Ahogy az előző cikkemet, ezt is az élet szülte. Egyre több oldal illetve könyv próbálja segíteni a párokat a fotósok közti eligazodásban. Úgy gondolom, hogy egypár ezek közül nem feltétlen tükrözi a valóságot, nem biztos, hogy valóban jó tanácsokkal látják el a párokat.

A teljesség igénye nélkül egypár olyan kérdés, aminek létjogosultsága igen csak megkérdőjelezhető:

– Milyen kamerákkal/objektívekkel/vakukkal/számítógépekkel dolgozol?

fotós túlélő készletValóban, szakmai szemmel ez egy fontos kérdés. Csak megfelelő eszközzel lehet megfelelő minőséget produkálni. Nagyon erős a gyanúm az iránt, hogy a párok közül igen kevesen mozognak otthonosan a profi fotó technikai eszközök terén, így az ha kap a fotóstól egy fél oldalas felsorolást a felszereléséről lehet, hogy meggyőzi a párt, pedig másnak mondjuk csak egy gépváza került annyiba, mint neki a teljes felszerelése. Arról nem beszélve, mit tartalmazhat még a fotós táskája (4-5 éve nekem ezek, a képen szereplő dolgok is benne voltak a táskámba, mára majd kétszer ennyi)

– A digitális negatívokat is odaadod? Van lehetőség arra, hogy megvegyük az összes exponált képet?

Ha autót veszel akkor felteszed a kérdést az eladónak, hogy a gyártáskor keletkezett hulladékot megkapod-e? Ugye nem.

– Hány fotót készítesz egy esküvőn és kreatív fotózáson? Hogyan dolgozod ki a fotókat? Te foglalkozol a digitális képek utómunkáival?

Valóban fontos ez a számodra? Ha hobbi fotós vagy, érthető a szakmai kíváncsiság, de egyéb esetben van információ értéke annak, hogy a fotós maga, netán a felesége vagy egy grafikus csapat dolgozza fel a képeket? Ha körültekintően választasz fotóst, úgy is megnézed a képeit, találkozol vele személyesen, ahol megnézhetsz kész albumokat. Ott látható, milyen a képi világa, milyenek a színek, mi az, amit várhatsz tőle.

– RAW vagy JPG képeket fotózol?

Első reakció ugye (már, ha a pár legalább hobbi szinten fotóz) az lehet, hogy csakis RAW-ban. De nem gondolnám, hogy pl. Schram András akit Kanadában az év esküvői fotósának választottak, egy kontár kezdő lenne, pedig JPG-ben fotóz és valljuk be, nem is rosszul 🙂

– Teljes, vagy részmunkaidőben fotózol esküvőket?

Ez vajon miért fontos? Vajon minek számít az, ha valaki esküvők mellett babákat, rendezvényeket, stb. is fotóz? Esetleg a vállalkozásának van más tevékenysége is? Mennyiben lehet fontos ez a produktum minőségére?

– Hol/kitől tanultál meg fotózni?

Ez tényleg kiválasztási szempont egy esküvői fotós esetén? Már csak azért is érdekes dolog ez, mert az esküvői trendek, a képek stílusa folyamatosan változik, így az esküvői fotósok folyamatosan tanulnak, folyamatosan képzik magukat, de az egészséges önkritika is alakítja a fotósok képi világát.

Mindezek után nézzük meg, mi az, amit valóban érdemes megkérdezni a fotóstól.

A legfontosabb dolog, hogy ez a nap rólatok szól. Így azt, hogy számotokra mi fontos azt senki nem fogja tudni kitalálni helyettetek. A fotósok többsége a megbízás távolsága és időtartama alapján tud nektek árajánlatot küldeni, amiben legtöbbször részletesen le van írva, mit tartalmaz az adott csomag vagy ajánlat. Ha csupán egy pár soros e-mailt kapsz vissza benne az árral, valószínű hogy a fotózás kapcsán is hasonló igényességgel fogsz találkozni. Nektek kell eldönteni az esküvőtök mely része az, amit meg szeretnétek örökíteni. Fontos-e a készülődés és a buli vagy csak a szertartásról szeretnétek képeket. Szeretnétek-e albumot vagy sem. Ezek alapján már kell, hogy kapjatok egy nagyságrendi árat, amiről el tudjátok dönteni, hogy belefér-e a költségvetésbe vagy sem, tudtok-e esetleg máshonnan átcsoportosítani még pénzt, hogy a drágább fotóst vagy csomagot válasszátok vagy sem. Azt persze nem is említettem, hogy csak azon fotósoktól kérj be ajánlatot, akiknek a referencia képei tetszenek.

A visszaérkezett ajánlatok közül ezek alapján le tudjátok szűkíteni a kört 2-3 fotósra. Velük mindenképp érdemes személyesen találkozni. Ha nem a közeletekben lakik az a fotós, aki szimpatikus, az internet korában ez már nem lehet akadály, skype, viber, vagy egyéb videó chat segítségével elég jól lehet helyettesíteni a személyes találkozót. Ez viszont nagyon fontos. Sokkal fontosabb annál, kitől tanult, hány esküvőt fotóz egy évben vagy hogy főállásban csinálja-e. Az esküvői fotós legtöbb esetben egész nap ott van veletek, beengeditek legszűkebb köreitekbe, így nagyon nem mindegy, emberileg milyen a választott fotós. Aki az egyik pár számára szimpatikus, jól megértik egymást, az lehet, hogy titeket a világból kikergetne és fordítva. Egy személyes találkozó szintén jó alkalom arra, hogy teljes esküvői albumokat nézzetek, ahol azonnal kiderül, ha az illető weboldalán csupán egy pár jól sikerült kép van kint referenciának, de a többi képe csapnivaló. Egyértelműen kiderül, mennyire rugalmas, ha nektek a felkínált csomaghoz képest egy kicsit másra lenne szükségetek.

Ezek alapján nagyon könnyen el tudjátok dönteni ki a számotokra megfelelő személy.

Ha ez megvan, akkor jöhet a szerződés. Ebben viszont már szerepelnie kell olyan kérdéseknek, mint a mi történik ha nem tudja teljesíteni a megbízást, milyen határidőket vállal, mit tartalmaz a vállalási összeg, milyen esetleges járulékos költségek merülhetnek fel, egyértelműen tisztázni kell a képek szerzői és felhasználási jogait és ragaszkodni kell a foglalóhoz. Abban az esetben, ha az illető esküvői fotós nem kér foglalót illetve nem köt szerződést, érdemes tovább állni.

Utólagos reklamációk: több olyan esküvőről hallottam, ahol utólag az átadott képek nem nyerték el a pár tetszését. Ezek között volt persze olyan, ami a „néhány jó referencia képe volt csupán” kategóriába tartozott, de több olyan is, ahol a pár pontosan azt kapta, ami az illető fotóstól várható volt. Pontosan abban a stílustan, azzal az utómunkával ami a szolgáltató referencia anyagában is megtalálható volt, csupán az illető pár nem a képek, hanem a név / ajánlás alapján választotta az illetőt. Éppen ezért nagyon fontos az, hogy szánjatok rá időt és nézegessetek minél több esküvői képet, minél több fotós oldalát, hogy el tudjátok dönteni, milyen képeket szeretnétek a saját esküvőtökről viszont látni. Minden fotósnak megvan a maga stílusa, színvilága. Ha az nektek nem tetszik, lehet bármilyen profi az illető, a végeredménnyel akkor sem lesztek elégedettek.