Éppen egy pár karácsonyi fotózás megrendelést dolgoztam fel, írtam be a naptáramba, amikor kaptam egy képernyő mentés részletet egy „fotós kollégáról”. Hogy miért tettem idézőjelek közé, arról majd később. Ha nem egy jó ismerősöm küldte volna át, aki ilyesmivel nem szokott viccelődni, akkor azt gondoltam volna, április elseje van megint, valahol elgurult a gyógyszer. De nem, sajnos egy kicsit sem volt vicc a történet.
Adott egy magát weddingphotograpger-nek tituláló személy, aki egy helyesírási és fogalmazási hibáktól hemzsegő (nekem sem ez a szuper erőm, de a word/office meg a mastercard mindenre IS jó) terjedelmes írásban próbálja meggyőzni a házasulandó párokat arról, hogy ne keresgéljenek tovább, Ő már annyi de annyi esküvőt fotózott és nagyon jól szót ért gyerekekkel, idősekkel és látja, hogy egy esküvő megszervezése a pároknak mennyi problémát jelent, Ő majd segít megszervezni az esküvőt.
Lassan tényleg a 10 000 000 mekkmester országa leszünk 🙁 kezdetben jöttek a DJ-k akik eladták magukat ceremóniamesternek is, amiről már korábban is írtam, így most nem szeretnék rá külön kitérni miért lehetetlen, most itt egy fotós, aki esküvőszervezőnek gondolja magát.
Tudom, ez a mindenhez IS értek dolog lassan mindennapos és nem kellene ennyire kiakadnom rajta, de voltam olyan felelőtlen, hogy egy kicsit utána kutakodjak, ki is ez az illető, mennyi rutinja lehet ilyen téren, mennyi tapasztalata, kapcsolatrendszere, stb.
Miért fontos ez?
Esküvői fotós éveim során számtalan kollégát mentoráltam már, segítettem nekik felkészülni azokra a váratlan eseményekre, amik egy esküvőn előfordulhatnak, így mindenkinek azt javasoltam 5, de inkább 10 esküvőre jöjjenek el velem és akkor már valószínű, hogy talán 1-2 váratlan helyzettel szembesülni fognak, amikor nem minden a tervek szerint alakul, amikor nem a hátradőlős láblógatós a munka, hanem kicsit küzdeni kell a képekért. Találkozhat minden esküvőn más és más társszolgáltatókkal, megtanulhatja hogyan kell velük csapatban dolgozni, stb.
A fotós azon szerencsés helyzetben van, hogy reggel a készülődéstől a menyecske táncig végig követi az eseményeket, így számtalan másik szolgáltatóval találkozik, látja a munkájukat, de ezek alapján azt gondolni, hogy mindent láttunk, ide nekünk az oroszlánt is, elég bátor. Nincs semmi rálátása a fotósnak pl. az esküvő szervezési időszaka alatti tevékenységekre. Esélyesen egyetlen grafikussal, virágkötővel, tánctanárral, stb… nem találkozott még a esküvői fotózások során, de ez csak a jéghegy csúcsa.
Megnéztem, hogy fotósunk hozzávetőleg milyen személyes ismeretségi körrel rendelkezik, mennyire valószínű az, hogy a google fog helyette ajánlani szolgáltatókat és nem a saját sok éves tapasztalata. Ehhez egy nagyon egyszerű segítséget vettem igénybe, megnéztem pár esküvői szolgáltató kollégával hány közös ismerősöm van. Egy fotósnál ez a szám nagyon hamar elég nagyra tud nőni, mivel akikkel együtt dolgozunk egy esküvőn és legközelebb is szívesen dolgoznál vele, azaz kellemes volt a munka, annak szoktam képeket küldeni róla, ahogy dolgozik, stb. Ezt jobbára mindenki facebookon keresztül intézi, ott tartjuk a kapcsolatot, így ha egy esküvőn csak egy dj, egy cm meg egy filmes dolgozik melletted, az is 3 potenciális ismerős a jövőre nézve. Ez a szám nálam és akiket kollégákat néztem 100-400 között mozgott, azaz ennyi közös ismerősünk volt.
És itt jött a döbbenet… „esküvőszervező” delikvensünkkel ez a szám 4. De ez a 4 is egy kicsit árnyalt, mivel ebből 2 modell, 1 egy korábbi menyasszony akit fotóztam és 1 azaz egy darab esküvői szolgáltató. Mekkora az esély arra, hogy csupa olyan szolgáltatót ismer és tud ajánlani, akikkel az elmúlt 14 év alatt egyetlen esküvőn, kiállításon, konferencián, fórumon vagy bármi egyéb szakmai eseményen ne futottam volna össze és ne lennénk ismerősök?
Az pedig amiért ennyire kiakadtam, az nem is a dilettantizmus, a maximális hozzá nem értés, hanem a pofátlan és gátlástalan átverés. Az esküvőszervezői szakma így is elég vegyes érzelmeket vált ki a menyasszonyokból. Sokan úgy gondolják felesleges pénzlehúzás, vannak akik azt az álhírt terjesztik, hogy a szervezők a saját elképzeléseiket szeretnék megvalósítani és még sorolhatnám az alaptalan negatív sztereotípiákat, amik igen komolyan megnehezítik a korrekt és megbízható esküvőszervezők munkáját. Ahogy néztem az illető közzétett referencia anyagát aminek jelentős részéről feltételezem, hogy nem esküvőn készült kép hanem workshop anyag, de ha mind valódi, akkor is minimum 10-20x több esküvőt fotóztam már végig mint Ő, de ennek ellenére, vagy épp talán pont ezért amikor a párommal úgy döntöttünk, hogy sok sok év után összeházasodunk, a legelső akit felkerestem egy esküvőszervező volt (közös ismerősök száma: 148 😉 ), amit utólag se tennék másként. Segítségükkel lehetőségünk volt megélni az esküvőt stressz és felesleges idegeskedések nélkül. Mivel mint esküvői fotós is gyakran dolgozom szervezőkkel és a saját esküvőnket is szervezővel bonyolítottuk le, így azt gondolom elég jól ismerem ennek az előnyeit a szervező nélküli esküvőkkel szemben így ezt a pluszt elvenni a pároktól egy ilyen átveréssel szerintem nagyon aljas dolog…
Nincs azzal semmi baj, ha valaki szeret szervezkedni, ha szeretne esküvőszervező lenni, de ennek nem az a módja, hogy kitalálom, hogy az leszek, kiírom, hogy gyertek párok majd én jól megszervezek mindent aztán majd csak sikerül valahogy. Lehet, hogy közben tönkre vág pár házasságot, elszór pár milliót a párok zsebéből feleslegesen de ez kit izgat, majd a következő hátha jobban sikerül. Létezik rendezvényszervező képzés, létezik esküvőszervezői tanfolyam, akár magasabb szintű továbbképzés, mentorálás is pont azért, hogy amikor a szervezők az első saját esküvőjüket kezdik el megszervezni, addigra már olyan mértékű tudás és kapcsolat birtokában legyenek, hogy ha el is akadnak valahol, mindig van kihez fordulni és a pár ebből csak annyit érzékel, hogy minden tökéletesen lezajlott az esküvőn, mindenki boldog volt és nem győzi begyűjteni a barátoktól, rokonoktól a bókokat, milyen szuper volt minden.