Canon – Nikon, Ute – Fradi, BMW – Audi, DSLR – MILC 🙂 ismerős párosítások gondolom mindenkinek. Ellenben lehet beszélni sok mindenről, de ha tetszik, ha nem el kell fogadni, hogy a tükör nélküli gépek robbanásszerűen terjednek. Nem csupán a belépő szinten, hanem már a profik között is. Mégis amikor szóba kerül egy esetleges váltás, vagy egy már váltott ember beszélget egy még nem váltottal, ez utóbbi sorra hozza a közhely érveket, miért is jobb egy DSLR.

Mai nap mint halandó vendég meghívtak egy Sony bemutatóra, ahol volt szerencsém több kollégával is beszélgetni, ki hogy élte meg ezt a váltást. Voltak köztük már régi motorosok és frissen váltók is. Furcsa vagy nem furcsa, de nagyjából ugyanazokat az érzéseket, tapasztalatokat mondtuk mindannyian. Rá kellett jönnünk, hogy ezekkel a gépekkel egy teljesen új szemléletmódra, új fotózási szokásokra van szükség. Az slr gépeken megszokott fókuszálás, komponálás, üzemmódok, stb., itt nem éppen ideálisak. Lehet erőlködni és szidni a gépet, hogy mennyire vacak, bezzeg a tükrösök, vagy némi nyitottsággal megpróbálhatjuk újra feltalálni a kereket és rájönni mennyivel kényelmesebb pár dolog, ha nem ragaszkodunk a megszokásokhoz.

Megérett hát a döntés, nekiállok írni egy amolyan DSLR – MILC szótárat, mik azok a dolgok, amiket érdemes másként csinálni a tükör nélküliekkel.

Kezdjük az egyik legnehezebbel. Attól, hogy a milc be van kapcsolva, még nem biztos, hogy üzemkész. Beállítás függően bizonyos idő elteltével elmegy szunyálni. Ez lényegében akksi spórolás, úgyhogy teljesen jogos. Igen ám, de míg egy tükrös esetében a „szoftverből” szinte semmit nem érzékelünk a fotózás közben addig itt a ezt a feladatot egy számítógépnek adott parancsként kell elképzelnünk. Azaz ha épp nem ugrásra kész a rendszer, kell neki pár másodperc, amíg magához tér és fogadja utasításainkat. Lefordítva köznyelvre, a MILC-eket nem arra találták ki, hogy felemelés közbe bekapcsolva csípőből tüzeljünk.

Nagyon kevés olyan szituációt tudnék mondani, ahol megfelelő átgondoltság mellett ez problémát jelentene. Annyi dolgunk van csupán, hogy a fotózandó esemény előtt pár másodperccel mi már agyban fel legyünk készülve és a gép is a megfelelő beállításokkal készen várja az expógomb lenyomását.

Ugyanez igaz természetesen minden paraméter állításra is, pár tized másodperccel többet kell várnunk egy MILC-nél, mint egy slr esetében. Itt ha egy egész blendét akarunk pl. szűkíteni akkor miután kattant hármat a tárcsa (1/3 lépésköz esetén) nem árt megvárni, hogy ez a változás keresztül is fusson a gép agyán, nem pedig vakon nyomni tovább az expót. Viszont megint csak nem igazán jut eszembe olyan szituáció, ahol egy azonnal szükséges egy blende vagy záridő vagy bármi más paraméter módosítása és nagy gondot okozna 1-2 másodperc kiesés.

Ezen apróságok ugyan bosszantóak, de ha át tudunk lépni ezen, simán együtt lehet élni vele. A többi dolog viszont teljesen megváltoztatja a fotózási szokásainkat. Vagy B verzió, hogy utálni fogjuk a gépet.

Kezdjük a legegyszerűbbel, nincs klasszikus átnézeti kereső. A kukkolóban nem az objektíven keresztül beáramló fotonokkal szembesülünk, hanem egy kis egérmozival, ami akárhogy is szépítjük a dolgot, meg sem közelíti az emberi szem felbontását és ráadásul még kicsit vibrál is. Ezen paraméterek természetesen gyártónként eltérőek, vannak jobb és vannak gyengébb evf-ek, de szerintem abban mindenki egyetért velem, hogy képminőség tekintetében még nem érik el a valóságot.

Miért jó ez mégis?

Pontosan az az előnye, ami a hátránya. Az, hogy nem a valóságot látjuk egyben előny is, mivel innentől mi (azaz a gép gyártói) tetszőlegesen meghatározhatjuk, mi legyen a kijelzőn. Az expó adatok mellett virtuális horizont, zebra kiégés megjelenítő, hisztogram, fokusz peek na és persze maga a kép, ami szintén nem kell, hogy a valóságot mutassa. Aki szokott pl.: esküvőt, azon belül is a lagzi részt fotózni, annak elég élénken élhet az emlékeiben az a pillanat, amikor a pincér rámosolyog és az utolsó lámpát is lekapcsolja. Ilyenkor egy optikai keresőben a fotós szinte semmit nem lát és persze a gép se nagyon talál fókuszt. Persze lehet veszekedni a pincérrel, a cm-mel, a párral, hogy a fényképhez fény kell, de ők erre a sablon bevett választ fogják adni, a vendégek nem szeretnek világosban táncolni. Itt jön elő az evf előnye, ha szeretnénk, annyira felerősíti a jelet, hogy a kijelzőn normál világos képet látunk, mint ha nappal lenne. Extrém esetben lehet, hogy kicsit „hangyás” lesz a kép, de az már szinte a vaksötét állapot. Ennek köszönhetően egy több órás lagzi fotózás alatt sokkal kevésbé fog elfáradni a szemünk és ráadásul nem vaktában fogunk fotózni.

A következő ilyen furcsaság a hátoldali kijelző. Biztos mindenki látott már turistákat a kis szappantartójukkal meg mobiljukkal fotózni. Maguk elé tartják a gépet, nézik a kijelzőt, bökdösnek rajra időnként valamit, majd egyszer csak elkészül valahogy a kép. Na, mi profik ilyet??? Soha!!! Őőőő.. vagy mégis? Szintén ismerős szituáció lehet a földön hasaló vagy épp széken álló fotós látványa igaz? Gondolom mindenki magára ismer, aki kicsit is keresi a szokásostól eltérő perspektívákat. Mivel tükrössel ahhoz, hogy tudjuk mit fotózunk, a szemünket együtt kell mozgatni a fényképezőgép átnézőjével, azaz fizikai kontaktus kell legyen a kettő között (mivel sajnos a tükrösöknél az élőképes fotózás egy elég halva született dolog… lassú kontraszt alapú af, nem minden gépnél kihajtható kijelző), szóval elég korlátozottak a lehetőségek. Ezzel szemben a MILC-eknél csupán annyit csinálunk, hogy felfele vagy lefele kifordítjuk az lcd-t és ugyanazt látjuk amit az átnézeti keresőben. Felemelhetjük a fejünk fölé, bedughatjuk a táncoló emberek fölé, leguggolhatunk vele a fűbe és bogár perspektívából fotózhatunk anélkül, hogy különösebb tornagyakorlatokat kellene végeznünk hozzá. Emellett persze nem utolsó szempont az se, hogy a kijelzőn nagyjából a majdan elkészítendő képet látjuk, azaz egyből látjuk, ha kiégett, alexpós, stb.

Tapasztalatom szerint, tűző napsütést leszámítva minden esetben jól látható a hátsó kijelző, így nincs az a szintén tükrösök érvei között szereplő hiba, miszerint szabadban nem látsz semmit. Ilyen esetben még mindig ott van az evf, ahova nem süt be a nap. Saját magamon tapasztalom, hogy egyre ritkábban használom a keresőt és egyre többet a hátsó kijelzőt. Felszabadul ugyanis így mindkét szemem, nem takarom el az arcomat, ennek köszönhetően pedig sokkal közvetlenebb kapcsolatot tudok kialakítani a fotóalannyal, sokkal jobban látom, mi történik körülöttem és sokkal hamarabb tudok reagálni a történésekre. Eleve jóval kisebb és könnyebb eszközökről beszélünk, nem feltétlen kell 2 kéz a stabil kitartáshoz, így a fotózás lehet egy laza kézmozdulat is, a gépet érzésre arra fordítom, amerre a téma található és már meg is született egy pillanat anélkül, hogy bárki észrevette volna.

1/15s kézből kitartva

„Kicsi, könnyű, hamar bemozdul”. Ha a fizikát nézzük, akkor ennek tényleg így kellene lennie. Egy nagy, masszív, súlyos váz a tömegénél fogva nehezebben remeg be, sokkal könnyebb vele kitartani egy hosszabb expót, mint egy kis, könnyű géppel. Amikor megvettem a gépet, elmentem próbálgatni, mit tud éjszaka, milyen a dinamikája, zaj, stb. Irány fel a citadella és onnan készítettem pár budapesti látképet. Alig ismerve a gépet, fejem felé emelve azt, kihajtott kijelzővel kényelmesen készítettem 1/10-1/15s záridőkkel penge éles képeket. Mi a titok nyitja? Csupán az, hogy a szenzor is rendelkezik egy 5 tengelyes stabilizátorral. A fejlesztők is gondoltak erre a hibalehetőségre és egyszerűen elébe mentek. Ha erre még ráteszünk egy stabilizátoros optikát, az eredmény döbbenetes lesz.

Következő dolog, ami nagyon másképpen működik az a fókuszálás. A tükrösöknél belénk verték (vagy ha a tanáraink nem, akkor a technika gondoskodott róla, hogy jól megjegyezzük), hogy AF-S módban a középső AF ponttal (merthogy az a legpontosabb) ráélesítünk a témára, majd az expó gombot félig nyomva tartva átkomponáljuk a képet és eztán exponálunk. A pro szegmensben már jöttek ki olyan gépek, ahol a középső AF pont mellett volt 10-15 keresztszenzoros AF mező, ami aránylag pontos volt, de mit sem érünk mindezzel ha pl., a D4 51 db fókuszpontja mind a képmező középső kb., harmadában helyezkedik el. APS-C gépeknél, mint pl., a D500 már kánaán volt, szinte a sarkokig ki lehetett helyezni a fókuszt, de ott már azért nem volt olyan harapós az élesség állítás és persze a lapkaméret sem tudta meghazudtolni a fizikát, de erről már írtam korábban. Ennek megfelelően Single AF, félig lenyom, átkomponál, katt. Kivételt képeztek ez alól természetesen a mozgó témák, ahol AF-C (vagy AI Servo Canonosoknál) módban megpróbáltunk olyan fókuszmezőt választani, ami aránylag jól érzékeli a témát és közel van ahhoz a ponthoz, ami kompozíció szempontból ideális lenne, a maradékot meg majd utómunkánál megvágjuk.

Hintalovon hintázó 1 éves baba szeme 1:1 crop, 85mm f2.2 1/200s

Na ez az, amit gyökeresen el kell felejteni. Ezeknek a kis játékszereknek eleve 2-3x annyi fókuszmódjuk van, mint a tükrösöknek és ezeket is még tovább lehet paraméterezni, szóval nagyon hasznos, ha tudjuk melyik üzemmód mit csinál. Csak érdekességképpen Single AF-et nem is emlékszem, mikor és hol használtam a Sony-val. Párszor biztos kipróbáltam milyen az, de lényegében el is felejtettem, hogy van olyan a gépen. Szinte kizárólag követő azaz AF-C módban dolgozom. Ennek pedig elég egyszerű oka van. A Sony (de szerintem más tükör nélküli gép) fókusz rendszere teljesen más, mint a tükrösöké. Kezdjük ott, hogy az egész képernyő egy nagy AF mező. Oda állítok élességet ahova akarok. Ha én a sarokba szeretném tenni, akkor oda teszem és ott lesz éles a kép. Ha ezt kombináljuk egy érintésérzékeny kijelzővel, akkor a pöcök lökdösés, meg tárcsa tekergetés helyett egy érintés és ott van a fókuszom ahol akarom (persze ha a szemhez emelve van a gép akkor lehet a pöcökkel is mozgatni az AF mezőt). De ezzel még a közelébe se értünk a kényelemnek. Az újabb gépek már rendelkeznek szemfókusszal. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy megnyomok egy erre programozott gombot a fényképezőn és egyből a legközelebbi ember szemére ugrik a fókusz és addig el se mozdul onnan, amíg el nem engedem a gombot. Bölcsis fotózásnál kipróbáltam, f/2.5 mellett 590 db képből 2 db lett életlen, de az is az én hibám volt. Egyszerűen hihetetlenül penge élesen rajta tartja az élességet a mindeközben izgő-mozgó elforduló, belepislogó, szemét törölgető „alanyokon”. Így a fotózás során, szinte már azzal se kell foglalkozni, hogy megfelelő helyen legyen az AF pont. Egyszerűen a téma felé irányítom a gépen, megnyomom a szemfókusz gombot és exponálok. Abban az esetben, ha több személy is van a képen és egyből nem arra a személyre gondol a gép, akire én, akkor jöhet az AF pont mozgatása valahova az illető feje közelébe és expó gombra egyből kijelöli a szemét és arra fókuszál. Egyszerűen nem kell azzal foglalkozni, hogy jajj éles legyen a kép… sokkal fontosabb dolgokkal foglalkozhatunk helyette, mint pl., mosolyogjon a modell, szépen essen rá a fény, ne lógjon be semmi a képbe, stb. A fényképezőgép tényleg egy eszközzé degradálódik vissza, ami arra hivatott, hogy megalkossa azt a képet, ami a fotós fejében összeállt.

Kevesen vallják be, de minden fotós készít digitális hulladékot. Nem talált élességet, betáncoltak a képbe, stb., 2018. decemberében cseréltem le a Nikon D4-eket Sony-ra. Kétlem, hogy fél év alatt megtanultam volna fotózni, így a képeimen a változás oka kizárólag a technika lehet. Amit tapasztalok az elkészült anyagaimon, hogy nagyságrendekkel kevesebb az életlen kép. Beleértve ebbe az esti lagzis részt is. Szemetet most is gyártok, mert az emberek mozgása nehezen kiszámítható és inkább próbálkozok, legfeljebb nem sikerül, de ezeket leszámítva szinte minden kép technikailag korrekt és használható.

Pár méterrel előttem elrohanó agár 1/3200s

Gyakori tévhit a tükrös gépet használók fejében, hogy ezekkel nem lehet sportot fotózni. Napokban voltam Alsónémedin az agárpályán. Ez egy szép nagy ovális pálya, ahol egy drótkötél pályán húznak körbe-körbe egy szőrme darabot, amire a kutyák rá vannak gerjedve és rohannak utána. Sajnos a szervezők megkértek, hogy egy számomra ideális helyről szíveskedjek távozni (pályán belül a kanyar külső sarkából, ahol a megbízott fotós is ült) így a korlát mellől tudtam csak lövöldözni. Ez azt jelenti, hogy adott egy 6-8 m széles sáv, ahol olyan 40-60 km/h sebességgel elrohan előtted egy kutya. Az a része, amikor az indítóból kirohannak és jönnek feléd, még sima úgy, mivel csak tartod a gépet és az meg követő módban állítja az élességet. A neheze akkor van, amikor közel ér és közvetlenül előtted elrohan. Kvázi svenkelés közelre. Itt már valamivel több életlen képet sikerült lőnöm, mivel a svenkeléskor néha gyorsabb, néha lassabb voltam mint a négylábú, így a mögötte lévő korlátra élesített, de itt is én voltam a szűk keresztmetszet, nem a gép. Ezzel nagyjából cáfolva lett az a teória is, miszerint sportra nem alkalmas, mert lassú. 🙂

Utoljára, de nem utolsósorban nézzünk egy majdnem valós hibát, a hullámzó képeket. Akik megfelelően öregek és nem a digitális lcd tévék világába születtek bele, bizonyára láttak már olyan tv adást, amikor kicsit hullámzik a kép. Na, ilyet tud produkálni a MILC is. Konkrétan 1 típust leszámítva, ami a Sony A9, mindegyik csinálja is. Abban az esetben, ha elektronikus zárra állítjuk a gépet (néma üzemmód) és beltérben műfény mellett fotózunk. Ebben az esetben tényleg nagy a valószínűsége annak, hogy sötétebb és világosabb sávok jelennek meg a képen. Apropó, a DSLR-ek tudnak néma módban dolgozni? (Nem csendes, NÉMA!) Persze, nagyon bosszantó, hogy van egy nagyon jó szolgáltatás a gépen, amit épp ott nem lehet használni, ahol arra a legnagyobb szükség lenne (pl. szertartások), de ez egy olyan funkció, amit nehéz lenne összehasonlítani a tükrösökkel, mivel ott nincs is ilyen.

Ha eddig eljutottál és úgy érzed, ezeket a dslr beidegződéseket ki tudod magadból gyomlálni és nyitott vagy kipróbálni egy más megközelítést, másként fogalmazva hajlandó vagy újra megtanulni fotózni, akkor jó döntés lehet számodra egy váltás. Ha ezeket az eltéréseket nem érzed magadénak és még nem vagy biztos benne, hogy képes vagy fejben megváltozni, akkor semmiképp se add el a tükrös rendszered, csupán nagy-nagy csalódás lenne egy ilyen csere.