Legfontosabb tisztázni, mi is az a nyers fájl. Ehhez viszont egy pár évtizedet vissza kell ugrani az időben a digitális korszak előtti időkre, amikor még celluloid filmre készítették a fotósok a képeket.

Itt a fotózás során egy film tekercs volt a gépekben, melyen fény hatására kémiai reakciók következtek be, amit később egy vegyszer segítségével úgymond előhívtak és megszületett a negatív. Azért negatív, mert pontosan a valós kép ellentéte szerepelt rajta, ami sötét volt az világos, és természetesen a színek is mind fordítva voltak. Erről a negatívról lehetett levilágítással papírképet készíteni, amit már mindenki ismer.

Akkoriban divat volt, hogy a fotósok ezt a negatívot nem adták ki a kezükből, de ennek nem szakmai, nem jogi hanem tisztán anyagi okai voltak, mivel így az ügyfél nem tudott elballagni az ofotérthez vagy fotexhez, csakis a fotóson keresztül tudott papírképeket rendelni természetesen jóval magasabb áron.

Természetesen akkor is létezett retusálás, szikével, pengével kapargatták a filmet, ceruzával javítgatták a bőrhibákat, de ez nagyjából annyira volt jellemző, mint ma a filmes fotózás.

Arra viszont jó volt ez az időszak, hogy az emberekbe beidegződjön, hogy a negatívot meg kell szerezni, az kell.

A digitális korszak beköszöntével azonban ez a folyamat egy kicsit átalakult. Azt az adathalmazt, ami a digitális gépek szenzoráról lementésre kerül hívjuk RAW fájlnak, vagy nyers képnek. Ezt a filmes korszak előhívatlan negatívjához tudnám hasonlítani, úgy abban a formában nem alkalmas semmire. (nem is nagyon hallottam olyat, hogy valaki régen az előhívatlan negatívot akarta volna megszerezni)

Hogy mennyre nem alkalmas semmire, arra a saját példámat tudom felhozni. Rendszeres időközönként cserélem a fotós technikámat, hogy ezzel számos hibalehetőséget megelőzzek valamint haladjak a korral, lépést tartsak a műszaki fejlődéssel. 2021 év végén jelent meg a Sony A7 IV, mely a korábbi III-as verziót hivatott leváltani. Én magam is rendeltem belőle egyet és az országban az elsők között meg is kaptam azt. Nagyon örültem neki, hogy a karácsonyi fotózásokra már azt tudom vinni magammal és még az esküvő szezon előtt összebarátkozhatok vele. Sajnos azonban a kicsomagolás és kipróbálás után jött a hatalmas csalódás. Hiába van legális előfizetésem a szükséges képfeldolgozó szoftverekre, az a gép még nincs a támogatottak között. Egész egyszerűen nem ismeri fel a fényképező RAW formátumát, nem tudja megnyitni se. Persze, fotózhatnék vele JPG-be, de azt a mobilommal is megtehetem. Úgyhogy itt állt a szekrényben kb. 3 hétig, mire kifejlesztették hozzá a megfelelő modult és végre valóban tudtam is használni. Nos, akinek nincs legális előfizetése, hanem torrentről és egyéb nem legális helyekről szerzi be a programokat, ők esélyesen a mai napig olyan program verzióval rendelkeznek, ami még nem ismeri ennek a gépnek a formátumát. Azaz hiába adnám át, nem tudna mit kezdeni vele.

Ez csupán technikai kérdés, ez idővel megoldható, így nem ez a fő ok, ami miatt a fotósok ezt nem szeretik kiadni a kezükből.

Nézzük a legegyszerűbb választ, a jog egyértelműen rendelkezik arról, hogy a szerzői jog azé, aki a képet készítette, azaz a fotósé és bármennyire is szeretné ezt megvásárolni valaki, ez egy elidegeníthetetlen jog, ha akarna se tudna róla lemondani a fotós. Ahhoz, hogy a nyersanyagból nézegethető kép keletkezzen, feltéten szükséges a szoftveres feldolgozás, azaz hozzá kell nyúlni a nyersanyaghoz. Ezt pedig csakis és kizárólag a jogtulajdonos teheti meg. Ebből adódóan ha a fotós átadja a RAW fájlokat és azt akár csak egyszerűen JPG-re konvertálja a megrendelő, már szerzői jogsértést követett el.

Ez a dolog egyszerűbbik oldala, nézzük egy kicsit a másik oldalt, miért fájhat a fotósnak az, ha kiadja ezeket az állományokat. Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell kicsit ismerkedni a JPG és a RAW közötti különbséggel. A számítógépünk, televíziónk, mobiltelefonunk az esetek 99%-ban JPG képeket jelenít meg. Ezen állományokban minden egyes képpont 3 színből tevődik össze, piros, zöld és kék. Mindhárom szín esetében 256 -féle árnyalattal. Azaz egy képpont színe összesen (3 * 8 bit) 256*256*256 -féle lehet ami kerekítve 16 millió különböző színt jelent. Ezzel szemben egy RAW állomány a mostani közép – felős kategóriás gépek esetében 14, néha 16 bit információt is tartalmaz színenként, ami számszerűsítve 16384 féle árnyalat színenként… Elég jelentős eltérés a 256-hoz képest igaz? Ha pedig a végeredményt nézzük a 3 színre vonatkozóan akkor 4398046511104 -féle színt vehet fel egyetlen képpont. Szerintem szabad szemmel is jól látható a két szám közötti különbség. Ez persze önmagában elég indok lenne, hogy a megrendelő megpróbálja megszerezni, de ez a hatalmas többlet információ nem öncélú. A fényképezők szenzora és a belső elektronikájuk úgy van kialakítva, hogy a megörökített képről a lehető legtöbb részletet megpróbálják letárolni mind a sötét, mind a világos részeken. Ez pedig nem megy másként, mint a látvány róvására. Egy nyers képet ha utómunka nélkül megnézünk egy feldolgozó programban, az valami szánalmas. Fakó, színtelen, kontrasztok nélküli massza. Egy olcsóbb mobil is sokkal szebb képet készít, mint egy csúcs fényképező. A fotós dolga, hogy ebből a masszából elővarázsolja azt a képet, amit át fog adni. A folyamatnak ez a része hasonlít leginkább a negatív előhívására. Ha ezt nem teszi meg, akkor a JPG állomány is hasonló digitális hulladék kinézetet fog tükrözni, ami pedig tetszik, nem tetszik, de a fotóst fogja minősíteni. Hiába a megrendelő állította elő a megszerzett RAW képekből, de a kép szemlélője ezt nem tudja, csak azt látja, hogy szar kép.

így nézne ki hagyományosan lefotózva

ilyen lett 3 fényértékkel alulexponálás és utómunka után

Ahogy említettem, ez a temérdek információ nem cél nélküli számháború. Vannak olyan szituációk, melyek egyszerűen a helyszínen nem örökíthetőek meg átadható minőségben. Mindenképp szükség van utólagos korrekciókra, melyek a képnek csupán bizonyos részeit érintik. Nagyon jó példa erre a kaposvári házasságkötő terem, melynek kialakításából adódóan egy bizonyos napszakban egy fénycsóva pontosan az ifjú párra világít. Ők ragyognak a napsütésben, a vendégek pedig ülnek az árnyékban. Nincs az az eszköz, mely ezt a hatalmas sötét-világos kontrasztot kezelni képes lenne. Vakuzni se lehet, mert pont minden mást kellene vakuzni a páron kívül, azaz egy komplett stúdiót kellene berendezni abban a hatalmas teremben, ami lehetetlen. Egyetlen megoldás, hogy a normálisnál sokkal sötétebbre fotózom a képet, hogy az ifjú pár még éppen ne égjen ki rajta és mindenki más meg szinte elvész a sötétségben. Ha ezt a képet „nyersen” kiadnám a kezemből, akkor joggal mondanák rám, hogy kontár. A kép közepén egy túlexponált pár, majdnem kiég a fehér ruha, a vendégekből pedig nem látszik semmi. Én mint fotós viszont ismerem a gépemet, ismerem a tartalékait és pontosan tudom, hogy abban a 16383 -féle árnyalatban még éppen ott van ami nekem kell, csak legalul, a sötét részeknél. Innentől nincs más dolgom, mint a kép közepét kicsit sötétíteni, a többi részét pedig világosítani és csodák csodájára elő fog kerülni minden fontos részlet. Ha nem is ennyire durván, de majdnem minden képnél szükség lehet ilyen beavatkozásra ahhoz, hogy abból a képből kihozzuk a legtöbbet. Ezt pedig minden fotós másként teszi meg, mást lát ugyanabban a képben fontosnak, más részletet emel ki, másképp alakítja a színeket, ez minden fotósnál teljesen egyedi.

Pár témát leszámítva a legtöbb fotós nem szab meg darabszámot a képek átadását illetően. Természetesen sokkal több képet készítünk, mint ami később átadásra kerül, de ennek leginkább az az oka, hogy biztosan meglegyen egy bizonyos pillanat. Legprózaibb pl.: az esküvői csoportképek. Ott van 100 ember. Mennyi az esélye annak, hogy a kép készítésekor valaki pislog, ásít, beszélget, máshova néz, elfordul, stb? Elárulom, közel 100% 🙂 Éppen ezért még a 2-3 fős kiscsoportos képek esetén is sorozatot lövünk, 3-4 képet minimum, csak azért, hogy azt az 1db-ot át tudjuk adni, amin mindenki előnyösen néz ki. Szerintem nincs olyan érv, mely kellően alátámaszthatná azt a kérést, hogy a maradék 2-3 képet is adjuk át bármilyen formában.

Olvastam olyan érvelést, hogy mi van, ha nekünk valamely instagramos filter színvilága tetszik és olyan képeket szeretnénk közzétenni. Erre az egyik válaszom az, hogy olyan fotóst kell választani, akinek a munkáját magatokénak érzitek. Ha ti a natúr színvilágot szeretitek, a fotós pedig vintage képeket készít akkor egész egyszerűen nem Ő a ti emberetek. Másik érvelés az volt, hogy mi van, ha megváltozik az ízlésünk? Nos, minden bizonnyal a falra kitett sok milliós Michelangelo képet is el fogjátok kezdeni átfesteni. Vagy ez a gondolat miért nem merül fel?

14 éves pályafutásom alatt épp a napokban futtattam le egy programot, ami összeszámolja az átadott képeimet, 168e darab felett volt, ami hozzávetőleg 250db esküvőt jelent (természetesen ebben vannak sima polgári, polgári+kreatív, de vannak több napos esküvők is) ennyi átadott kép mellett egy azaz egyetlen olyan ügyféllel találkoztam, aki reális és érthető indokkal állt elő. Természetesen Ő se kapta meg a nyers képeket, de nála kiderült, hogy igazából nem is azt szeretné. Ő azzal az érveléssel állt elő, hogy a megjelenítő eszközök folyamatosan fejlődnek, és ha a 3×8 bit színmélységet támogató eszközöknél valami jobb is megjelenik, valami olyan, ami sokkal több árnyalatot lesz képes megjeleníteni, azt is ki tudja majd használni az esküvői képeivel és még szebbek legyenek, mint az átadáskor elérhető eszközökön. A megoldás ahogy említettem nála se a nyers képek átadása volt, hanem a JPG helyett olyan képformátum (TIFF) ami 16 bit / színcsatorna színmélységet támogat. Természetesen mivel ez drasztikusan több munkát és időt jelent számomra (egy jpg kép 5-15MByte, ugyanaz TIFF-ben akár 100-150MByte. Ebből pedig van az átadáskor közel 1000. Nincs az a csúcskategóriás számítógép, ami ezt ne érezné meg), így ennek költségeiben megegyeztünk és mindenki boldogan távozott a megbeszélésről.

Azt gondolom, a fotós – megrendelő konfliktus elkerülése érdekében első körben tisztázni kell, mit is ért nyers kép alatt. Nagy a valószínűsége, hogy a RAW fájlok létezéséről sem tud, csupán az utómunkázatlan jpg képekre gondol. Szintén fontos tisztázni, hogy mit szeretne vele kezdeni. Nagy a valószínűsége neki, hogy valójában Ő nem is szeretné azt a több 100GB adathalmazt és tényleg semmi szüksége nincs rá, csupán valahol olvasott valamit, ami téves információkkal látta őt el.