Esküvői ültetési rend
Bár jó eséllyel az emberek csupán a vacsora alatt használják ezen kijelölt helyeket, a többi időt veletek együtt a táncparketten töltik, mégsem ilyen egyszerű ez a kérdés.
Egyfelől kérdéses, hogy körasztalos vagy tábla asztalos elrendezés lesz a helyszínen? Bár sokan jobban kedvelik a körasztalos megoldást, helyigény szempontjából kevésbé gazdaságos valamint kötött az asztaltársaságok létszáma. Egy 10 fős körasztalnál már csak dekoráció szempontból sem mutat jól egy 5 fős társaság.
Természetesen a táblaasztaloknak is van hátránya. Főként összetolva hosszú sorokat alkotva a köztük történő közlekedés meglehetősen problémás lehet, így mindenképp olyan sortávot célszerű hagyni, hogy két ember egymással szemben haladva még elférjen egymás mellett a széksorok között. Ez már csak azért is fontos, mert a pincérek is erre fognak közlekedni.
Az ültetési rend elkészítéséhez a legfontosabb kellék egy vendéglista. Lehetőleg olyan, ami már meglehetősen közel áll a véglegeshez. Fogadd el, hogy olyan mint végleges vendéglista nem létezik. Az egyetlen fix pont az, amikor a helyszín / dekoros / nyomda felé le kell adni valamit.
Pont ezért mindenképp legyenek biankó kártyáitok. Mivel a legtöbb helyszínen a leadott létszámot lefele nem lehet módosítani, így akár az utolsó pillanatban is tudtok meghívni új embereket. Persze itt azért ügyelni kell arra, hogy milyen körítéssel próbálkoztok, vélhetően nem az a célravezető itt, ha a nyers igazságot mondjátok el neki.
Ha tehát adott a vendég lista, mi mindenki mellé odaírtuk, kinek az ismerőse (vőlegény, menyasszony, közös) valamint azt, hogy honnan ismerjük az illetőt (iskola, barát, munkahely, stb.)
Az ültetés összeállításánál nektek kell figyelni arra, hogy az adott vendég amennyiben oldalbordával, családdal, stb. érkezik akkor ők hacsak lehet, egymás mellé kerüljenek az asztalnál. Amennyiben az ültetőkártyák elkészítését és kihelyezését profira bízzátok, neki át kell adni ezt az információt, mivel a nevekből nem fog minden esetben kiderülni, hogy ők egy családot alkotnak.
Főasztal ültetési rend
A legnehezebb kérdés a főasztal ültetési rendje. Itt csupán egyetlen fix pont van, hogy a menyasszony és a vőlegény itt ül. Azonban az, hogy ki vagy kik ülnek mellettük, már koránt sem ilyen egyértelmű.
Kik szoktak ülni a főasztalnál?
Ifjú pár, örömszülők, tanuk, tanuk párjai, esetleg nagyszülők.
Itt ahogy említettem az ifjú pár az egyetlen, ami nem bonyolult kérdés, legfeljebb 3 variáció lehetséges, egy hölgy és egy úr, két hölgy vagy két úr. Szülők esetében már összetettebb a kérdés. Csak gyorsan egy pár problémás kombináció:
elváltak és nincs új partner
elváltak és van új partner
egyik vagy mindkét szülő meghalt
És ezek a kombinációk duplán érvényes, mivel ezek mindkét résztvevő szüleire érvényesek.
Azt gondolom, hogy a standard felállást leszámítva, amikor együtt vannak a szülők és minden rendben köztük, a legbiztosabb megoldás ha a szülőket külön asztal(ok)hoz ültetjük, ismerve az esetleges belviszályokat.
Tanuk a főasztalnál
Természetesen a tanuk is megszokott részei a főasztalnak, ám náluk is lehet bonyodalom. A szerelem már csak ilyen, semmi se egyszerű. Ha egyiküknek van partnere a másiknak nincs, akkor egy féloldalas elrendezés nem mutat jól sehogy. Az oldalbordát egyedül külön ültetni pedig szerintem elég nagy illetlenség.
Szintén probléma, ha nem csak párjuk hanem már gyerekük vagy gyerekeik is vannak. Nos ők nem biztos, hogy jó, ha a főasztalnál foglalnak helyet.
Ezek alapján úgy gondolom a tanukat a főasztalhoz ültetni legfeljebb akkor érdemes, ha vagy mindkettő szingli, vagy mindkettő fix párkapcsolattal rendelkezik (a 2 hete szerzett barát/barátnő nem ez a kategória, de még fix esetén is volt, hogy épp szakítottak az esküvő előtt)
A fentieket leszámítva úgy gondolom, rájuk is ugyanaz a szabály érvényes, mint a vendégekre. Honnan ismerjük őket? Ha azonos társaságba kerülnek az ültetésnél, vélhetően jól fogják érezni magukat.
A végére hagytam, de azt gondolom szintén elég fontos a szolgáltatók elhelyezése.
Bármennyire is szeretitek a szolgáltatókat, akármennyire is jó fej mindegyik és szívüket lelküket kiteszik annak érdekében, hogy nektek tökéletes napotok legyen, a munkájuk megköveteli, hogy bármikor fel tudjanak pattanni akár a vacsora közben is és reagáljanak az eseményekre. Igaz ez a fotósra, filmesre, cm-re és a dj-re is egyaránt. Így az Ő asztalukat úgy érdemes elhelyezni, hogy onnan ráláthassanak az eseményre, de könnyedén kijussanak a helyükről. Mindemellett meglehetősen sok technikával érkeznek, melyekre a nap során szükség lehet, így olyan helyre kell tenniük ezeket a táskákat, ahol senki nem esik át rajta, de könnyedén hozzáférnek. Ezért célszerű pl. a legszélső asztalt szolgáltatói asztalnak kinevezni, ahonnan mindig mindent látnak.
A szolgáltatókat külön terembe, külön épületrészbe tenni semmiképp se javaslom. Amennyiben mégis így döntenétek, el kell fogadnotok, hogy míg a szolgáltatók vacsoráznak, nem lesznek köszöntők, beszédek, semmiről nem készül se fotó se filmfelvétel illetve bármi probléma adódik azt nektek kell megoldanotok.
Ültető tábla
Az étterem bejáratánál érdemes elhelyezni egy sematikus ültetési ábrát, ami ábrázolja, ki hol ül a teremben. Ennek megvalósítására számtalan vicces megoldás létezik a cérnával szőtt pókhálón át a labirintusig, ám azt vegyük figyelembe, ha van egy 100 fős násznél és mindenkinek csak fél percig kell keresgélnie, hol is ül, az elég kínos lesz a végére.
Leggyorsabb megtalálást az a verzió biztosítja amikor van egy ábra az asztalok elhelyezkedésével és számozásával, mellette pedig a vendégek nevei ABC sorrendben. Az egyetlen információ ugyanis amit a vendég tud, az a saját neve. ABC rendezéső listában találja meg ezt a legegyszerűbben, majd a neve mellé írt asztalszám segítségével pontosan be tudja azonosítani, hol lett neki megterítve. Az, hogy egy körasztalon belül pontosan melyik hely az övé már nem olyan fontos a táblán, azt ott helyben az asztalhoz érve az ültető kártyák segítségével meg tudja keresni. Ennek ellenére az esetek többségében asztalonként csoportosítva kerülnek a vendégek a táblára, így ha nincs szerencséje a vendégnek, az összes asztal vendégeit végig kell olvassa.