««« Negyedik rész: Ingyenes fotós képzés kezdőknek #4
Megfelelő időben a megfelelő helyen
Egy jó kép ereje az esetek túlnyomó többségében abból származik, hogy a fotós a megfelelő pillanatban volt a megfelelő helyen. És itt ne arra gondoljunk, hogy épp mellette robbant fel egy bomba és ahogy átsütött a bombatölcséren a nap azt megörökítette. A képek hibája legtöbbször a kompozícióban rejlik. Nagyon nem mindegy, honnan, milyen irányból fotózunk, és a témát hogyan helyezzük el a képmezőben. Gyakran ez a rész többet ér, mint az, hogy éles a kép, szép a háttérmosás, stb. Aranyszabály, hogy alapesetben mindent és mindenkit a saját szintjéről fotózunk. Igen, kiskutyák és babák fotózása után másnap garantált az izomláz. Viszont ha egy gyereket fentről a „felnőttek” saját szemmagasságából fotózunk, azzal optikailag még jobban „összenyomjuk” őket.
És itt el is jutottunk a perspektívával való játékhoz. 50mm alatti, azaz nagy látó objektívvel fotózva lehetőségünk van némileg torzítani a valóságot. Kihasználva azt a jelenséget, hogy ezen objektívek „megnyújtják” a teret, ha pl. akit fotózunk túl kicsinek érzi magát és ez őt zavarja, ha picit lentről készítjük a képet, az eredmény egy magasabb termet lesz. Természetesen ezzel óvatosan kell bánni és csak olyan mértékben érdemes élni vele, ahol még nem ordít a képről a csalás. Vagy természetesen a másik végletig is elmehetünk és csinálhatunk effekt fotót, ahol ezen a bizonyos ponton nemhogy túllépünk, de jelentős mértékben tesszük azt. Így a végeredményen egyértelműen látszani fog, hogy nem véletlenül lett „torz” a kép, hanem így szerettük volna.
Hogy ezzel mennyire lehet játszani, azt a képen is elég jól láthatjuk. Vajon melyik állat a nagyobb a valóságban?
Fontos, ne várd, hogy itt minden le legyen írva. Nem ebből fogsz megtanulni fotózni. Ahogy ezt nálam okosabbak megfogalmazták, én csupán az utat mutatom meg, végigjárnod neked kell. Ha az itt említett blende, záridő, iso, látószög, stb. dolgokat nem próbálgatod, nem teszteled mi történik, ha állítgatod őket, tényleg igazat írtam-e 🙂 sosem fogod elsajátítani a géped kezelését. Ezeket a dolgokat ugyanis olyan készség szinten kell kezelned ha fotózni szeretnél, mint ahogy teszed egymás elé a lábaidat amikor sétálsz. Ha folyamatosan azt kell nézned, hova lépsz, nagyon hosszú lesz az út.
Következő nagy témakörünk a vaku használata. Ez egy olyan terület ami talán mind közül a legösszetettebb és legnehezebb jól elsajátítani. Fantasztikus dolgokra lehetsz képes, ha a profin megtanulsz vakuzni. Sose hallgass azokra, akik azt állítják, ezek a gépek már a sötétben is látnak, felesleges a vaku. Nagyon gyakran pont azért vakuzunk, mert túl sok a fény és ráadásul pont rossz irányból.
Mi is az a vaku és hogyan működik?
A vaku egyszerűen megfogalmazva nem más, mint egy mesterséges fényforrás, mely nem állandó hanem villanó fényt bocsájt ki magából.
Az első és legfontosabb, hogy a vaku használata nem ördögtől való, de tudni kell, mikor kell és mikor szabad használni.
Vakuk között megkülönböztetünk manuális és TTL vakukat. Előbbi ahogy a nevében is benne van, akkorát villan amekkorát mi kézzel beállítottunk neki. A TTL vakuk ezzel szemben folyamatosan kommunikálnak a fényképezőgéppel, és csupán akkorát villannak, amekkora a gépen megadott expozíciós érték és a téma megfelelő megvilágítása közötti eltérés.
Tegyük fel, egy adott ISO beállítás mellett 1/200 mellett f4-en lenne megfelelően kiexponálva a téma, de mi f5.6-ot állítunk be, akkor az f4 és az f5.6 közötti 1 fényértéknyi plusz fényt fogja a vaku előállítani.
Van pár dolog, amit vakuzás során nagyon mélyen be kell vésni az emlékezetünkbe. Egyik legfontosabb tulajdonsága a vakuknak, hogy a villanási idejük nagyon rövi, ezred másodperc kategória. Ebből következik, hogy vakus fotózásnál a fényképezőgépen beállított záridő nem úgy befolyásolja a képet ahogy azt gondolnánk. Itt a záridő kizárólag a környezeti, azaz vaku nélküli fények kiexponálása szempontjából fontos. Van azonban a másik irányban is egy korlát. Mivel a gép és a vaku közben megbeszélik, mekkorát kellene villanni, amihez a vaku apró próbavillanásokat végez (olyan sebességgel, amit észre se veszünk) így 1/160-1/250s záridőnél gyorsabb beállítás mellett a vaku nem fog tudni elvillanni normál üzemmódban. Léteznek úgynevezett HSS (High Speed Sync) vakuk, melyek akár az ezred másodperc tört részével is képesek villanni, de ezt most engedjük el, nem a kezdő fotós szint.
Vakuk között különbséget teszünk még azok fizikai elhelyezkedésük és felhasználás jellegük alapján is. Legegyszerűbb a popup rendszervaku, ami a fényképezőgép testébe van beépítve és használatkor kipattan a gépvázból és úgy villan. Vannak az általános rendszervakuk, melyeket akár a gépváz erre kialakított „vakupapucsába” csúsztatva, vagy komolyabb esetben távvezérlőn keresztül „offbody” használhatunk valamint vannak a nagyobb darabok, a műtermekben használatos stúdióvakuk. Ezek közül az utóbbival most nem fogunk foglalkozni, mivel szintén nem a kezdő szint része, az első kettőt viszont együtt szeretném kivesézni, mivel feltételezve, hogy gépvázon található így hasonlóan viselkednek, csupán a lehetőségek mások.
A villanás időpontjától, fajtájától függően találunk a gépvázon pár beállítási lehetőséget. Első redőny, második redőny, vörös szem. Mik is ezek?
Talán amit mindenki hallott már az a vörös szem, ilyenkor apró pici villanásokkal kezd a vaku a nagy villanás előtt, némileg csökkenti a képeken a vörös szem hatást, cserébe hunyorogni és pislogni fog mindenki, ne használjuk. Ha megértjük, mitől van a vörös szem, tudni fogjuk, hogyan kerülhetjük el más módon. Az ok nagyon egyszerű, ha a fény forrása fizikailag közel van az objektív tengelyéhez, azaz a vörös szem viselőjének szempontjából majdnem egy helyről jön a fény és a fotó, akkor kapjuk ezt a nem kívánt hatást.
Az első és második redőnyre történő vakuzás nem jelent mást, mint a vaku villanásának időpontját a kép készítéséhez képest. Ahogy említettem a vaku villanásának időtartama rendkívül rövid. Sokkal rövidebb, mint maga az expozíciós idő. Így beállíthatjuk, hogy a kép készítésének elején vagy a végén legyen a villanás.
Mikor érdekes ez?
Hosszú expós vakus képeknél nem mindegy, hogy a témát a folyamat elején vagy végén „merevíti” ki a vaku villanása. Tipikusan ilyen a fényvillamos. Nem mindegy, hogy a távolban van egy villamos, majd a fény csíkok jönnek felénk (első redőny), vagy jönnek felénk a fények és a végén (felénk eső végén) ott egy villamos (második redőny)
Mivel az átlagos vakus fotóknál nincs sok hatással a végeredményre, hosszú expós képnél pedig legtöbbször a 2. redőny a megfelelő, így ezt célszerű ezen a beállításon hagyni, sok baj nem lehet belőle.
Alapvető hibák a vakuzás során
Közvetlen szemből vakuzva alacsony ISO érték mellett
Gondolom mindenki találkozott már olyan képpel ahol a középpontban áll egy szétvakuzott alany és a háttérben mindenki fekete. Ez a tipikus nem értek hozzá, csak nyomkodom eset. Az ok pedig az egyszerű fizika. A fény a távolság négyzetével csökken. Így a témánknál 2x távolabb lévő személyekhez már csupán a fény negyede jut el. Ez pedig elég látványosan tönkreteszi a képet.
Ha vakuzunk, célszerű törekedni arra, hogy egyenletes legyen a megvilágítás. Mivel a több vakus műtermi világításokkal most nem foglalkozunk, így marad az 1 vaku ami vagy a gép popup vakuja, vagy egy rá helyezett rendszervaku.
Hogyan tudjuk akkor mégis jobbá tenni a végeredményt?
Ahogy előzőekben írtam, a TTL vaku akkorát villan, hogy a gép beállításai és a környezeti fények közötti különbséget pótolja. A cél tehát az, hogy a gép beállításait igyekezzük minél közelebb állítani a vaku nélküli helyzethez. Persze itt pontosan tisztában kell lenni azzal, mit bír a gépünk. Ezt ugyanis a vakut leszámítva teljesen manuális beállításokkal tudjuk jól megvalósítani. Kezdésnek érdemes a vakut kikapcsolni, beállítani M mórban egy olyan záridő értéket amit még kézből ki tudunk tartani és a téma is lassabb nála, azaz nem fog bemozdulni. Választunk hozzá egy, a témának megfelelő, de lehetőség szerint minél tágabb blende értéket és megnézzük, mit dobna a gép ISO értéknek. Ha pl. a gép azt mondja, hogy ISO 4000 mellett lenne jó a kép, akkor kézzel állítsuk automatáról ISO 2000-re. Azaz 1 fényértékkel az ideális alá. Ha így készítünk egy próba képet, láthatóan sötétebb lesz a kelleténél, de azért valami lesz rajta. Most kapcsoljuk be a vakut és készítsük el újra a képet. Ha mindent jól csináltunk, akkor bár valamennyire látszik, hogy vakus a kép, a háttérben lévők se tűnnek el a nagy sötétségben és a főtémánk se hófehér.
Közvetlen szemből vakuzva magasabb ISO érték mellett
Javítsunk még egy kicsit a képen. Ideális esetben nem a gép beépített vakuját használjuk, hanem egy külső rendszervakut. Ha igen, akkor ezek feje nagy valószínűséggel forgatható, dönthető. Amennyiben nem szabad téren vagyunk, hanem valami zárt helyen ami nem egy csarnok, hanem reális közelségben vannak falak, plafon, akkor forgassuk úgy a vaku fejét, hogy kicsit előre, kicsit fel, kicsit fal felé nézzen (kb. 45 fokban mindegyik, amennyire sikerül).
Ismételjük meg a fotót amit előbb készítettünk és hasonlítsuk össze a kettőt. Alakul igaz?
Mi van akkor, ha nincs külső rendszervakunk, csak az, ami a gépbe be van építve. Ciki, nem ciki, néha azzal kell megoldani a feladatot, ami van. Én is érkeztem úgy vendégségbe, hogy kezembe nyomtak egy nikon dslr-t egy kitobival és megkértek, csináljak pár képet. Persze se elég fény, se komolyabb vaku.
Indirekt falról/plafonról vakuzva magasabb ISO érték mellett
Semmi gond, nem szabad kétségbe esnünk. Az egyik megoldási módot már korábban ecseteltem, egy papír zsebkendő mindenhol van… Szétszedjük, 1 réteget a vaku elé tartunk kb. 10-15cm távolságban és így készítjük el a fotót. Már sokkal szebb lesz, mint zsebkendő nélkül. Most forgassuk el a vakut. Mindezt csavarhúzó és kalapács nélkül… Ahogy papír zsebkendő mindenhol akad, ugyanúgy egészen biztos, hogy találunk egy hagyományos fehér névjegykártyát is valakinél. Ezt a névjegyet fogjuk tükörnek használni úgy, hogy a vaku fényét a falra / plafonra irányítjuk úgy, hogy az eredeti irányba még véletlenül se jusson egyetlen foton se, azaz telibe takarjuk el a névjeggyel a vakut és irányítsuk a fényét valamerre. Természetesen az eleve kis teljesítményű beépített vaku minden fotont összeszedve erőlködik majd akkorát villanni, hogy a névjegyről a falra pattanva majd onnan megvilágítva a modellt elegendő legyen, de ez azért elég nagy kihívás neki, így lehetséges, hogy egy kis ISO növeléssel segítenünk kell majd neki. A lényeg viszont az, hogy a végeredmény egy vállalható, normálisan megvilágított vakus kép lesz, amiről senkinek se az fog az eszébe jutni, hogy a beépített vakuval szétvillantotta a témát az illető.
Ha a fentieket amit eddig leírtam gondosan begyakorlod, semmi se tart vissza attól, hogy helyesen exponált képeid legyenek. Gratulálok, már majdnem sikerült elérned a mobiltelefonok szintjére 🙂
A következő lépés lesz a jó kép felé vezető úton az egyik legnagyobb, aminek ráadásul semmi köze nincs a fényképezőgépedhez. Ez pedig nem más mint maga a téma és annak kompozíciója. Ezt minden esetben te magad döntöd el fejben, mi az, amit le szeretnél fotózni és hogyan. Viszont ha betartasz pár „szabályt” akkor vélhetően a képeid sokkal érdekesebbek, jobbak lesznek.
Pl.: nem azért van alapból középen a fókuszpont, hogy ott legyen a modelled feje, felette pedig fél képnyi üres égbolt. Érdemes erre a témára hosszabb időt szentelni és komplett könyveket elolvasni kompozíció témában, nézegetni régi híres festményeket, stb. Mindennek oka van, mit miért festett oda a festő, miért néznek arra az emberek amerre. Számtalan olyan eszköz van a fotósok kezében, melyekkel irányíthatják a néző figyelmét, különféle érzelmeket ébreszthetnek benne. Termesztésen minden szabály megszeghető, de csak akkor érdemes megszegni, ha ismerjük és értjük a szabályt és annak felrúgása nem céltalan.
Legegyszerűbb és legismertebb kompozíciós szabály az aranymetszés. Ez 2 vízszintes és 2 függőleges vonalat jelent a képen valahol 1/3 rész környékén, azaz valamivel a középpont felé az 1/3-tól. 2X2 vonalnak van összesen 4db metszéspontja. Ezek a vonalak és metszéspontok az emberi tekintet számára kiemelten jelentősek. Amit ide helyezünk, az a néző részre kiemelt helyre kerül. Az se mindegy, a bal oldali harmadból néz pl. jobbra a modellünk vagy jobb oldali harmadból balra. Vagy még extrémebb esetben a jobb oldaliból jobbra, bal oldaliból balra… Elméletileg jobbra a jövő, balra a múlt található. Ha van tér a néző előtt az nyugalmat, ha nincs, az feszültséget kelt a nézőben. De ezek csupán nagyon kiragadott példák, tényleg akkora terület ez, hogy komplett könyveket lehet kapni, amik csak a kompozícióval foglalkoznak. Éppen ezért mindenkinek azt javaslom, hogy legalább egy ilyet vegyenek meg és lapozzák végig. Sokkal fontosabb, mint minden amit eddig leírtam.
Ahogy a legfontosabb dolgot, a kompozíciót is a végére hagytam, még egy igen fontos dolog maradt hátra. A fényképezőgép sokkal többet tud, mint amit eddig kihasználtál belőle. Az a kép amit te feltöltesz képmegosztókra, nézegetsz a monitoron, az csupán egy töredéke annak, amit a fényképezőgép szenzora megörökített. Van egy beállítás a menüben, ami arra utasítja a gépet, hogy a teljes adathalmaz csupán 1/262144 részét tartsa meg, a többit dobja a kukába. Elég őrülten hangzik nem? De van egy jó hírem. Nem kötelező így használni a gépet. Lehetőséged van hozzáférni a többi képi információhoz is, ha szeretnél.
De hókuszpókusz helyett nézzük, mi történik a valóságban. A szenzor a színeket 3 alapszínre bontja, piros, zöld és kék. Minden képpont ebből a három összetevőből épül fel. Egy mostani normál szenzor színcsatornánként 14 bit színinformációval rendelkezik, ami azt jelenti, hogy 16384 -féle árnyalata van mind a piros, mind a kék, mind pedig a zöld színnek. Így összesen 16384*16384*16384 különböző színt vehet fel egyetlen képpont. Színcsatornánként 64* többet, mint amit eddig használtál. A JPG képek ugyanis 8 bit / szín adatot kezelnek, azaz összesen 256 -féle árnyalatot vehetnek fel az egyes alapszínek. Ahhoz, hogy ezt a nem kevés többlet információt ne dobja el a gép minden kép esetén, csupán annyit kell tenned, hogy a gép beállításainál a kép mentését JPG-ről átállítod RAW-ra (NEF, CR2, ARW, srtb). vagy kezdetben RAW+JPG-re, de inkább ne hagyj magadnak menekülőutat, bánni fogod. Annak pedig, hogy tömörített vagy tömörítetlen verziót választunk érdemes utána olvasni a gépkönyvben mit is jelent. Van veszteségmentes és veszteséges tömörítési algoritmus, valamint van, ahol a 14 bitből lesz 12 a tömörített algoritmus esetén. Így ezt a döntés mindenképp jól fontoljuk meg. Természetesen sok helyet takaríthatunk meg, mely leginkább a memória kártyán hasznos, de ronthat a kép minőségén is.
Gondolom sejted, hogy ha ilyen egyszerű lenne, akkor a gép gyártól alapból ezt a formátumot támogatnák és benne se lenne a menüben a JPG. A gond ezzel az, hogy ez tényleg egy nyers adathalmaz. Ha megfelelő programmal megnyitod, egy fakó, kontraszttalan képet fogsz látni, aminél még a kaputelefon is jobb képet készít. Tökéletesen alkalmas viszont ez a nyers adathalmaz arra, hogy a fotós azt hozzon ki belőle amit csak szeretne. Olyan részletek vannak benne, amit a JPG már rég elveszített volna. Sötét, világos részeken olyan tartalékok, ami életet menthet egy hibás expozíciós érték esetén és persze ennyi adatból hibás fehéregyensúly esetén is jóval könnyebb helyes színeket varázsolni a képre. Ehhez viszont el kell fogadnod, hogy a fényképezőgépből akárcsak régen, nem egy fotó kerül ki, hanem csupán egy nyersanyag, amit ki kell dolgoznod. Régen ez vegyszerrel történt, ma Lightroom, Capture One, és hasonló programokkal. Ezzel kapcsolatosan javaslom neked a Youtube-ot, számtalan magyar és idegen nyelvű oktató videó van mindkét említett programhoz. A varázslat ott kezdődik!
Legvégül a legeslegeslegfontosabb, ami a jó fotóst megkülönbözteti a rossz fotóstól: a jó fotós ismeri a DEL gombot.
