Kedves Menyasszonyok és Vőlegények!
Szívem szerint most inkább írnék valami jó kis technokrata vagy valami esküvői tapasztalataimról szóló cikket, de ahogy már sokszor bebizonyította, az élet a legnagyobb rendező. Sajnos a koronavírus (COVID-19) miatt ezen témák kevésbé fontosak most.
Pár napja már kitettem egy gyors tájékoztatót azzal kapcsolatosan, mi a legfontosabb teendő, most egy kicsit megpróbálom körbejárni a témát mire számíthattok most, a koronavírus miatt bevezetett korlátozó intézkedések miatt.
nálunk minden flottul megyAz első és legfontosabb, hogy elfogadjátok, most tavasszal egyetlen esküvő sem lesz megtartva. Még, ha jogilag korlátozott létszámban elvben lehetséges is lenne mondjuk egy polgári szertartás, a vendégekre való tekintettel minden felelősen gondolkodó pár inkább lemondja ezen eseményeket is.
Azt sajnos senki sem tudja, meddig fog tartani ez az állapot, így ha az esküvő dátumának módosításában gondolkodtok, mindenképp javasolt az augusztus utáni dátumok választása. Úgy gondolom, nem kevés energiát fordítottatok az esküvőtök megszervezésére, megfelelő szolgáltatók kiválasztására, így az ideális az lenne, ha olyan dátumot választanátok, ami a komplett staff részére is még szabad. Ez viszont már erősen leszűkíti a lehetséges dátumokat. Augusztus-szeptember péntek-szombati dátumok szinte teljes mértékben kiesnek. Vélhetően lesz, akinek szabad a dátum, de ha csak a legszűkebb kört nézzük (helyszín, fotós, filmes, cm/vőfély, dj/zenekar) egészen biztos, hogy a csapat egy része helyett új szolgáltatókat kell majd keresnetek, ami abból kiindulva, hogy a kedvencetek is foglalt már arra a napra nagyon nehéz lesz, a többi hasonló kaliberű szolgáltató is vélhetően foglalt lesz.
Nem ördögtől való döntés egy keddi vagy szerdai esküvő! Mivel igen sok külföldön élő párom van az idei szezonban is, náluk eddig is rendszeres volt, a hasonló választás. Tapasztalatból mondom, hogy a vendégek pontosan ugyanúgy eljönnek egy szerdai esküvőre, mint egy szombatira (akik nem jönnek el, azok talán jobb is, hogy nincsenek ott).
Másik lehetőség a későbbi, október vagy még későbbi dátumok választása. A szombati dátumok még itt is elég neccesek, az október első 2 szombatja pl. nálam is foglalt már. Vegyétek figyelembe azt is, hogy május már bőven szezon hónap, így szolgáltatónként 4-8 esküvő kerül új időpontra csak ebből a hónapból, így az alternatív dátumok is nagyon gyorsan fogynak. Nem érdemes tehát sokáig habozni a döntéssel. Keressétek fel a helyszíneteket, kérdezzétek meg, milyen alternatív szabad dátumaik vannak, majd ezeket a dátumokat kérdezzétek meg a számotokra kedves szolgáltatóktól, kinek melyik felel meg. Ha találtok olyat, ami mindenki számára megfelelő akkor haladék nélkül jelezzétek mindenki felé, hogy ti igényt tartanátok arra a „B” dátumra.
Személy szerint én mindkét dátumot fenntartom a párok részére, hátha egy csoda folytán az eredeti napon lehetne tartani az esküvőt. Ebben az esetben mindenki boldog és a „B” dátumot az esküvőt követően törlöm. Nem hallottam olyan szolgáltatóról, akinél ez bármi plusz költséget jelentett volna.
Vegyétek azonban figyelembe, hogy október-november környékén már más jellegű az időjárás, mint májusban. Sajnos ha eddig szabadtéri szertartásban gondolkodtatok, azt lehet, hogy ajánlott elengedni és beltéri megoldás után nézni.
Mi várható még?
Egy átlagos szolgáltató esetén aki nem csupán néha-néha bevállal egy esküvőt, hanem ezt hivatásszerűen űzi, a szezon időszakban a havi 4-6 esküvő teljesen átlagosnak mondható. Ha figyelembe vesszük, hogy a március, április és a május már teljes mértékben kiesett és az oda tervezett esküvők vagy jövőre, vagy a már említett év végi dátumokra lettek átcsoportosítva, könnyedén elképzelhető, mi vár a szolgáltatókra ebben az időszakban. Az a kérdés egyik fele, hogy nagy valószínűséggel az esküvőre készülés „checklist”-jében az első helyen a termosz kv-val történő feltöltése lesz, de ez csupán egy akut probléma amit ha nehezen is, de kezelni fogunk. A nagyobb problémát azon szolgáltatások jelentik, ahol a munka nem ér véget az esküvő napján. Tipikusan ilyen a film és a fotó. Nekünk az elkészült nyersanyaggal még rengeteg munkánk van, hogy az átadható legyen olyan minőségben, amit mi saját magunktól illetve Ti párok elvártok tőlünk. Nem véletlen, hogy a szerződésekben az átadási határidő nálam is 45 nap, pedig az utómunka „csupán” 1-2 hetet vesz igénybe. Viszont ha ebből az 1-2 hétből 4-5 napot még csak a számítógépünk közelébe se töltünk, mivel épp egy esküvőn vagyunk, amihez hozzá lehet számolni még egy fél napot a technika rendbetétele, adatok lementése, aksik feltöltése, stb. Akkor könnyedén belátható, hogy ez az 1-2 hét nagyjából 2 hetente csúszik egy hetet. Márpedig azzal, hogy a szezon végén dupla annyi munka lesz, mint az eredetileg tervezett, szinte elkerülhetetlen, hogy az anyagok átadásában csúszások keletkezzenek. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a szerződésben vállalt határidőt nem fogja tudni tartani az adott kolléga, de azt igen, hogy a korábbi 1-2-3 hetes átadásból inkább 4-5-6 hetes időtartamok lesznek. Továbbra is szeretném tartani ugyanazt a minőséget mindenki számára, így egyetlen anyagot sem fogok összecsapni, a megfelelő munkához viszont idő kell. Ezzel kapcsolatosan bízom benne, hogy számíthatunk a türelmetekre és a megértésetekre.
Végére hagytam a legkellemetlenebb részt, a lemondást. Előfordulhat, hogy sehogy sem sikerül olyan dátumot találnotok, ami minden szolgáltató számára megfelelő és valakitől vagy valakiktől el kell köszönnötök és új szolgáltatókat kell választani helyettük. Az internetes fórumokon rengeteg fals információ található ezzel kapcsolatban. A legtöbb helyen biztatják a párokat, hogy mondják le a szolgáltatót és a vis maiorra hivatkozva kérjék tőle vissza az eddig kifizetett összeget. Majd amikor a pár azzal szembesül, hogy erre a szolgáltató nemet mond, felháborodott postokat ír nyilvános csoportokba. Természetesen vannak olyan esetek, ahol jogos ez a felháborodás és a foglaló / befizetett összeg ténylegesen visszajár a párnak, ám a jogalkotók a vis maior intézményét nem arra hozták létre, hogy boldog-boldogtalan rohanjon és minden terhét a szolgáltatóra hárítsa.
Ahhoz, hogy vis maiorra hivatkozva mondhasd le az esküvődet, nagyon sok tényezőnek együttesen kell teljesülnie. Ezen felül több olyan szolgáltatási ág van, ahol a szerződéskötést követően már elkezdődik a megbízás teljesítése így annak részarányos megfizetése alól sem tudsz kibújni vis maiorra hivatkozva. Azt javaslom, ha ilyen helyzetbe kerülsz, hogy le szeretnéd mondani az esküvődet, de a szolgáltatód nem kívánja visszaadni az eddig átadott összeget, inkább ügyvédhez fordulj, mint a google-höz vagy a facebook-hoz, könnyedén kiderülhet ugyanis, hogy neki volt igaza. Ha elhordtad őt az interneten mindenféle csalónak, akkor még egy komolyabb hitelrontási pernek is elébe nézhetsz. Fontos tehát, hogy higgadtan, megfontoltan és körültekintően lépjetek egy ilyen helyzetben.
Szintén nagyon szomorú helyzet, ha a jelen korlátozó intézkedések miatt mindketten elveszítettétek bevételi forrásaitokat és az esküvőre félretett pénzből kell megélnetek. Ebben az esetben az esküvő felmondása vis maorra hivatkozva szintén csak akkor lehetséges, ha annak minden kitételét teljesíti. A két legfontosabb ezek közül: a szerződés megkötésekor még nem volt sejthető az az állapot, ami most van. Ez lényegében azt jelenti, hogy a 2020-ban megkötött szerződések elég nehezen védhetőek, a vírus komolyságáról január elején is jelentős mennyiségű hír került napvilágra. 2019-ben vagy régebben megkötött szerződéseknél ez a pont teljesítettnek tekinthető. A másik fontos kritérium, hogy az esküvő napján érvényben legyen olyan korlátozás, mely a szerződés összes pontjának teljesítését lehetetlenné teszi bármilyen emberi erőfeszítés ellenére is. Ilyen lehet egy teljes kijárási tilalom. Ennek meglétét azonban előre nem lehet tudni, így csak azon esküvők mondhatók fel erre hivatkozva, melyek a tilalom időtartama alá esnek. Ezen tiltásokat határozatlan időre hozták, de meghatározott időközönként felül kell bírálni az érvényességüket. Ha ezen érvényességi időbe beleesik az esküvő akkor ennek a pontnak is megfelel. Ezek alapján bármennyire is sajnálatos, de látva azt, hogy az eredetileg júliusra tervezett esküvőtöket nem fogjátok tudni finanszírozni és szeretnétek a befizetett foglalókat is a család élelmezésére költeni inkább, sajnos nem lehetséges.
Továbbra is azt gondolom, hogy mindenki akkor jár a legjobban, ha megpróbáltok a szolgáltatóitokkal közösen kiutat találni. Ahogy az előző írásomban is jeleztem, ebben az ESZSZÉ egyesület is mellettetek áll, a szolgáltatók úgyszintén hálásak azon pároknak, akik így mutatják ki hűségüket, így nagyon bízom benne, hogy csupán egy igen hajtós, munkától megszakadós szezon vége lesz idén és minden esküvőt meg fognak tartani így vagy úgy.