A fotózásnak megvan az a szépsége, hogy aki nem született istenadta tehetségnek, és szeretne fényképezőgéppel jó fotókat készíteni annak bizony sokat kell tanulnia. Gyakran elfelejtkezünk róla (a profik is), hogy a mostani mobilokban a képérzékelő szenzor a legapróbb tényező a képalkotás során. Olyan mennyiségű beállítási és utómunka feladatot vesznek át a kép készítőjétől, amit elképzelni se tudunk. Aztán csodálkozunk, hogy a karácsonyra kapott tükrös fényképezőgéppel miért nem lesznek olyan jók a képek.
El kell döntened, hogy kinek készíted a képeket. Ha csak magadnak, mint emlék akkor a saját ízlésedre, igényszintedre van bízva, mit szeretnél kihozni belőle, csak rajtad áll a döntés. Viszont ha a készített képeket szeretnéd másoknak is megmutatni, legalább egy olyan szintre juss el, ahol már látod a különbsége a jó és a rossz kép között. Tiszteld meg fotós kollégáidat azzal, hogy egy hibásan exponált életlen, koncepció és kompozíció nélküli képet nem töltesz fel „mi a véleményetek róla” kérdéssel, hanem csendben kitörlöd és legközelebb tanulva a hibáidból már jól készíted el.
Nem tudom, hány részes lesz ez a szösszenet, de szeretnék egy olyan átfogó, kimondottan kezdőknek szóló anyagot összeállítani ami a fejemben ugyan megvan, mivel pár tucat fotós már kikerült a kezeim közül, de most valahogy le kellene ezt fektetni írásban is.
Kiknek is szól ez az anyag?
Ha eljutottál arra a szintre, hogy felismered, hogy eddig csak ötletszerűen nyomkodtad a gombokat, de az összefüggésekkel miértekkel nem igazán voltál tisztában. Nem tudod, miért jó 1-1 képed, miért rossz a többi. Szeretnél többet kihozni magadból és a technikából (ne aggódj, még időben vagy, nekem cirka 30 évbe telt ez). Természetesen az se baj, ha még nem kezdted el összevissza nyomkodni a gombokat, hanem egyből azzal indítasz, hogy tudatosan jó képeket szeretnél készíteni.
Amit ígérek, hogy a sallangoktól, történelmi kitekintésektől, híres emberektől mentes lesz ez az anyag. Nem OKJ-s felkészítő, így semmi olyan információt nem szeretnék leírni, ami nem szükséges az alapok elsajátításához. Szintén nem szeretnék nagyon mélyrehatóan elmerülni a technikai és fizikai részletekben, akit érdekel annak Google a barátja wiki meg a barátnője, utána tud olvasni. Nem attól fogsz megtanulni fotózni, hogy ezt elolvasod. Sőt, számtalan olyan terület van, aminek létezését csak megemlítem és rád bízom, elhiszed-e nekem, hogy fontos és utána olvasol más helyeken, könyvekben, stb. Ezek mindegyike önmagában is nagyobb terjedelmű lenne, mint itt ez az egész oktatóanyag.
Kezdjünk is bele!
Ahhoz, hogy továbblépjünk, mindenképp érdemes tisztában lenni egy fényképezőgép alapvető működésével, a kép elkészítésének alapelveivel. Az nagyjából egységesen igaz, hogy egy valamilyen lencse rendszeren keresztül (objektív) a fény egy érzékelőre jut, ahol a fény digitális jelekké alakul. Az, hogy egy pentaprízmán, tükrön vagy min keresztül pattog az a foton, ez most számodra lényegtelen. Sokkal fontosabb, hogy ennek a bejövő fénynek 2 dolog állja az útját. Az egyik egy állítható méretű kör alakú (ideális esetben) nyílás és egy redőny (szándékosan nevezem így, bár technikailag a megvalósítás eltérhet). A nyílás (lánykori nevén blende) mérete határozza meg, hogy a fény mekkora részét engedjük át. Hasonlóan ahhoz, amikor egy vízcsapot megnyitunk vagy elzárunk gyorsan vagy lassan folyik a víz. Míg a blende tudja szabályozni a bejutó fény mennyiségét, addig a redőny (zár) dönti el, hogy jut-e be fény vagy nem. Ha a redőny le van engedve akkor nem jut be semmi, ha fel van húzva akkor pedig a blende nyílásának megfelelő mértékben áramlanak be a fotonok az érzékelőre.
Kattints a képre
A fotózáshoz szükséges „szentháromság” első két paraméterén túl is jutottunk, az utolsó az érzékenység. Ezt egy erősítő hangerő szabályzójához tudnám hasonlítani, ha feltekerjük maximumra akkor a suttogást is hallani fogjuk, ha pedig lecsavarjuk akkor a dobszólót se. Ez az érzékenység állítás már a digitális fényképezők belsejében történik elektronikus úton, változtatásához nem szükséges más érzékenységű film befűzése mint régen. Ezt a paramétert a fényképezőgépeknél ISO-nak hívjuk.
Blende, záridő, iso. Ez a három paraméter a fotózás lelke. Ha jobban kinyitjuk a blendét, több fény jut az érzékelőre, világosabb lesz a kép, ha beszűkítjük, sötétebb. Ha hosszabb ideig van nyitva a zár (redőny) akkor világosabb lesz a kép, ha rövidebb ideig akkor sötétebb. Ha magasabb érzékenységgel dolgozunk akkor világosabb lesz a kép, ha alacsonyabbal akkor sötétebb.
Szerencsére bár már „mértékegységekkel” jelölik a rekeszt, a záridőt, az iso-t, gondosan figyeltek arra, hogy ha 1 egységet szűkítjük a blendét, de 1 egységet növeljük a záridőt és az iso-hoz nem nyúlunk, akkor ugyanazt a végeredményt kapjuk. Hasonlóan pl. ha 3 egységgel növeljük a blende méretét és mellette 2 egységgel gyorsabb záridőt és 1 egységgel kisebb iso-t állítunk be, szintén ugyanazt a végeredményt kapjuk. Ez az összefüggés NAGYON FONTOS! Ezt mindenképp véssük be az emlékezetünkbe!
Amiért fontos az az, hogy egyik paramétert se lehet büntetlenül tetszőlegesen állítgatni. Minden paraméternek megvan a maga „mellékhatása”!
Ezek közül talán a legegyszerűbben megérthető és legkevésbé „fájdalmas” az az ISO. Ha növeljük az érzékenységet, ugyanaz történik mint az erősítőnél, ha túl magasra állítjuk, nem lesz olyan tiszta a hang, elkezd torzítani. Ez képnél „zaj” formájában jelenik meg, elkezd „hangyásodni” a kép. Amiért azt írtam, hogy a legkevésbé fájdalmas annak pedig az az oka, hogy egy kép inkább zajos legyen, mint életlen, bemozdult, vagy el se készüljön. Megfelelő programokkal ezen hibán sokat lehet javítani, a többi inkább az NCIS kategória, a valóságban házilag nem javíthatók azok (életlen, bemozdult) a képek.
ISO 100, zajmentes kép
ISO 102400, zajos kép
A gépek többségénél ez az ISO paraméter 100-tól indul. Ez az úgynevezett „alap iso”. Beállítástól függően egy vagy három lépésközzel lehet állítani ennek értékét. 1 lépésköz az minden esetben a dupláját / felét jelenti az előtő értéknek. Így az „iso sor” így néz ki: 100, 200, 400, 800, 1600… Ha a beállításoknál azt adtuk meg, hogy 1/3 lépésköz legyen, úgy ezen értékek között két további lehetőséget is fogunk találni, ami lehetőséget ad a finomabb beállításra (100, 125, 160, 200…). Egy lépésköz amit szaknyelven fényértéknek hívunk, az előző értékhez képest fele vagy dupla annyi fény beérkezését jelenti. Azaz ha ISO 100-ról ISO 200-ra módosítjuk a beállításokat, 2x olyan világos lesz a fotó, mint előtte. A fotózás során ez lesz az a paraméter, amivel a legkevesebb dolgunk lesz (amennyiben elfogadod azokat a tanácsokat, amiket én jónak gondolok).
Következő paraméter legyen a záridő. Ez az időtartam, ami alatt a redőny nyitva van, azaz bejut a fény az érzékelőre. Ez az egyetlen olyan paraméter aminek az értékét emészthető formában adják meg, másodpercben. Persze legtöbbször a másodperc tört része és nem is feltétlen kerek számok, de legalább valami ismert mértékegység. Ennek értékei pl. 1/15, 1/30, 1/60, 1/125, 1/250… és hasonlóan az ISO-hoz ennek is vannak 1/3 értékei pl. 1/125 és az 1/250 között van az 1/160 és az 1/200. A kép világosságára hasonlóan hat mint azt ISO, ha 1 lépésközzel hosszabb ideig van nyitva (pl. 1/250 helyett 1/125) a zár, 2x olyan világos lesz a kép.
Az összevissza tekergetésért itt viszont már súlyos árat kell fizetnünk. Ha ugyanis túl hosszú a választott záridő akkor könnyedén lehet, hogy bemozdul és elmosódott / szellemképes lesz a fotónk. Ez mindjárt két okból is bekövetkezhet. Egyik maga a téma amit fotózunk, másik pedig mi magunk. A kezünk remeg, nem tudjuk tökéletesen mozdulatlanul tartani a gépet. Minél rövidebbre állítjuk a záridőt, ez a bemozdulás annál kisebb mértékű, bizonyos értéknél pedig már szemmel nem észrevehető. Ez az az érték, ami az adott téma esetén az ideális záridő. Hogy ez pontosan mennyi, arra nincsenek szabályok, téma függő. A kézremegésre ugyan van egy elméleti ajánlás amit reciprok szabálynak hívnak, de ennek megértéséhez még van egy olyan paraméter amiről nem tudsz, nem írtam, így erre később fogok kitérni. Általánosságban ha nem rohanó / gyorsan táncoló embereket fotózol, sétálsz az utcán és megörökíted ami tetszik, az 1/200-1/250 érték a legtöbb témára megfelelő.
Ezt a paramétert érdemes a gyakorlatban kipróbálni, tesztelgetni a határokat. Mi az a záridő amit kézből ki tudsz még tartani, mi az ahol egy autót bemozdulás nélkül tudsz lefotózni.
Az utolsó és egyben talán legkreatívabb paraméter az a blende. Amellett, hogy szabályozza a bejutó fény mennyiségét, ez határozza meg, a kép mélységélességének mértékét. Azaz, hogy a kiválasztott célpontunk, (amire az élességet állítottuk) előtt és mögött milyen távolságig lesznek élesek a képi elemek. Minél nagyobb a blende nyílása, ez a sík annál keskenyebb, extrém esetben akár milliméteres tartomány, ahogy szűkítjük a nyílás átmérőjét, úgy lesz a kép egyre nagyobb tartománya éles. Itt pedig nagyon nem mindegy, mit fotózol. Míg egy portré esetében szép lehet, ha csupán a szemek élesek és minden más a jótékony homályba vész, egy kutya esetén (nem mops) pl. szerintem előnytelen, ha a szeme éles, de a nózija már láthatóan életlen vagy épp fordítva.
Ha eddig egyszerűnek tűnt akkor itt az első kemény dió… és ami még rosszabb, ez egy olyan dolog, amit álmodból felkeltve is tudnod kell.
A blende értékeit ugyanis látszólag összevissza számértékekkel jelölték ahol ráadásul a nagyobb értékek jelölik a kisebb blendenyílást, szóval látszólag teljesen értelmetlen az egész, de mielőtt teljesen feladnád, megpróbálok neked valami logikát csempészni a számadatokba.
A szám mértéke az elvesztett fény mennyiségével van összefüggésben. Minél magasabb ez a szám, annál kevesebb fény jut keresztül az objektíven. Az ideális eset az lenne, ha minden létező foton át tudna jutni ezen a szerkezeten, így ez az érték az 1. A blende nyílás jelölése az „f”, így ha minden fény átjut az az f1 vagy f1:1. Itt válik egy kicsit értelmetlenné a dolog az átlag fotós számára, mivel a felezési lépésközöket nem egyszerű duplázással vagy felezéssel számolják, mint az iso / záridő paramétereknél, hanem gyök 2 azaz 1.41 a lépésköz két érték között. Így ha a blende nyílása 1.4 azaz f1.4 (f1:1.4) az azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló fény fele jut át a lencserendszeren. És itt kezd igazán izgalmassá válni a dolog és lép életbe az a jó tanács, hogy ha nem szeretnéd, hogy a gyereked drogozzon, tanítsd meg fotózni… nem lesz pénze másra.
Mert az, hogy mi jól látunk valamit, az nem jelenti egyből azt, hogy a gép is. Ha bemész egy fotós boltba és veszel egy átlagos gépet „KIT”-ben, azaz objektívvel együtt csomagban, akkor a gyárilag adott lencsén nagy valószínűséggel lesz két tól-ig érték. Egyik pl., hogy 18-55 (ezzel majd később foglalkozunk) a másik pedig az, hogy 1:3.5-5.6 Ez az érték a legnagyobb blende nyílást jelöli (az előző tól-ig zoom tartomány 2 végén). Az 5.6 szemmel láthatóan gyengébb érték mint a 3.5, de jóindulatúan vizsgáljuk meg egy köztes értéket, pl.: f 4. Hogy is volt? 1.4x-es lépésekben feleződik a bejutó fény mennyisége: f1.4 (fele), f2 (negyede), f2.8 (nyolcada) f4 (tizenhatoda). Könnyű belátni, hogy ha az objektíven a rendelkezésre álló fény valamivel több, mint 1/16-a tud legfeljebb bejutni, akkor az már elég jelentős „veszteség” Ez az oka annak, hogy egy ilyen felszereléssel beltérben plusz fényforrás nélkül (vaku) teljes mértékben esélytelen a fotózás. Az objektívek ára pedig hasonló módon exponenciálisan növekszik, ahogy egyre több fényt képes átengedni.
Pár szemléltető animáció erre:
Első ábrán ami egy fókusz teszt ábra, nagyon jól látható, ahogy a blende szűkítésének hatására növekszik a mélységélesség (animációhoz kattints a képre).
Kattints a képre
Kattints a képre
A másodikon pedig egy mozgó autó került lefotózásra egyre rövidebb záridővel. Látható, ahogy a kezdetben elmosódott, bemozdult autó egyre élesebb lesz (animációhoz kattints a képre).
