Egy átlagos esküvő során a legritkábban történnek olyan dolgok, amik képesek lehetnek megakasztani az eseményeket, és akár veszélybe sodorhatják az ifjú pár nagy napját. Az eddigi esküvői fotós pályafutásom során talán 3 ilyen esetre emlékszem, de szerencsére mindegyiket sikerült megoldani.

Ez a mostani esküvő is úgy kezdődött, mint bármelyik másik. Ismerős helyszín, már dolgoztam itt korábban, az időjárásra se nagyon lehet panasz, kicsit szeles, de semmi extra (bár későbbre vihart ígértek, ami a történetben még fontos szerepet kap).

A hangulat nagyon jó volt, az ifjú pár egyszerűen zseniális, ilyen párokat kérek minden esküvőre, 🙂 lazák, vidámak és az esküvővel járó stressz ellenére át tudták engedni magukat az esküvő sodrásának, és a parázás helyett képesek voltak megélni a saját nagy napjukat (ez a momentum is fontos lesz még).

Szintén itt említeném meg, hogy ezen az esküvőn ismerhettem meg személyesen azt az embert, akinek köszönhetően eggyel bővülhetett azon vőfélyek szűk köre, akit örömmel ajánlok bárkinek, és egyben kulcsszerepe lesz még az esküvő alakulásában. Ez az ember nem más, mint Richter Péter, másnéven Petya vőfély.

Az esküvő, ahogy már írtam, ismert terepen zajlott. Egyszerű, egy helyszínes laza esküvőnek indult. Készülődés helyben egy apró kis szobában, smink, fodrász, vőlegény smink / fodrász 🙂 majd a vőlegény készülődése, amit már akkor feldobott az enyhén alulöltözött menyasszony részleges megjelenése a fürdőszoba ajtón keresztül (hol egy láb, hol egy kéz nyúlt át hozzánk), szóval a hangulat nagyon jó volt.

Miután mindenki elkészült, jöhetett a kikérő (kicsit rendhagyó módon), majd a polgári szertartás és a gratuláció, csoportképek, stb. Eddig minden problémamentesen zajlott.

Szépen lassan beszivárgott mindenki a vacsora / buli helyszínére. Petyának volt itt egy amolyan meglepetés programja az örömszülők részére, csak hogy szem ne maradjon szárazon, majd vártuk a vacsora érkezését, miközben a zenekar kellemes aláfestő zenével kedveskedett a násznépnek.

Azaz csak kedveskedett volna, mert nem egyszer elment az áram. Mint kiderült lehet választani, hogy a zenekar mellett hűtő menjen vagy az ételmelegítő. A három együtt már sok volt… Szerencsére nem ment tönkre semmi a sok áramszünettől, de ennek köszönhetően a vacsi némi csúszással érkezett.

Lassan vége a vacsinak, kezdődne a nyitótánc, de megint elment a zene… de nem csak a zene, totál sötétség is lett. Öröm az ürömben, hogy nem csak nálunk, hanem amerre elnéztünk, mindenhol csak sötétség volt.

Na, most azért ez így elég kellemetlen. Ott van kb. 100 ember, aki ünnepelné az ifjú pár nagy napját, de se zene, se fény, se semmi. Normális helyen ez nem jelentene különösebben problémát, már csak azért sem, mert ahogy az írás elején említettem, a vihar, ami az áramszünetet okozta, nem volt váratlan esemény, arra kényelmesen fel lehetett készülni, de a helyszín ennek ellenére nem készült aggregátorral, vagy egyéb szünetmentes áramforrással (későbbi indoklás szerint olyan helyre volt elzárva az aggregátor, ahova áram nélkül nem tudtak bejutni).

Na, hogyan tovább? Itt van vége az esküvőnek? Mivel az áramszünet globális, az egész városban elment az áram, így nem várható, hogy egyhamar visszajön. Ha azt szeretnénk, hogy a nagy nap ennek ellenére is csodás legyen a pár számára, valahogy meg kell menteni.

A fény volt az egyszerűbb kérdés, mivel megunva a kedves pincéreket, akik mosolyogva kapcsolják le az összes világítást tánc közben, melynek következtében olyan sötét lesz a táncparketten, hogy egymást se látják az emberek, nemhogy a fényképezőgép fókuszt találna bármin is, már bő egy éve beruháztam két távirányítású, állandó fényű ledes lámpára. Ezeket normál esetben épp csak pár %-on szoktam üzemeltetni, de a maximum teljesítményük 80W / lámpa, ami egy ledes lámpa esetében nem kevés. Egyetlen gond volt, hogy a lámpákat 220V-os üzemre állítottuk be, és az akkus tápláláshoz szükséges adapterek a terem végében voltak a táska mélyén, ahol ugye nem kicsit volt sötét, de hát a telefon vakuja erre is jó. Miután elbotorkáltam a táskámig, és a fotós kollégámmal közösen átszereltük a lámpákat akkumlátoros üzemre, a világítás kérdése megoldódott. Természetesen mindenki nagyon örült a változásnak, de ez még nem oldotta meg a problémát: hogyan csinálunk zenét?

Szerencsére az örömapánál valahol a kocsijában eldugva volt egy JBL bluetooth-os lejátszó a nagyobb méretűek közül, így már csak a nyitótánc zenéjét kellett felhőből letölteni egy telefonra, és már indulhatott is a tánc.

Időközben kihasználva a közösségi média erejét, segítséget kértem az ismerőseimtől, ki tudna egy kis áramot adni nekünk. A legnagyobb meglepetésemre pár perc alatt jelentkezett egy másik esküvős párom, akinek két héttel később lesz (most már volt) az esküvője, hogy nekik van egy nem túl nagy teljesítményű, de a mi igényeinknek bőven elegendő méretű aggregátoruk, csak valahol félúton találkozni kellene. Mivel időközben a JBL lemerült, az áram gond elég égető probléma kezdett lenni. Megbeszéltem a párral, hogy hozok áramot, a kolléga marad fotózni, ha bármi gond van, elérhető vagyok telefonon. Közben pedig Petya vette kezébe a dolgok irányítását, hogy arra az időre amíg én visszaérek a segítséggel, lefoglalja valahogy a násznépet.

Aki ismer, szerintem tudja, hogy mi a véleményem a vőfélyes játékokról (az esküvő nem játszótér), azon belül is az iszogatós játékokról így kiemelten pl. a kocsis játékról, de Petya nagyon jól meglátta, hogy ide bizony most mégis ez kell. Amíg én alacsonyan repültem az éjszakai sötét, kihalt utakon egy benzinkút felé, ahol találkoztam a másik párral, a vőfély szépen kirakott 14 széket, és az amúgy 5-10 perces kocsis játékot 20 percen keresztül játszatta úgy a vendégekkel, hogy azt mindenki élvezte, és ügyet se vetettek az amúgy elég komoly problémára, miszerint még mindig nincs áram. 🙁

Alighogy elindultam a benzinkútról visszafelé, a játék befejeztével elhangzott az éljen az ifjú pár felkiáltás, és laza másfél óra elteltével visszajött az áram. Így az áramfejlesztőt már nem vettem ki a csomagtartóból, csupán ott volt vésztartaléknak, ha megint történne valami, akkor már van mihez nyúlni.

Köszönhetően Petya gyakorlottságának, az örömapánál lévő hangfalnak, a pár iszonyat lazaságának (és persze a sok pincérnek, akiknek köszönhetően akksis lámpákat vettem) a buli úgy folytatódott, mintha ez így lett volna tervezve. Mindenki remekül érezte magát és jól szórakozott. Két nappal később, amikor Judit és Dávid kreatívját fotóztam, megbeszéltük a történteket, és a legnagyobb örömömre sikerült nekik az egészet vidáman, lazán megélni. Az áramszünetre nem mint problémára, hanem mint az este egyik színfoltjára emlékeztek vissza. Mondanom se kell, hogy a kreatív is hasonlóan vidám hangulatban telt, mint maga az esküvő és ennek köszönhetően remek képeket sikerült róluk készítenem.

Nem sokkal a képek átadása után kaptam egy levelet tőlük, melyben így emlékeznek rám, és a közös munkára:

„Esküvőt szervezni nem egyszerű. A dolog legfőbb nehézségét az adja, hogy számunkra szinte ismeretlen embereknek kell ajtót nyitnunk magunkba, bepillantást nyújtva életünk egy olyan eseményébe, amely az egyik legmeghittebb, legkatartikusabb élménye is lehet közös utunknak. Ajtót nyitni nem egyszerű. Amikor először találkoztunk Gáborral, ő nyitott először ajtót és nem bántuk meg, hogy beléptünk rajta. Személyében olyan embert ismerhettünk meg, aki saját szakmájában kellően határozott, kreatív, de munkáját alázattal és rendkívül nagy odaadással végzi. Könnyed humora, közvetlensége egyből szimpatikussá tette, referenciái pedig hamar eloszlatták kétségeinket. Emlékszem, miután a megbeszélés után beültünk az autóba, öt perc sem telt el, és már telefonáltunk is, hogy szeretnénk, ha ott lenne a Nagy napon. Aznap Gábor végig velünk volt. Furcsa, mert tudjuk, hogy ott volt, de valahogy mégis láthatatlanul, hihetetlen profizmussal kezelte a napot. Neki köszönhetjük, hogy ma újra átélhetjük a készülődés izgalmát, újra láthatjuk rokonaink meghatott tekintetét, ismét részt vehetünk a gyönyörű szertartáson, és megelevenednek előttünk az éjszaka hihetetlen momentumai. Sokatmondó arcok, pillantások, rendkívüli érzelmek tükröződnek képein, és olyan apró pillanatok, amelyek meghatározták az esküvőt, nélkülük talán nem is lett volna igazán a miénk. Mindemellett a képek minket tükröznek; a sajátos, ránk jellemző hangulatot, a közös vicceket is sikerült lencsevégre kapni, azokat a pillanatokat, amelyeket legszívesebben ott helyben megállítottunk volna… Csak később, a fotók elkészülte után vettük észre, hogy ez Gábornak sikerült. Hálásan köszönjük a minőségi, igényes munkát, a hihetetlen rugalmasságot, a kreatív problémamegoldást, a ránkfigyelést, az emberséget! Köszönjük a sok nevetést, a kreatív fotózás fesztelenségét, a gyönyörű képeket!

Judit & Dávid”