Persze, hogy lehet. Van évente több, mint félszázezer házasságkötés és van az országban pár száz esküvőszervező. Még a lagzis esküvőknek is csak elenyésző kis százalékát szervezik esküvőszervezők, így maga a kérdés egyértelmű marketing bullshit. A mostanában megszületőparancsra készítetthozzá nem értéstől ordító újságcikkek utánegy ilyen mondaton fel se kapnám a fejem… de amikor ez egy könyv promóciójaként jelenik meg egy kolléga „tollából”, na az már átlépte az ingerküszöböm, és elolvastam azt a rövid kis bevezető ismertetőt, amit egy kedves ismerős átküldött nekem, miután belebotlott ebbe a könyvbe:

„Ebben a levelemben bemutatom, miért nincs szükséged esküvőszervezőre.„

„A szertartást követően a pár kérésére csoportkép készült volna.
Beállítottam a párt a megfelelő helyre és vártam, hogy az esküvőszervező
végezze a dolgát. Szinte suttogva próbálta összeterelni az embereket.
Azonnal a párra néztem és megkérdeztem, hogy közbeléphetek-e?”

„Egy esküvőszervező általában olyan esküvőkre jár, amit ő szervezett meg.
Főként a saját szűk szolgáltatói körével dolgozik, ezért nem találkozik olyan sok
szolgáltatóval.”

„Az est folyamán volt még pár mozzanata a „kedves” szervezőnek.
A csokordobást úgy vezényelte le, hogy a násznép kis része tudott
róla, ezt is suttogva tette. Szerencsére az est hátralevő részében nem
csinált semmit. Ennek örültem, mert minden megmozdulása katasztrofális
volt.”

Ezek csupán véletlenszerűen kiragadott részek az ajánló levéből, miért vedd meg az illető könyvét közel 6000 Ft-ért. Bevallom, ezek után nem éreztem nagy késztetést arra, hogy családi költségvetésemből megtámogassam ezt a projektet és elolvassam a teljes könyvet, így nem kizárt, hogy a könyvben egyéként hasznos információk is találhatók, de csupán egy rossz tapasztalatból és hozzá a szakma ismeretének teljes hiányából kiindulva tanácsot adni olyan embereknek, akik sajnos valóban fogékonyak a téveszmék igazolására épülő hülyeségekre, amit ezt követően egymásnak is elmondva tucatnyi rosszul sikerült esküvőt generálnak, szerintem nagyon nagy felelőtlenség.

Nem egy könyvem jelent már meg eddig (más témában), több közülük főiskolai tankönyv több 10 000-es példányszámmal, de bő 10 év esküvői tapasztalat és több 100 végigfotózott esküvő után sem gondolom úgy magamról, hogy én már mindent tudok és nekem ebből könyvet kellene írnom megmentve vele a világot. Sajnos az ilyen könyvek 2 dologra alkalmasak. Egyik a már meglévő tévhitek és félelmek tovább erősítése, másik a pénztárca hízlalása.

Miért állítom, hogy a kolléga írása teljesen alaptalan és 1000 sebből vérzik?

Leginkább azért, mert azok a feladatok, amiket Ő felsorolt és a esküvőszervező nem-, vagy nem megfelelően végzett el, az a ceremóniamester feladata lett volna. Azt ne firtassuk, miért nem volt cm az adott esküvőn és véleményem szerint hiba volt elvállalni a cm szerepet egy ilyen téren nem jártas embernek, de ebből messzemenő következtetéseket levonni, mint fotós és az egész esküvőszervezői szakmát lehúzni nagyon etikátlan dolog.

Való igaz, hogy az esküvőszervezők nem a 10 millió fotóssal dolgoznak együtt akik itt hazánkban megtalálhatók, hanem csupán fél-1 tucat eltérő stílus képviselőjével, azon belül is valószínűsíthetően hasonló árfekvésben dolgozó kollégák vannak a listán, de ez nem zárja ki, hogy a pár egy olyan személy mellett döntsön, aki nincs ezen a listán. Ha ezen az esküvőn a szervező a saját brand-jéhez illőnek, azt megfelelően kiegészítőnek látta az új szolgáltató munkáját, nem kizárt, hogy a jövőben őt is ajánlani fogja. A másik oldalról viszont egy szervező repertoárjában sokkal több helyszín és más hasonló jellegű szolgáltató van, mint amivel egy fotós 1-2 év alatt találkozhat. Egy jó szervező pár kritérium alapján kell tudjon konkrét helyszíneket jasvasolni, amiket elég nehéz úgy megtenni, hogy nem is hallott még róluk 🙂

A szerző az esküvőszervezői szakmát megpróbálja úgy bemutatni, mint akik a saját szórakoztatásukra a saját sleppjükkel hétről hétre buliznak egyet és ennek a költségeit egy menyasszony, meg egy vőlegény nevű pénzeszsák finanszírozza.

Az való igaz, hogy minden szakmában, így a szervezők között is vannak kontárok. Futószalagon gyártott szolgáltató palánták esetében ez nem is meglepő, de ez a fotósok közt is pontosan ugyanígy van, amint valaki kap egy nagy fekete dslr-t és elment egy esküvői fotós workshopra, már másnap átnevezi magát Facebook-on phoography-ra és agyonlogózott workshop képekkel kínálja esküvői fotós szolgáltatásait. Mégsem hallottam egyetlen szervezőtől se, hogy miért ne lehetne esküvőd fotós nélkül? Hiszen ott vannak a vendégek, mindenkinél van mobil, majd Ők fotóznak, minek erre pénzt kiadni?

Személy szerint nem vagyok esküvőszervező függő, az esküvőim többségénél amit fotózok, nincs szervező, de minden évben van 2-3 olyan, ami szervezőn keresztül jött. Eddigi pályafutásom során talán 1 olyan esküvőre emlékszem, ami szervezős volt és bár ne lett volna ott a szervező, az esetek többségénél, ahol az esküvő nem éppen úgy sikerült, ahogy az sikerülhetett volna, pont a szervezetlenség volt a gond. Ennek fő oka pedig az ilyen könyvek, írások, szájhagyományok, melyek a valóságtól meglehetősen eltérő színben festenek le egy tevékenységet.

Azt pedig, hogy kinek ajánlom az esküvőszervezői szolgáltatókat és kinek nem, azt az esküvőszervező igen/nem cikkemben részletesen leírtam már.