gép, a D750. Persze ehhez pár olyan dolgot el kell fogadni mint a kihajtható kijelző, a könnyű műanyag érzet, vacak fogás, de ha ezeken túl tudjuk magunkat tenni, egy remek kis gép látszatát kelti. Minimálissal gyorsabb fókusz mint a D4 (amit ha nem tévedek, a D4s-ből örökölt), +8mpx felbontás (még elfogadható), látszólag jobb érzékenység.

A D750 egy halom, az esküvői fotózás során hasznos funkcióval lett felvértezve, mint pl. a csendes sorozat mód, a csoportos AF. Előbbi a szertartások alatt nagyon hasznos a diszkrét munkához, utóbbi pedig a fényszegény környezetben történő gyorsabb élességállítást lenne hivatott elősegíteni. És itt jön az igazi probléma, ami miatt sajnos nem lett felhőtlen a szerelem köztem és a gép között. A klasszikus lagzi körülmények között a fókusz rendszerrel valami gond van. „Csippan” megtalálja az élességet, de az elkészült kép sehol se lesz éles. Ráadásul ez a hiba nem reprodukálható, ám a legtöbb D750-nel fotózó kolléga tapasztalta már. Olyasmi a hatás, mint ha bemozdulna a kép, de ha ez lenne a hiba, a fénypontokon ez jól látható lenne egy vonal formájában. Ez viszont ezeknél a képeknél nem jelentkezik. Márpedig egy olyan munkaeszköz, ami megbízhatatlanul készíti a képeket, hol sikerül neki, hol nem, nem egy életbiztosítás.

D750 felett csak a D5 van, aminek az ára pedig meglehetősen borsos, nem biztos, hogy az élettartama alatt esküvőből kifinanszírozható, így az a gép nem jöhetett szóba. Mindig is szerettem kísérletezgetni és próbálgatni az új technikákat, így a D500 bejelentése erősen megmozgatta a fantáziámat.

Előnyök vs. Hátrányok?

A Nikon D500 első gondolatra mindenképp egy visszalépés a korábbi gépekhez képest, mivel apsc méretű szenzor található benne, nem fullframe és mint „köztudott” a fullframe jobb, mint az apsc.
Ezen sztereotípián próbáltam túltenni magam, amikor számításba vettem, mi jöhet ki egy ilyen gépből. Első körben a gép ismerete nélkül csupán fizika, apsc szenzor mellett nem csak az objektívek gyújtávja nő meg 1.5x, hanem az azonos gyújtáv/rekesz mellett a mélységélesség is nagyobb lesz. Ezt ugye fordítottan szokták a fullframe lapkák előnyeként felsorolni, hogy jobban el lehet velük mosni a hátteret, de ha a szűk felhasználási területet vesszük figyelembe, akkor az derül ki, hogy bulin azonos mélységélesség eléréséhez akár nyitottabb rekeszértéket is használhatok, ami pedig azonos záridő mellett alacsonyabb iso értéket igényel. Márpedig ez erősen kompenzálja az elméletileg gyengébb képességeket. Ha ehhez még hozzávesszuk a Sigma által kiadott 50-100 f1.8 apsc-re készített objektívet, ami a ekv. 75-150mm és végig tudja az f1:1.8-as blende értéket, elég csábító a perspektíva.

Bő egy éve megvettem hát. Első benyomás: gépnek végre rendes fogása van, nem egy kompaktot tartok a kezemben. Második benyomás: brutális az autófókusz. Első bevetésén egy ravatalozóban alig fényben az első sor által amúgy még be is árnyékolt 2. sorban ülő nénire elsőre talált élességet és késlekedés nélkül meg tudtam örökíteni azt a pillanatot amit szerettem volna.

Következő „vicces” élmény a videó funkció volt. A gépben elektronikus vr lett leprogramozva… így az amúgy remegés csillapítás nélküli 50-100-zal akár kézből lehetett remegésmentes videót készíteni, de mivel nem filmes vagyok, ezen képességeit inkább csak játékra használtam.

Eltelt egy év a vásárlása óta és a gép ma már egy kereskedő birtokában van.

A gép szerelem volt majdnem minden tekintetben. Nem tudok semmi olyat mondani rá, amit mint hiba fel lehetne róni neki. A színei nagyon szépek, soha egyetlen fontos pillanatról nem maradtam le azért, mert nem talált élességet a gép, az 50-100 háttérmosása meseszép (csak iszonyat nehéz). Néha rápattintottam a 70-200 2.8-at és kihasználtam a 300mm f2.8 előnyeit is, ami szerintem elég baráti, persze esküvőn elég ritkán kihasználható 🙂 A bajok és a hiányérzet ismét csak szakma specifikusan akkor kezdődött, amikor a nap lement. Bár a korábbi kis szenzoros gépekhez képest fényéveket fejlődött a technika, megfelelő körülmények között akár azonos érzékenységi szinten is képes volt jó képeket készíteni mint a D4, de az esetek többségében már igen alacsony (iso 1600 környéke) szinten megjelent a klasszikus dx-re jellemző mintázatú zaj.

Sajnos ez tipikusan az a probléma, amit egyetlen teszt oldalon se fognak leírni mert steril körülmények között a cérnaspulni képe még iso 12800-on is teljesen vállalható lesz, ami ha az apsc-ből eredő +kb 2/3-1Fe rekesz előnyt is hozzá vesszük, nagyon impozáns. Sajnos a gyakorlatban ezt nem sikerült kihasználnom. A végeredmény nem olyan rossz, mint mondjuk a D800-nál volt, de az 5 éves D4 mellett sajnos érezhető a különbség. Ez ugyebár megint egy olyan pont, ami a szubjektivitás lehetőségét erősen mérsékli, mivel ha csupán önmagában használnám a D500-at, lehet fel se tűnne az eltérés és egy imádott gép lenne. Van viszont mellette egy vele azonos környezetben azonos időben használt 5 évvel ezelőtti technológia, ami még mindig stabilabban végzi a dolgát mint az új jövevény.

A post elején említettem, hogy most már szinte biztos vagyok benne, hogy más oka is van ezeknek az eltéréseknek. Akkor még nem értettem, hogy miért vesznek a fotósok D3-at, amikor a sokkal olcsóbban megvehető D700-ban is ugyanaz a szenzor dolgozik. Bizonyára sosem lesz hivatalosan elismerve, de nekem nagyon erős a gyanúm arra nézve, hogy hiába szerelik egy gépbe ugyanazt a technikát, szoftveresen visszafogják azt illetve egyéb „hibákat” csempésznek bele.

Mivel a legtöbb esküvőn ketten dolgozunk és a kolléga D750-nel készíti a képeket, az elmúlt egy évben a legtöbb esküvői anyag 3 eltérő gépvázzal készült. Gyakran ugyanarról a témáról kicsit más képkivágással, más látószögből több kép is készült, így össze lehetett hasonlítani a képeket. Az eltérés gyakran elég szembetűnő volt. Ugyanazok a beállítások (Lightroom) ugyanaz a színhőmérséklet, minden ugyanaz, a képek viszont egész mások. 500-1000 Kelvin színhő eltérés, kontrasztbeli különbségek, stb. amik rengeteg felesleges plusz munkát adtak az anyagok feldolgozása során, hogy a végeredmény egységes legyen.

Hogyan tovább?

A D500 utolsó „bevetésén” egy profi fotós barátom segített ki mint „másodfotós” aki egy ideje már eladta dslr vázait és milc-re váltott. Ez kb. hasonlóan őrültségnek hangzik, mint a dx vonal, de ha jobban végigjárjuk a témát, talán már nem is annyira. Barna által használt gépben ugyan apsc szenzor volt, de amiket láttam képeket teljesen elfogadhatók voltak. A milc vonal azonban rohamosan fejlődik, már elérhetők fullframe szenzoros gépek is. Mivel a gép kicsi, a szenzor távolság kicsi így az objektívek is kisebbek, azaz az egész felszerelés töredéke a jelenleginek. Ez előnyt jelent szállításkor, utazáskor, egész napos cipeléskor fizikálisan, de hatalmas előnyt jelent a pszichológiai része is a méretcsökkenésnek. Egy kis játékgépre nem figyelnek oda. Se a vendégek, se a biztonsági őr, aminek köszönhetően sokkal könnyebben csíphetünk el egy-egy pillanatot anélkül, hogy a célszemélyek a kamerának pózólnának vagy a biztonsági őr eltessékelne minket.

Egyik verzió tehát a milc vonal, amihez viszont mindent el kellene adni és egy komplett rendszerváltást jelentene. Bátor vagyok, de ennyire nem. Adok még 1-2 évet ennek a technológiának, addigra úgy gondolom bőven beéri, ha épp nem lehagyja a tükrösöket (pl. Sony A9 már itt tart, csak a közel 2MFt-s ár sok a próbálkozáshoz)

A probléma forrása ügye leginkább a D4 volt 🙂 mivel ahhoz hasonlítottam minden esetben a másik gépet. D500, D750 jobb volt Af-ben (utóbbi ha épp sikeres volt), mind2 jobb képfelbontásban, mindkettő gyengébb zajban magas iso érték + rossz fények esetén. Minhárom gépnek egész más a kezelése, egész más a színvilága és ha csak a D4+D500 párost vesszük figyelembe, ami az én oldalamon lógott, a két gépbe három eltérő memória kártyára van szükség, cf, sd, xqd. A Dx lencse nem jó Fx-re, így nincs teljes failover, szóval a kevert rendszereknek a sok előny mellett számtalan hátránya is adódott.

A szerencse erősen mellém szegődött és egy kedves Németországban élő fotós kolléga közreműködésével találtunk egy alig használt, nagyon baráti árú, de tiszta papírokkal rendelkező D4-et, amit péntek reggel feladott Németországban és hétfőn már a táskámban pihent.

Elbuktam ezzel azon törekvéseimet, hogy egy pár kg-mal csökkentsem az esküvőkön rám nehezedő nyomást, nem lesz apsc miatt nagyobb mélységélességem, nem lesz 4k videóm, nincs Qc üzemmódom és bizonyára még számtalan hátrányt fel lehetne sorolni, de felesleges. Sokkal fontosabb lett mostanra az, hogy stabil, megbízható munkaeszköz legyen az oldalamon aminek a korlátait ismerve a legtöbb feladat megoldható.

Talán a legelgondolkodtatóbb dolog, ami visszavezet a D700 vs. D3 kérdésre. Nagyon sok kolléga vesz D750-et és dolgozik vele esküvőn, mert relatív olcsó, az új ára 600eFt alatt van kicsivel. Mivel a legtöbb legálisan dolgozó esküvő fotós nem áfa körös, így ez az összeg sajnos ennyi és nem -áfa. Cserébe van egy 3év garanciális nagyon jó paraméterekkel rendelkező gépük, ami bizonyos helyzetekben viselkedhet furcsán. Vajon megér-e kb. +100eFt-ot (600 vs 700) egy kategóriával feljebbi de használt, két évvel régebbi technológiával (2012 vs. 2014) rendelkező, garancia nélküli gép alacsony expószámmal? Ha elolvastad az írásomat az elejétől akkor talán nincs kétséged, hogy valóban egymáshoz lettek hasonlítva a gépek és nem csupán szubjektív véleményt írtam, nem nyers teszt eredményeket, gépkönyvben olvasható számokat hasonlítottam össze. Én úgy döntöttem, megéri. A kockázat természetesen benne van, ha elromlik és szervizbe kell vinni a gépet, az mindenképp fizetős, most már mindkét gépemnél.

Mostantól csak D4-gyel lehet esküvőt fotózni?

A válasz egyértelmű nem. Az írásban felsorolt bármelyik géppel (és amit nem is említettem, de az évek során elég sok belőle származó raw-ot dolgoztam fel, a D610 is ide tartozik) végig lehet megfelelő minőségben fotózni egy esküvőt, csupán a fotósnak lesz sokkal több dolga, sokkal inkább szükség lesz a szakmai tudására akkor, ha egy gyengébb géppel dolgozik, mint ha egy komolyabbal. A cikkben inkább egy kompromisszumos, de reális alternatívát szerettem volna leírni, ami jelentős mértékben csökkenteni képes az ősz hajszálak szaporodásának mértékét.