_AG78016Az esküvők során mindent megteszünk azért, hogy a párok és a lehető legmagasabb minőségű szolgáltatást kapják és mind ők, mind a vendégek, rokonok csodálatos képi emlékeket kapjanak a nagy napról. Ennek érdekében a legprofibb technikával dolgozunk, folyamatosan két fotós figyeli az eseményeket és nem utolsósorban online és offline képzésekkel folyamatosan csiszoljuk tudásunkat, kreativitásunkat.

Az elkészült képeknek a hosszas utómunka és retusálás után a legméltóbb hely egy fine art album. Ehhez partner csaknem 5 éve az a cég, aki eredeti olasz alapanyagokból egyedileg, kézzel készít el minden albumot. Munkájukat az igényesség és a precizitás jellemzi, soha egyetlen reklamáció nem érkezett még az általuk készített albumjainkra.

_AG78030A technológia fejlődésével 2013-ban az elsők között váltottam a mára letűnt kor emlékének számító DVD lemezről usb pendrive-ra. Természetesen a lehetőségekhez mérten szerettem volna valami egyedit, valami elegánsat, valami olyat, ami több egy egyszerű pendrivenál. Három szezonon keresztül csupán a pendrive-ok mérete változott, a kulcs alakú design maradt. Sajnos ami 2013-ban még különleges volt, az 2016-ra már egy kicsit elavult. Nem is annyira a pendrive hanem annak tokja, ami egy aránylag egyszerű mágnes záras műanyag doboz volt.

A gyártók fejlődésével mára „fillérekért” hozzá lehet jutni e-bay vagy más csatornán keresztül (természetesen Kínából) elegáns, esztétikus kinézetű csúszkás vagy más jó megjelenésű dobozos pendrivehoz, amit igény esetén akár gravíroznak is. Bármennyire is tetszett a pároknak a kulcs formájú pendrive, ideje volt lépni. Hosszas keresgélés után rátaláltam egy szép, vöröses színű gravírozott fa dobozban gravírozott fa pendrive verzióra, ami év elején meg is érkezett. A terv az volt, hogy ez a termék fogja nyugdíjazni a korábbi kulcsokat.

_AG78031Bármennyire is tetszetős, dizájnos volt az új pendrive, egy nagy problémára mégsem adott megoldást. Bárhogy is szépítjük a dolgot, mind a dobozon, mind a pendrive-on a Digilab logó volt látható. Így pedig ez nem más, mint egy esztétikus reklám doboz egy reklám adathordozóval. Sajnos teljesen személytelen. Semmi arra utaló jel nincs rajta, ki kapta és milyen alkalomból.

_AG78000Nem sokkal az után, hogy kézhez kaptam az új terméket, a korábban már említett album gyártó cég előállt egy minden korábbinál esztétikusabb, profibb „usb box” termékkel, ami megoldást kínált a fennmaradó egyetlen, de igen égető problémára is. Komoly döntést kellett hoznom, itt van még egy jó adag a kulcs pendriveokból, megjött az év elején rendelt fa dobozos új verzióból is egy adag és itt egy teljesen új, egy sokkal szebb, sokkal profibb valami, amit szeretnék a kezembe fogni, megnézni, de mivel ők se Magyarországon vannak, így ez nem volt annyira egyszerű. Hosszas mérlegelés után (legalább fél óra lehetett) párommal beültünk a kocsiba és irány a gyár. Ott a már megszokott barátságos fogadtatásban volt részünk. Most úgy gondolom nem volt hiába való ez a kis kiruccanás. Egy olyan „csomagot” sikerült összeállítani aminek egyes részei még árlistában se léteznek, de ők egyedileg a megbeszéltek alapján elkészítették és ma mindezt kezembe foghattam.

_AG77982Az új termék egyben megoldást jelent a lassú másolásra, mivel ezek a 16GB-s pendriveok már usb3-as szabvány szerint készültek, így a sebességük rendkívül gyors. Ahogy a képeken látható, mind a kis, mint a nagy méretű doboz fedőlapján egy szál csiszolt fémlemez található ami minden pár esetén egyedileg az Ő esküvőjük valamelyik képéből lesz elkészítve, ezzel téve teljes mértékig személyessé a dobozt.

A nagyobb méretű doboz ezen felül rendelkezik egy 15x22cm méretű képek tárolására kialakított rekesszel, ami jelen esetben nem egyszerű képeket tartalmaz, hanem 10db 2mm vastag hordozóra kasírozott metál papír alapú fényképet. Ez utóbbival egy dobozban viheti magával a pár 10 legkedvesebb fényképét kézzel fogható papírkép formában és a teljes esküvői képanyagát egy usb3-as pendriveon.