Kisebb kihagyás után megpróbálom újra felvenni a fonalat és egy újabb esküvői helyszínt szeretnék ajánlani a leendő házaspárok részére. A hely számomra különösen érdekes, mivel évek óta napi szinten megyek el mellette és soha egyszer se voltam még belül, míg egy kedves pár ide nem szervezte az esküvőjét.
A helyszín nagyon könnyen megközelíthető Budapesttől csupán pár km-re, de már a természet lágy ölén az erdő közepén. Ennek köszönhetően csendes, békés nyugodt hely, a Budai Tájvédelmi Körzet szívében. Az egyetlen amire nem árt vigyázni, az a hajnali / éjszakai távozásnál az úton keresztbe sétáló állatok.
A Dudok Rendezvényház egyszerűen tökéletes esküvői helyszín. Szálláslehetőséggel, kellemes környezetben, finom ételekkel várják a szórakozni vágyókat. A helyről, személyzetről, ételekről semmi rosszat nem tudok mondani, ami viszont nagyon pozitív, az a hely adottsága.
Szokás szerint csúszásba kerültünk a párral, a készülődés egy kicsit elhúzódott és a kreatív esküvői fotózásra szánt idő egyre csak fogyott (a szertartást nehéz lett volna későbbre tolni) Így pedig a helyszín válogatási, utazgatási lehetőségeink erősen lekorlátozódtak. Köszönhetően a Dudok Rendezvényház közvetlen környezetének, helyrajzi adottságainak, a párral ki se kellett mozdulnunk a területről, kb 100m-es körzetben annyi különféle helyszínt, beállítási lehetőséget, stb. találtunk, hogy a megmaradt kis kényelmesen el tudtuk készíteni a kreatív fotó sorozatot.
Így azon pároknak, akik szép helyszínen szeretnék tartani lagzijukat és aznap már nem szeretnék beutazni a fél országot, a Dudok Rendezvényház kiválóan alkalmas mind esküvői fotózásra, mint pedig a polgári szertartás illetve a lagzi helyszínül.
A slide-ban szereplő képek kivétel nélkül mind ezen a helyszínen készültek.