A szombati nap pár óra alvás után egy laza kis reggeli, kv és ébredezés után Orsi sminkelésével kezdődött. A menyasszonyoknak ahogy itthon is, a legszebb arcukat kell mutatniuk 🙂 majd jöhet az öltözködés. Itt egy kicsit beavatkoztam a folyamatokba és egy picit átírtam a forgatókönyvet. Az eredeti verzió szerint a felöltözött menyasszonyt a széki szobában várja majd a vőlegény és itt történik meg az első pillantás, kikérő, stb. így maga az öltözködés egy kevésbé díszes helyen történt volna. Kérésemre az öltözködés első fázisaira mégis itt, a széki szobában került sor, így készíthettem ebben a csodás környezetben is készülődős képeket.

Az öltözködést mint olyat egy kicsit másként kell elképzelni, mint egy átlagos magyarországi esküvőn, ahol a bugyi, harisnya, melltartó után az örömanya vagy esetleg a koszorúslányok ráadják a menyasszonyra a fehér ruhát, megkötik vagy begombolják és nagyjából kész is.

Itt az öltözködés egy vastag zoknival kezdődik (nem, nem meztelen a menyasszony :), aztán mégegy, aztán mégegy. Nekem valahol itt kezdtek el kerekedni a szemeim, hogy eeeez mi? Nos, az ünnepi viselethez itt nem a fehér magas sarkú lakkcipő tartozik, hanem a magas szárú hímzett fekete csízma. Ahogy a tűsarkú cipők esetén gyakran tesznek egy ragtapaszt a sarokhoz, itt ezt a funkciót a több réteg vastag zokni tölti be.

A zokni és csizma után jöhet pár réteg alsó szoknya, egy zöld szoknya, egy széles kikeményített ujjú fehér ing, egy nagyon sok soros piros nyaklánc, egy hímzett kendő, majd a farak (egy bojtos öv szerű valami).

Ezt az öltözködés dolgot így le is írtam 3 sorban, a valóságban megélni egy kicsit más volt. Mint tudjuk, egy villanykörte becsavarásához sem elegendő egy ember, az öltözködéshez is több kell. Na, de amikor azt veszed észre, hogy már mozdulni se nagyon tudsz és ahányan arra járnak, mindenki bejön a szobába szép népviseletben (érsd: minimum 1-2nm helyet elfoglal). Mindenki igazít valamit a menyasszonyon és amikor körbenézel, a videóson, a menyasszonyon és rajtad kívül még 12-en vannak a szobában, egy kicsit más értelmet ad az öltözködésnek 😀

A „fodrászkodás” itt az öltözködés után jön. Szépen befonják a haját, aminek a végébe egy piros szalag kerül. Ezt követően igazítják rá az előző nap készült díszes pártát, vágják le a kilógó rozmaring (és haj) szálakat úgy, hogy minden tökéletes legyen.

Az öltözködés a vőlegény részéről sem az 5 perc alatt felkapok mindent és a fotós kedvéért újragombolom a mandzsetta gombját meg újra meghúzom a nadrágon az övet. Természetesen itt is megjelennek a segítő kezek 🙂 itt is mindenki igazít egy kicsit ezen, egy kicsit azon, míg nem a vőlegény majdnem megfullad, olyan szorosra húzzák a nyakán a nyakkendőhöz hasonló piros szalagot.

A menyasszonyt a vőfélyek kérik ki, melyre a tiszta (széki) szobában kerül sor. Sajnos képek formájában elég nehezen visszaadható ez az esemény, mivel ha az öltözködésnél sokan voltunk a szobában, itt még jött hozzá egy pár fő, a vőfélyek (igen itt nem 1 vőfély van, hanem ha jól emlékszem 6-an voltak) a násznagyok, a szülők és egyéb rokonság, a pár és persze a fotós videós 🙂 így túl nagy mozgásterem nem volt, és a látószög okozta perspektíva torzítás se éppen dicséretes dolog, de ennek is nagyon örültem, hogy ebből az eseményből ennyit meg tudtam örökíteni.

A kikérő, búcsúztató, köszöntő az udvaron folytatódott valamivel nagyobb közönség előtt, majd megindul a templom felé a lakodalmas menet. Elöl a násznagyok, utána a vőlegény, majd hátrébb a menyasszony némi hölgytársaságban, majd őket követi a násznép. Ez megint egy olyan látványosság, ami felejthetetlen élmény. Ahogy nálunk a vidéki lagzikon, itt is szokás megkínálni az utcabelieket pár korty itallal, így a násznagyok időnként kiválva a menetoszlopból itatják a népet.

Mivel Szék ahogy írtam is, egy nagyon elszigetelt kis település, sokáig párt is csak utcán belülről választottak maguknak a fiatalok. Ennek a hagyománynak az emlékére ha egy fiatal nem utcabélivel házasodott, a lakodalmas menetnek útját állták oly módon, hogy egy kötéllel elzárták az utat és vámot szedtek. Ilyenkor a násznagy dolga, hogy megalkudjon a fiatalokkal a vám mértékében, melynek fejében tovább engedik a nászmenetet.

A templomhoz érve elsőre minden a legnagyobb rendben volt, egyszerű református templom, annak klasszikus elrendezésével, ilyet már láttam egy párat, mi baj lehet? Jöttek be a vendégek, foglalták el a helyüket, én közben megkerstem a feljáratot a karzatra, hogy majd onnan is készítsek pár képet. Egyszóval végre hazai terep, itt gond nem lehet. Aztán ahogy jöttek be a vőfélyek, gyerekek, násznagyok, a pár, egyre nagyobb lett a tumultus az lelkész körül és valahogy nem akaródzott senkinek se leülni. Itt jött a felismerés, hogy keletkezett egy élő fal köztem és a pár között. Mint a körtáncokban itt is körbevették a lelkészt olyan szorosan, hogy csak akkor fértem át köztük, ha ők átengedtek. Márpedig ebben a népviseletben amiben mindenki volt, nem egy könnyű művelet a helyezkedés. Így az „A” terv ugrott, nincsenek klasszikus látószögek, ideális fotózási irányok, improvizáció van.

Az egyházi szertartás után gyors csoportkép fotózás, majd irány a pap lak. Igazi 21. századi adat nyilvántartás, a lelkész bemondásos alapon beírja a nagy könyvébe a résztvevők adatait, név, születési adatok, szülők, foglalkozás, stb.

Pár újabb csoportkép után vonulás vissza a házhoz, szülőköszöntő a széki szobában, majd irány a természet egy pár kreatív fotó készítéséhez.

Aki fotózott már esküvőt tudja, hogy a „beállított” képek készítése nem egy egyszerű feladat, ha nem csupán az álljatok egymás mellé és mosolyogjatok típusú képeket szeretnénk elkészíteni. A párok mozgatása, stresszoldás, a megfelelő háttér kiválasztása és persze a megfelelő kompozíció összerakása amúgy is egy kihívás, itt már reggel óta azon gondolkodtam, mit fogok velük kezdeni a kreatívon.

Hiába tudom, hogy Orsi egy csodás lány, Sanyi egy fess fiatalember, mindketten barátként kezelnek, nincs semmi „utálom ha fotóznak” érzés, de még a „rólam nem lehet jó képet készíteni” kifogás se állt utamba. Mindketten felöltözve egy csodás népviseletben, szép a táj, az idő is majdnem ideális (kicsit még magasan volt a nap), szóval itthon tapsikolnék örömömben, ha ilyen ideális körülmények között kellene kreatívot fotóznom egy esküvőn. Itt mégis erős gyomorgörcs és fejvakarás volt részemről. A páros fotózás lényege ugye leginkább az lenne, hogy képek formájában megörökítsem az ifjú pár szerelmét, hogy mennyire szeretik egymást, milyen boldogok együtt. Próbáltatok már nyitott esernyővel közel menni valakihez, akinek szintén nyitott esernyő van a kezében? Ez a kikeményített harmonika szerű ingujj nagyjából éppen ilyen. Mint egy betonfal olyan kemény és esélyed sincs egymáshoz közel állítani a vőlegényt és a menyasszonyt a képeken jól mutató beállítások többségénél. Ez a ruha olyan praktikus, mint baletthez a középkori lovagi páncél. Úgyhogy a legnagyobb kihívást részemről az jelentette, hogyan origamizzam őket össze úgy, hogy az a fotón is mutasson valahogy. Mindezt persze időosztásban a filmes kollégával. Nem volt egyszerű történet, de azért valahogy csak összehoztuk.

A fotózás után újabb öltözködés, immáron fehér ruhába, ami a népviselethez képest egy szabadidő ruha kényelmét biztosította Orsi részére.

A hagyományos sátras lagzikat kezdik szépen lassan itt is felváltani a rendezvény helyszínek, amik még nem teljesen kiforrottak, kell nekik szerintem még pár év, mire képesek lesznek gördülékenyen kezelni a hatalmas embertömeget. Így ez az esküvő se sátorban került megrendezésre, hanem egy helyi étteremben, ahol még a galériát is telerakták asztalokkal, hogy a közel 400 vendég helyet tudjon foglalni, hogy az érkezéskor már felszolgált hidegtálat elfogyasszák.

A méreteket leszámítva ismét sima pályának éreztem a terepet. Bevonulás, nyitótánc, stb… aztán persze nem 🙂

Képzeljünk el egy akkora táncteret, ami egy itthoni esküvő esetében 100-150 főre kényelmesen elegendő. Majd erre a területre megérkezik a koktélos, kipakol a zenekar. Ha ez nem lenne elég, a nyitótánc végén szeretnének buborékokat és tűzijátékot (olyasmint, mint a tortákon szokott lenni, csak kicsit nagyobb) amihez egy szaki 4 távirányítású eszközt helyezett el a maradék tánctér 4 sarkában. Ezt a táncig fennmaradő kb. 10 percben legkevesebb 5x rugta fel valaki és gurultak szanaszén az ellemek…

Mivel úgy gondoltam a tűztől kellően fél mindenki, így legalább a nyitótánc idejére lesz mozgásterem a fotózáshoz, és csupán a filmes kollégával kell osztoznom a területen, majd talán még a szülőkkel tánc is fotózható lesz kényelmesen. A nap során talán ez volt az első terv, ami nem borult 🙂 persze ezt követően elszabadult a pokol 🙂 Hatalmas szerencsém, hogy a galérián az asztalsorok között átpréselődve a korlát rácsai között épp ki tudtam fotózni, így a buli képeinek nagyobb részét innen készítettem. Ha valaki egyszer azt mondja nekem, aki egy 35/85mm objektív párossal kényelnesen végig szokott fotózni egy esküvőt (85 helyett mostanában 75-150), hogy 300mm-es teleobjektívvel fogok lagzit fotózni, arra tuti mentőt hívok.

Ami még furcsa volt, hogy az előételek után nem akaródzott érkezni a leves. Mivel nagyon nem voltam éhes, így annyira nem zavart, csak furcsáltam, hogy csak este 10 fele tálalták. Ezt követően megint buli blokk és olyan éjfél fele hozták a sülteket.

Klasszikus menyasszony tánc itt nem volt, meg az éjféli töltött káposztát is várhattam volna 🙂 de itt egy kicsit másként működnek a dolgok. Az éjféli sültek falatozása közben beszélgettünk a filmes kollégával, hogy ki meddig marad. Mondtam, hogy általában hajnali 1-fél2 körül szokott eljönni az az idő amikor a fotósra már nincs szükség, onnantól ami ott történik, az jobb, ha ott is marad. Kerek szemekkel rám nézett és megkérdezte, hogy a tortát meg se várod?

Villogott erősen a kérdőjel a homlokomon, hogy most ezt hogy érti? Kiderült, hogy itt a tortát akkor szokták behozni, amikor már kicsit fárad a násznép és kezdenek a párhoz menni az ajéndékokkal, hogy elköszönjenek. Ez várhatóan olyan 4-fél 5 fele következik. Így hát magamba toltam még egy energia italt 🙂

A buli blokk legközelebb olyan hajnali 2 fele lett újra megszakítva egy látványosnak ígérkező eseménnyel. Itthon akkoriban tiltották be, amikor elkezdtem esküvőket fotózni, így képeken bármennyire is tetszett, már nem lehetett részem abban, hogy lefotózzam, itt azonban úgy néz ki, még nem tilos. Ez a látványosság nem más, mint a kívánság lámpás. Aki esetleg nem látott még ilyet, egy nagy papír zsákot képzeljen el annak szája közepén egy gyergya szerű tárggyal, amit ha meggyújtanak, felmelegíti a „léggömbben” lévő levegőt és az a magasba emeli a kívánság lámpást, ami az éjszaka közepén elég látványos.

Nos, azt kell mondjam, nem ok nélkül tiltották be. Nem épp minden lámpásnak sikerült a magasba emelkednie, ami felemelkedett, az is volt amelyik elakadt a vezetékekben, szóval ha ez egy forró nyári esküvőn történt volna ahol mindenfele kiszáradt gallyak, búzatáblák vannak, garantált lett volna a nagyobb méretű tábortűz. Szerencsére mi megúsztuk, semmiben és senkiben nem esett kár, ellenben a 60 lámpásnak csak a töredéke hagyta el a földet, így a várt látványos kép sajnos nem készült el 🙁

A környék bevilágítása után újabb buli blokk, majd valamivel 4 után jött a torta. Itt is az ifjú pár felvágja azt, majd az első szelettel megetetik egymást. Ami plusz volt és eddig itthon hasonlóval nem találkoztam, hogy itt a tortával is készültek csoportképek.

A torta után már kellően fáradt voltam ahhoz, hogy gondolkodás nélkül beessek az ágyba és némi erőt gyűjtsek a 3. naphoz. A vasárnapi program azonban kicsit másként alakult, mint ahogyan azt eredetileg terveztük (a pár is hulla fáradt volt) így vasárnap némi morzsaparti után haza indultunk és a szintén vasárnapra tervezett fehér ruhás kreatívot már Magyarországon készítettük el pár nappal ezelőtt.

 

Ezúton szeretném megköszönni Orsi, Sanyi és mindenkinek aki részt vett ennek az esküvőnek a megszervezésében azt a hatalmas élményt, amiben részünk lehetett.

A post után pedig a szokásomtól eltérően egy kicsit hosszabb slideshow, mely ha felszínesen is, de megpróbálja bemutatni ezt a pár napot: