Emlékeim szerint az első esküvői fotózásom valamikor 2008 környékén volt, így azóta eltelt már pár év és pár 100 megörökített esküvő, ami alapján úgy gondolom, hogy az esküvői fotózások alakulásáról egy elég átfogó képet kaptam. Ott voltam, amikor elkezdett ciki lenni a tenyéren tartós és fa mögül kukucskálós képek készítése, amikor megjelentek a művészi fátyollengetős esküvői fotók, majd különféle színprofilok mellett egyre szélesebb teret hódít a zsurnaliszta megközelítés.
Növekedett a pixelszám, csökkent a képzaj, nőtt a gépek dinamika tartománya, de ezen kívül semmi korszakalkotó esemény nem történt. A CM/Vőfély ugyanúgy nem hoz mikrofont és a DJ/Zenekar ezen továbbra is ugyanúgy kiakad, a DJ/Zenekar hasonló képpen cselekszik a fényekkel, amin az esküvői fotós és videós akad ki, továbbra is ugyanúgy probléma, hogy egyes szolgáltatók jelentős mértékben fogyasztanak alkoholt „munkaidőben”, továbbra is képes megjelenni pár szolgáltató az esküvőn szandálban és zokniban, színes mintás pólóban és hasonló egzotikus összeállításokban. Továbbra is minden vendég szeretné a mobiljával megörökíteni az összes pillanatot, amihez rendszerint a párhoz legközelebbi pozíciókat választják kitakarva ezzel mind a fotós, mind a videós látómezőjét.
Hogy alakul az esküvői fotózás jövője?
Azt gondolom, az esküvői fotózásban három irányt lehet majd elkülöníteni egymástól. Első a „divatfotós” stílus, ami remekül mutat a facebook fejléc képünkben, az insta oldalunkon, szívesen mutogatjuk ismerősüknek, mivel egy tökéletes helyszínen, tökéletes fények mellett egy tökéletesen beállított pillanatot ábrázol, mely a legszebb énünket mutatja. Természetesen ide sorolom azokat is, akik ezt az irányzatot próbálják másolni kevesebb sikerrel.
Második nagy halmaz és egyben a legnagyobb a magát fotózsurnalisztának mondó, de igazából csak gyorstüzelő, lő mindenre ami mozog, meg ami nem és kis szerencsével sikeresen megörökít néhány érdekes pillanatot is. Több ezer képet fognak adni a pároknak, mivel a fő szempont a mennyiség lesz, nem pedig a minőség, de a számok hallatán a megrendelők boldogok, minden meg van örökítve, alulról, felülről, jobbról, balról, valamelyik csak tetszik majd a menyasszonynak és a vőlegénynek. Az alapvető gond itt, hogy nagyon magas az eszköz amortizáció, így igen könnyen elkalkulálhatják magukat a fotósok és hamar szembesülnek majd azzal, hogy veszteségesen dolgoznak. Ebből következik, hogy ebben a szegmensben kevés lesz a több éves tapasztalattal rendelkező esküvői fotós.
Harmadik és egyben legszűkebb szegmens az igazi fotózsurnaliszta esküvői fotós kategóriája. Azok a szakemberek, akik nem ész nélkül nyomkodják a gombot, hanem rendelkeznek olyan sok éves tapasztalattal, ami alapján előre tudják bizonyos jelekből, hogy épp mi fog történni. Képesek akár egy komplett történetet egyetlen képbe sűríteni, de mellette az átadott fotó sorozat a teljes nap történetét képes elmesélni a szemlélőnek. Hogy ez a szegmens mit is jelent, annak megértéséhez érdemes ellátogatni a https://www.fearlessphotographers.com/ oldalra, ahol ezen irányzat jeles képviselői, és azok munkája látható. Azt gondolom, az oldalon képviselt stílus és minőség elérésére Magyarországon még több évet várni kell. Számomra is ez a megcélzott stílus irányzat, de a zseniálisnál zseniálisabb képek láttán nekem is be kell látnom, hogy hosszú még az út, amit meg kell tennem. Azt gondolom, ezen felül a pároknak is meg kell tanulni elengedni bizonyos dolgokat, és megtanulni átélni a saját esküvőjüket.
A jövőt nézve ami igazán érdekes kérdés lesz, az a mobiltelefonok fejlődése. Valószínűleg sok esküvői fotós erősen ráncolja most a szemöldökét, de én le merem írni, hogy igenis reális konkurencia. Egyfelől mindig ott van az emberek kezében, zsebében, másfelől a mostani prémium kategóriás mobilok kamerája ki merem jelenteni, hogy jobb minőségű képet készít, mint az a fényképezőgép, amivel elkezdtem esküvőt fotózni. A kérdés csupán az, hogy a technikai fejlődés mikor jut el arra a szintre, amikor már az esküvő minden eseményénél megütik az elégséges szintet minőségben. Ez lesz az a pillanat, amikor igen jelentős mértékben elő fog kerülni a kérdés, szükség van-e esküvői fotósra az esküvőn?
DJ már most is „helyettesíthető” spotify, playlist-ek, stb. használatával. A hasonlat pedig azt gondolom, elég találó, mivel a különbség itt is az ember lesz a technika mögött. A zene ugyanolyan jól szól egy playlistről, mint ha a dj keverné, csupán lehet, hogy senki nem fog rá táncolni, mert a válogatás a pár és nem pedig a násznép ízlését tükrözi.
Lehet, hogy esküvői fotóst fogadni az esküvőre a jövőben úri mulatság lesz, és jelentősen kevesebb főállású kolléga lesz a szakmában, viszont azok szakértelme elképzelhető, hogy sokkal jobban megbecsült és megfizetett lesz.