Esküvő fotózás - Sipító pihenő parkA megfelelő esküvői fotós kiválasztásánál a párok több szempontot is mérlegelnek. Egyrészt értelemszerűen van egy ár szegmens, amit az anyagi lehetőségeik szabnak meg. Ez az esküvős piacon a pár tízezer forinttól akár a 2 millióig is terjedhet (itthon, Magyarországon) Természetesen az ár erősen meghatározza a minőséget is, de az adott szegmensen belül, közel azonos minőségben dolgozó esküvői fotósok között jelentős stílusbeli eltérések vannak. A pár így az ízlésvilágának megfelelő látásmódú fotóst fog választani. Igen ám, de még így is több tucatnyi fotós jöhet számításba, akik között már nehezebb a választás.

Számíthat az átadott képek darabszáma, de csupán egy bizonyos határon belül, mivel az emberek 2-300 képnél többet úgy sem tudnak átnézni. Gyakran sokkal többet ér 300 jól kiválasztott kép, mint 1000 ömlesztett.

Több szem többet lát alapon mindenképp előnyös, ha a fotós nem egyedül, hanem egy asszisztenssel érkezik, aki amikor épp nem a fotós munkáját segíti, Ő maga is képeket készít. Ahogyan azt az idei esküvős párjaim már megtapasztalhatták, ez nálam is így működik, már csak azért is, mivel van egy-két olyan új szolgáltatás, amihez nagyon előnyös a 2 fotós, de erről picit később.

Különösen előnyös ez a felállás a szertartások során, ahol lehetőség van a feladatok elosztására is, míg az egyik fotós a párt és magát a szertartást örökíti meg, addig a másik a násznépre és egyéb környezeti tényezőkre figyel. Így megörökítésre kerülnek azok a pillanatok is, amiket az ifjú pár egész biztos nem láthatna máskülönben.

Nagyjából minden egyéb szolgáltatás az ifjú pár és a vendégek még jobb szórakoztatását hivatottak szolgálni. Ezek közül talán a legismertebb a vetítés, mely a gyerekkori képektől a jegyes fotókon át az aznap készült képekig elég széles palettán mozog. Legegyszerűbb a pár gyerekkori képeiből összeállított kis diavetítés ami többször ciki, mint szórakoztató, így a párok ezt a lehetőséget már nem igazán preferálják.

Amennyiben van rá lehetőség, érdemes elmenni az esküvő előtt 1-2 héttel egy e-session vagy más néven jegyes fotózásra, ahol azon kívül, hogy vidám és kedves képek készülnek rólatok, lehetőség van a fotós – pár kapcsolat kialakítására, hogy a nagy napon már ne mint idegenek találkozzatok, hanem már-már mint barátok. Mind a párnak, mind a fotósnak sokkal könnyebb dolga van az esküvőn, ha nem az az első találkozó.

Az előbb említett e-session képekből szintén lehet készíteni egy kis zenés összeállítást, amit én a vacsora előtt szoktam levetíteni, amíg a vendégek várnak a levesre, megnézhetnek egy 4-5 perces összeállítást az ifjú pár friss képeiből. Ez rendszerint egy kedves vidám összeállítás, ami a lagzinak is megadhatja az alaphangulatot.

Talán a legnehezebb és ebből adódóan a legritkább ilyen jellegű vetítés a „same day slideshow” ami nem más, mint az aznap készült képekből összeállított kisfilm. Itt nincs nagyon lehetőség a képek korrigálására, retusálgatásra, itt a vetítést az addig készült képekből kell tudni megoldani, így már a fényképezés során minden tekintetben tökéletes fotót kell készíteni ahhoz, hogy azt a vetítésnél fel tudjuk használni. Egy ilyen kisfilm összeállítása leválogatással, zene kiválasztásával és természetesen a vetítésre alkalmas fájl legenerálásával viszont nem két perc. Éppen ezért a vacsora ideje alatt szoktam erre időt szakítani 2 falat között:

_DSC1331kés, villa, egér…

Itt előnyös, ha nem egyedül vagyunk, hanem egy asszisztens is velünk van. Egyrészt tud ilyen werk fotókat készíteni 🙂 másrészt amíg én a slideshow-t készítem, addig Ő az eseményeket figyeli és bármi fontos történik, már ott is van és megörökíti anélkül, hogy nekem abba kellene hagyni a munkát.

Vacsora végére a legtöbb esetben el is készül minden, a képek vetítésre készek. Ilyenkor a vendégek java része még nem ment el semerre, az asztaloknál ülnek és beszélgetnek, így ezt az alkalmat szoktam megragadni arra, hogy mintegy meglepetésképp az aznapi összeállítást levetítsem a vendégeknek.

Összehasonlítva a 3 vetítési témát látható, hogy időben egyre közelebbi, egyre frissebb képek kerülnek bemutatásra. Első esetben a gyerekkori, másodikban az esküvő előtt pár nappal vagy héttel készült jegyes fotózás, a legutóbb írt same day slideshow esetében pedig már az aznapi képek jelennek meg a vásznon. Logikus lépés a sor ilyen irányú folytatása és nem több éves, nem több hetes vagy órás képeket vetítünk hanem valós időben azt, amit épp fotózunk. Ezt a szolgáltatást idei első esküvőmön próbáltam ki élesben és olyan fergeteges hatása volt, hogy azóta minden egész napos esküvőn biztosítom ezt a lehetőséget a pár számára.

Mit hoz a jövő? Legyen meglepetés 😉