A pátyi bölcsiben évzáró, sokan szeptembertől már nagy ovisok lesznek, így ez talán az utolsó hét, amikor a teljes csipet csapat együtt van. Mivel a karácsonyi bölcsis fotózás is nagyon jól sikerült, Andi, a bölcsi vezetője ismét megkért, hogy csináljak pár képet a kicsikről.
Személy szerint azt az elvet vallom, hogy a természet a legszebb és legjobb műterem, de télen sajnos ilyen kicsi gyerekekkel elég nehezen lett volna kivitelezhető, hogy a -10C-ban kint üldögéljenek egy széken egy kis ingben, blúzban, nadrágban, szoknyában, amolyan csini ruciban. Így a karácsonyi fotózás során természetesen egy helyben felállított kis mini stúdióval oldottuk meg a megfelelő környezet kérdését, most azonban hogy ilyen szépen süt a nap, szép az idő, természetesen a szabadban fotóztam őket (természetesen a fényviszonyok megfelelő mesterséges korrigálása mellett).
Az ilyen kisgyerekek fotózása során természetes dolog, hogy nem ülnek el a fenekükön. Hiába mondod nekik, hogy mosolyogjanak, nevessenek, Ők még erősen hangulat függők. Természetesen számtalan praktika van a babák felvidítására, de 10-ből egy-kettő mindig nehéz eset. Épp ezért szeretem a gyerekeket a saját „életterükben” fotózni, amibe ebben az esetben a bölcsi udvara teljes mértékben illeszkedik. A gyerekek önfeledten játszanak, én pedig diszkrét távolságból igyekszek elkapni azokat a pillanatokat amiket egy szülő is szívesen viszont látna fénykép formában.
A gond ilyenkor csak az, hogy mivel a gyerekek már jól ismernek engem, folyamatosan körbevesznek és szinte mozdulni se tudok tőlük 🙂 az pedig már apró részlet kérdés, hogy rendszeresen szemből néznek az objektívbe kb. 5cm távolságból 🙂
Noha a gyerekek ilyen módon történő fotózása sokkal időigényesebb és sokkal nehezebb, mégis úgy gondolom, hogy az elkészült képek magukért beszélnek. Azok a gyerekek is, akik a „mesterséges” környezetben inkább sírtak mint mosolyogtak, ők is önfeledten száguldoznak a kismotorral, játszanak a homokozóban és kicsit sem érdekli őket, hogy valaki eközben minden mozdulatukat figyeli és a legjobb pillanatokat igyekszik megörökíteni.