Fotó: Agárdi Gábor, http://www.digilab.huFotó: Agárdi Gábor, http://www.digilab.huEz a cikk egy kicsit más lesz. Alcímnek adhattam volna talán azt is, hogy találkozás az ismeretlennel. Nem csupán azért, mert épp nem esküvőt fotóztam, hiszen számtalan más rendezvényt, kismamát, kisbabát, stb. fotózok nap mint nap. Azokat a munkákat miután a legjobb tudásom szerint elvégeztem és a képeket kidolgozva átadtam, a projekt legtöbbször lezárul, nincs utóélete. Kezdetben ez a megbízás is ilyennek indult. A cewe-től megkerestek, hogy lenne egy munka. Kimennek a Pető Intézetbe páran és egy kicsit rendbe szedik ott a játszóteret a gyerekeknek, ezt kellene képekbe foglalni. Elsőre bizonyára mindenkiben felmerül a hátsó gondolat, hogy ez is csak egy marketing húzás. Minden bizonnyal van marketing értéke is, de ugyanezt a csapatot kísértem már el vörös keresztes véradásra is, ahol rendesen megcsapolták őket, és hát bármennyire is marketing, azért nem biztos, hogy tisztán reklám célból a véremet adnám… Úgyhogy ha van is ilyen jellegű célzata ennek az akciónak, vélhetően a segítő szándék a dominánsabb. Ez később be is bizonyosodott, de ne szaladjunk ennyire előre. Mivel szerencsére nem ütközött semmi más megbízással vagy egyéb elfoglaltságommal, így örömmel vállaltam a felkérést és május 20-án 10:00-ra megérkeztem a Villányi útra. Rövid eligazítást követően neki is láttam képekben megörökíteni, ahogy az egyen cewe pólóba öltözött hölgyek és urak csiszolnak, lapátolnak, festenek, tolják a talicskát, szépül minden.

Egészen délig egy laza, kényelmes, kattintgatós, kicsit művészkedős munkának nézett ki a dolog, amolyan könnyű meló. Persze a napszak (déli napsütés) nem volt épp ideális a fotózáshoz, de ez nem egy esküvő, nem lesz egy életen át szomorú a menyasszony, ha egy kicsit keményebbek az árnyékok.

Fotó: Agárdi Gábor, http://www.digilab.huFotó: Agárdi Gábor, http://www.digilab.huA programban amit kaptam, szerepelt a játszótér felújítása, ebéd, palánták ültetése és végül tábortűz, egyszóval semmi extra. Készültek a képek, a csapat vidáman dolgozott, minden zajlott annak rendje és módja szerint, majd elérkezett a dél, amikor is az intézet lakói megismerhették azokat az embereket akik felújították a játszóteret, új tűzrakót készítettek, új homokozót építettek. Ez volt az a pillanat, amikor nem tudtam, mi fog történni. Esküvőkön ha egy örömanya turkál a táskájában, már tudom, hogy el fogja magát pityeregni, ha egy gyerek nézeget ki a padsorból a templomban tudom, hogy valami huncutságon töri a fejét, de itt ez a találkozás a teljes ismeretlen volt számomra. Fehér egyen pólóban megjelentek a gyerekek az udvaron, ahol nevelő/gondozó? játékos formában összeismertette őket a cewe dolgozóival. Első körben mindenki körbement, kezet fogott a másikkal és bemutatkozott. Ezt követően egy közt alkotva az épp soron következő gyerek/dolgozó elmondott magáról pár dolgot a neve mellett és rámutatott valakire, akinek ezt vissza kellett mondani, majd Ő is bemutatkozott és így folytatták amíg mindenki sorra nem került.
Nagyjából ez volt az a rész, ameddig kívülállóként hideg fejjel kreatív riport jelleggel “dokumentáltam” az eseményeket. Itt viszont valami olyasmivel szembesültem, ami ezt a fajta hozzáállást erősen megingatta.

Fotó: Agárdi Gábor, http://www.digilab.huFotó: Agárdi Gábor, http://www.digilab.huEgy olyan találkozásnak voltam részese, ahol két ismeretlen világ találkozik. Ezek a gyerekek gyakran önállóan mozogni sem nagyon képesek vagy ha igen, azt elég korlátozott formában. Egy ismeretlen világ, amiről eddig csak hallottam, de semmi konkrét információm vagy tapasztalatom nem volt hasonló gyerekekkel. És hát valljuk be, többségünk fél az ismeretlentől. Ha egy buszon egy sérült ember ül egy dupla helyen, akkor az újonnan felszállók inkább máshova ülnek amíg van máshol hely, nem mellé. Félünk, mert nem tudjuk, mivel állunk szemben. Az pedig, ami itt a szemem és egyben az objektív lencséje előtt történt, borított mindent. A gyomrom még most is a torkomban érzem, amikor visszagondolok ezekre a pillanatokra. Ez innentől már nem a vidám csiszolgatós, talicska tologatós, pózolok a fényképezőnek műsor. Amikor azt látom, hogy az amúgy jelentős fogyatékkal élő gyerekek teljes nyitottsággal és maximális bizalommal közelednek a felnőttek felé, akik ezt szemrebbenés nélkül viszonozzák és a legapróbb jelét sem látom az ismeretlentől való félelemnek, noha biztos vagyok benne, hogy valahol mélyen ott volt pedig mindenkiben, ez innentől tisztán az érzelmekről szól, az egészséges felnőttek és a beteg gyerekek találkozásáról.

Fotó: Agárdi Gábor, http://www.digilab.huCewe-s megbízóm felé (aki sajnos egy sérülés miatt nem tudott jelen lenni) csak ennyit írtam telefonon: “ütős anyag lesz, de nem csupa vidámság :(“

Fotó: Agárdi Gábor, http://www.digilab.huAmikor a piros és a fehér pólósok kéz a kézben sétálnak, beszélgetnek, közösen elültetik a fűszernövény palántákat és noha a fiú az öntözőkannával a járdát locsolja nem az ágyást, – de ez senkit nem zavar – az öröm így is teljes, együtt fogták a palántát, együtt ásták neki a kis gödröt, közösen csináltak valamit, valami hasznosat, valami maradandót.

Fotó: Agárdi Gábor, http://www.digilab.huMajd eljött az ebéd, és nézem ahogy a “piros pólós” felszeleteli az ételt a mellette ülő gyereknek, ahogy a gondozó eteti az amúgy szinte mozgásképtelen másikat, mindezt végig gondolva, hogy én csupán egy apró szeletet láttam az életükből, milyen lehet az egész, egy olyan világ rajzolódik ki bennem, amit nehéz szavakba önteni. A torkom elszorult és igyekeztem megtalálni a képekben azt a nagyon vékony határvonalat, amivel még vissza tudom adni a szinte tapintható érzelmeket, de nem mások fogyatékosságának kihangsúlyozásával.

Fotó: Agárdi Gábor, http://www.digilab.huElie Wiesel mondta: “A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny.” Ha ez így van, akkor az esküvői fotózásnak az ellentéte nem a temetés fotózása hanem ez. Egyszerre van jelen a szeretet, a félelem, a meghatottság, a döbbenet és még ki tudja mennyi érzelem.

Fotó: Agárdi Gábor, http://www.digilab.huVége lett az ebédnek, mindenki összegyűlt a tábortűz körül és egy igazi, hamisítatlan tábori hangulat kezdett kibontakozni. Előkerültek a nyársak, a gyerekek és felnőttek közösen pillecukrot sütögettek, játszottak, beszélgettek, sétáltak, én meg csak álltam és néztem őket. Ha csupán pár órára is, de olyan örömet és boldogságot láttam a gyerekek arcán, ami feledhetetlen. Minden tiszteletem azoké a cewe és természetesen az intézeti dolgozóké akik ennek a napnak részesei voltak, le a kalappal előttük.