A karácsony a szeretet ünnepe, boldogság, összetartás, egymás megajándékozása, stb. Most azonban mégis egy olyan dologról írok, ami a legkevésbé se vidám, de számítok rátok, hogy a történet vége a ti segítségetekkel még is vidámabb lehet. Az egész egy ártatlan esküvői fotózás megkereséssel kezdődött egy nagyon kedves régi barátom felesége írta nekem 2020.07.20-án a következőket:

„Szia aug 28 ra szerinted mennyire lehetetlen esküvő fotóst találni Pesten?
Egy nagyon kedves kerekesszékes ismerősöm keres Pesten fotóst. Ha neked nem gond akkor egy beszélgetés erejéig hozzád irányítanám. Nem tudom mit szeretne csupán azt hogy egy súlyos amputáció előtt áll ismét és ezért ilyen gyors ez az esküvő.
…
Biztos örülne neki. Egy gyönyörű lány amúgy csak nagyon meggyötörte az élet. Én egy riport kapcsán találkoztam vele.”

Nem is feszegettem tovább a kérdést, másnapra ugyan volt egy egész napos esküvőm, de egy pár órás fotózás bármikor belefér ha épp nem másik esküvőn vagyok, így a lánnyal nagyon hamar megállapodtunk egy olyan árban, ami fedezi a közvetlen költségeimet, így csupán a munkám az, amiért nem kapok pénzt, de nem bukok a történeten és még is jó fej vagyok (gondoltam akkor).

Telt az idő, a covid miatt összesűrűsödött szezon miatt azt se tudtam, merre vagyok arccal előre, így nem jártam utána, mire is mondtam igent. A párral csak online chateltem, személyes találkozó nem volt, az állapotáról meg úgy gondoltam, nem illik faggatni.

Elérkezett a céldátum és volt az indulás előtt még pár szabad órám, gondoltam megkérdezem a nagy tesót, mit tud erről a lányról. Nem is kellett sokat keresgélnem, a Nők lapja egy korábbi számának scannelt változatában egy hosszabb lélegzetű riportot találtam, mely a kezdetektől elmeséli a menyasszony élettörténetét. Bevallom, eléggé sokkolt a történet. Percekig csak ültem a gép előtt és néztem ki a fejemből. Ha ezt egy filmben látom akkor lehet, hogy a tragikomédia műfajába soroltam volna, de így, hogy ez a való élet, ez így egy „kicsit” durva. Ez így valóban megtörténhet?

 

Sajnos semmi okom nem volt kételkedni abban, amit a cikk írt, így elég nagy gyomorgörccsel indultam neki a munkának. A személyes találkozásunk alkalmával azért feltettem neki azokat a kérdéseket, amik alapján kb. be tudtam határolni, hogy mi az én mozgásterem, így elég egyértelmű volt, hogy a fátyollengetős, szoknyapörgetős képek itt most elmaradnak, de ezt a későbbi szertartás helyszín elrendezése is egyértelművé tette, csak három szék volt kihelyezve.

Talán nem meglepő, de folyamatosan azt éreztem, hogy mindenki próbál segíteni, a semmiből csodát alkotni. Egyfajta nagy szerető család közepébe csöppentem, ahol nekem mégis meg kellett maradnom kívülállónak, hogy a képek, amiket készítek vissza tudják adni ezt a valószerűtlen szituációt.

A feladat „munka” része nem okozott szerencsére különösebb kihívást, a képek elkészültek, igyekeztem mielőbb át is adni nekik, ami meg is történt, öröm és boldogság volt, készültek a műtétre, covidnak vége, szóval minden úgy nézett ki, hogy végre pozitív irányt vesz a történetük.

Ismét telt-múlt az idő, jött a covid 2.0 és Móniék ismét falakba ütköztek és ismét minden másként történt, mint ahogyan azt eltervezték.

Augusztus 28-án az esküvő napján úgy jelentkeztem be a fotózás helyszínéről, hogy erről az esküvőről még hallani fogtok tőlem. De hosszas mérlegelés után úgy gondoltam, nem lenne etikus mások „szerencsétlenségéből” hasznot húzni és magamnak reklámot csinálni, így ahányszor csak eszembe jutott a cikk gondolata, minden alkalommal meggyőztem magam, hogy mennyi egyéb teendőm van és nem érek rá megírni.

Miért született meg mégis ez az írás?

Az ok nagyon egyszerű, Móniék eljutottak arra a pontra, ahol már saját erőből nincs tovább előre és segítséget kértek tőlem. Én annyit kértem tőle, hogy mivel az előzményeket mindenki el tudja olvasni, írja le nekem röviden, mi a jelenlegi helyzet, mi az, amiben segíteni tudna nekik valaki, milyen jellegű segítséget várnak:

„Az ausztriai kezelésem elmaradt , mivel nem gyűlt össze annyi pénz. Ezért elindultunk egy másik vonalon és egy nagyon jó traumatológus magánrendelésen keresztül eljutottam egy olyan kórházba ahol elvállaltak.. Bazsiról utaztunk fel rendszeresen vizsgálatokra. A vizsgálatok eredménye az lett, hogy nincs más megoldás csak a lábamputáció. Már meg is volt minden vizsgalat (rengeteg pénz kiadva rájuk / a pesti tartózkodásra), amikor berobbant a covid, így úszott minden. Azóta igazából várunk hogy vége legyen és mehessek úgy a műtétre hogy Attila is bent lehessen velem, mert egyedül egy ekkora műtétet nem tudok végig csinálni. Február óta hatalmas megpróbáltatásokon vagyunk túl. Februárban felköltöztünk albérletbe, hogy ahogy vége ennek a vírusos dolognak azonnal mehessek a műtétre, de nyilván nem történt semmi. Nagyon sok mindent elvesztettünk, rengeteg pénzünk elment az albérletre, a Bazsi ház részleteit is fizetni kell. A segítő kutyusom is Cushingos lett, illetve egyik magyar kórházban összeszedte velem a húsevő bacit is, brutális összegek voltak a kezelései. Őt is folyamatosan hordani kell kezelésre, nekem is szükség lenne a rendszeres vizsgalatokra. Fél éve kezdtem el dolgozni egy multi cégnél home officeba, de nem kapok olyan fizetést, hogy mindent ki tudjunk fizetni ebből. Párom nem tud elmenni dolgozni (közgazdász), mert csak 4 órába dolgozhatna (ápolásin van velem), és 24 órás felügyeletre van szükségem. Mivel anyagilag nem fogjuk bírni tovább visszaköltöznék Bazsiba, de az a ház jelenleg lakhatatlan. Most már semennyire nem állhatok rá a lábamra hogy ne lobbanjon be a sarkamon lévő lyuk. A fürdő tolószékesnek teljesen alkalmatlan, azt meg kell nagyobbítani, teljesen átrendezni, akadálymentesíteni. A házba való bejutás se akadálymentes, maga a házig való eljutűs sem. Belül a házat is teljesen újra kell vakolni/festeni stb, szigetelni.”

Ha ezek után valaki úgy gondolja, segíteni tud Móni és Attila helyzetén, ide tudtok utalni (megjegyzés rovatba: adomány):

Bíró Attila
11991119-82508179-00000000
IBAN : HU38 1199 1119 8250 8179 0000 0000
Erste Bank

vagy:
Paypal: mona28enator@gmail.com

Én személy szerint az esküvő napján, amikor elköszöntem tőlük, egy borítékot adtam a kezükbe, amit akkor nem értettek, mivel le volt zárva, nem tudták, mi van benne, lehetett volna a számla is, de a korábban kialkudott és általuk átutalt összeg volt benne.

Ha anyagilag nem áll módodban segíteni, de élhetővé tudod varázsolni otthonukat, az is hatalmas segítség lenne.

Kérlek, ha teheted, oszd meg ezt a cikket, jusson el olyanokhoz, akiknek módjukban áll segíteni a párnak, hátha sikerül…