Egy nagyon mozgalmas 2022-es éven vagyunk túl és a neheze úgy tűnik, még csak most jön.

Nagyon szépen köszönöm minden szolgáltató kollégának, hogy idén is kitöltötték a kutatásomhoz szükséges kérdőívet és nagy örömömre szolgál, hogy idén közel 2x annyi adat érkezett be, mint ami szokott. Így ez a kutatás minden korábbinál hitelesebb lett.

Akik első alkalommal találkoznak az elemzésemmel, azok részére elmondom, hogy a kutatásban szereplő számadatok minden szolgáltatási ág alapszolgáltatásaira vonatkoznak egy átlagos 100 fő környéki egész napos esküvőre. Azaz pl. fotósnál nincs benne a jegyes fotózás, dj-nél a szertartás hangosítás, stb. Az adatokat mindenki önkéntesen és anonim módon adhatja meg, noha mostanra a szolgáltatók többsége e-mail címet is ad, így az adatok hitelességéhez nem fér kétségem. Minden választ megfelelően súlyozottan veszek figyelembe több paraméter alapján, ami tovább csökkenti az esetleges hibás adatokból eredő torzítást. A számadatok minden esetben megkötött valós szerződéseken alapulnak és nem az adott szolgáltató árlistájából származnak.

Mondanám, hogy a számok láttán túl nagy meglepetés nem ért, de hazudnék ha ezt állítanám. Még a saját szakmámat az esküvői fotózást illetően is jóval nagyobb a drágulás, mint amire én gondoltam, és ez még csak a kezdet, ez az ár emelkedni fog jelentős mértékben, de erről majd kicsit később írok.

Mielőtt az árak elemzésére rátérnénk, egy pár előzmény, mi is történt 2022-ben, ami ilyen drasztikus áremelkedéseket eredményezett:

Jogszabályi változások

2022-ben az esküvői szolgáltatók 62.76%-a a KATA adózás valamely formáját választotta, ami azt jelenti, hogy a havi 25e / 50eFt-on felül csupán az iparűzési adó volt komolyabb kiadás ami a vállalkozás fenntartásával kapcsolatos. Természetesen az adott szolgáltatáshoz tartozó beruházások mindenhol más összeget jelentenek, így ezt most nem is kalkuláljuk bele. Ehhez képest a KATA módosítása miatt nagyon sokan más vállalkozási formába kényszerültek és csupán a szolgáltatók 26.3%-a maradt meg ebben az igen kedvező adózási formában. Az így jelentkező adó- és adminisztrációs terheket (pl. könyvelő díja) be kellett építenie a vállalási áraiba. Erre jött rá természetesen mindenkinél a saját megélhetési költségeinek növekedése, amit azt gondolom mindenki a saját bőrén érez.

Esküvői szolgáltatók költség emelkedése 2022-2023

Esküvői szolgáltatók költség emelkedése 2022-2023

További áremelkedések várhatók

Sajnos már most az elején van egy rossz hírem minden pár részére, az emelkedés koránt sem végleges. A kutatást minden év elején végzem el, amikor már mindenki pontosan ismeri a megelőző év számait és már az adott évre is jelentős számű foglalása van érvényes aktuális évi árlistával. A jelen kutatásból nagyon jól látszik, hogy az év végi átlag számok is jelentősen magasabbak, mint amit az egy évvel korábbi kutatás alapján az előző évre számoltam. Sok szolgáltató év közben (is) emelt árat, ami egészen biztos, hogy idén is meg fog történni várhatóan még durvább mértékben.

Természetesen voltak érdekes kivételek, ahol év végére az átlag árak csökkentek. Azt gondolom, ennek fő oka, hogy az egy fél szezon vagy néhol még kevesebb szerződés állományból lett számolva illetve elképzelhető, hogy az adott szolgáltatásokon elkezdtek spórolni az emberek. Ilyen tételek pl. az Esküvőszervező (-23.8%), Vőfély (-9.4%). Minimális csökkenés a fotósok esetében is volt, de azt gondolom, az még a statisztikai hibahatáron belüli. Minden más szolgáltatás az év végére 10-20%-kal került többe, mint a felmérés készítésekor.

Sok tekintetben másként reagáltak a szolgáltatók a megváltozott helyzetre. Többen sajnos a teljes vállalkozásukat megszűnték, valamint szerencsére elenyésző, de van aki a mai napig vállalkozás nélkül végzi a tevékenységét. Ami viszont egységes az a jelenlegi helyzetről alkotott véleményük. Arra a kérdésre, hogy szerintük a pároknak mi a legnagyobb problémájuk jelenleg, egyöntetűen azt a választ kaptam, hogy a bizonytalanság és az elszállt illetve kiszámíthatatlan árak.

Esküvői szolgáltatók – ügyfélszerzés

Szintén izgalmas volt megvizsgálni, hogy az adott szolgáltatóknak „honnan érkeznek” a párjaik. 1-5 között lehetett súlyozni az adott válaszokat ahol 1 a kevés, 5 a sok. Igazán érdekes az volt, amikor azt a kérdéskört leszűkítettem azokra a válaszadókra, akik a 2022-es átlagár felett dolgoztak. Jól látható volt, hogy talán a google vesztett valamit az erejéből, de minden más csatorna fontosabb volt számukra, különös tekintettel az esküvőszervezőkre és a kollégákra.

Esküvői fotós árak változása

Ahogy a szenteknek, úgy nekem is magam felé hajlik a kezem, de mentségemre legyen mondva, hogy fotósból van a legtöbb, így ahogy az várható volt, most is a fotósoktól jött a legtöbb válasz, így ezen a területen jóval részletesebben sikerült kielemeznem a számokat. Ezek a jelenségek, amik a fotósoknál egyértelműen kimutathatók, természetesen minden ágazatra érvényesek, csak itt volt a legtöbb adat, így ennek az elemzése adja a legpontosabb eredményt.

Nagyon jól látszik, hogy az alsóbb árszegmensek gyakorlatilag kiürültek. Míg 2022-ben még a foglalások 46%-a 250 000 Ft alatt volt, ez a szám 2023-ra már csupán 21% (és az évközi emelések miatt ez a szám tovább fog csökkenni). Tudom, sokakat meg fogok sérteni ezzel a kijelentéssel, de a számok egyértelműen azt mutatják, hogy 200-250eFt alatt már csak a futottak még kategória maradt illetve azok, akik még nem eszméltek fel, hogy árat kell emelni. Esélyesen velük 2 dolog fog történni, 1: rövid távon bezárják a boltot, mert veszteséges, 2: nagyon közeli jövőben árat fognak emelni.

Hasonlóan átalakulóban van a szolgáltatók összetétele is. Van két olyan terület, ami meglátásom szerint pár éven belül jelentős mértékben kiszorulhat a piacról. Ezek a hagyományos videós, akiket a cinematográfia irányt képviselő kollégák szorítják ki, a másik pedig a vőfély, akik helyét egyértelműen a ceremóniamesterek veszik át. Előbbinél 27% / 73% az arány, utóbbinál még valamivel jobb, 31% / 68%.

Üzemanyag költségek változása

Az üzemanyag árak drasztikus emelkedése kapcsán elég érdekes változások történtek a szolgáltatók árazását illetően. 2022-ben a válaszadók 24%-a nem számolt fel külön útiköltséget, másként fogalmazva beleépítette azt a szolgáltatás árába. Akik dedikáltan számoltak fel útiköltséget, náluk ez az összeg 82Ft-volt átlagosan. A jelenlegi helyzet sok változást hozott. A szolgáltatók közül csupán 15% az, aki nem számol kiszállási díjat, a többiek pedig átlagosan 101Ft-ra emelték az útiköltség mértékét (ne keverjük ezt össze az üzemanyag költséggel!)

Az esküvői ipar fontosságát és méreteit elég jól mutatja, hogy a szolgáltatók 68.4%-a főállásban végzi a tevékenységét és csupán 31.6% akinek ezt csupán másodállás.

Esküvői szolgáltató árak

Most pedig jöjjenek az esküvői szolgáltató árak. Ahogy a bevezetőben írtam, ezek országos viszonylatú súlyozott átlag árak egész napos esküvőkre vonatkozóan. A számok ugyanúgy tartalmazzák a prémium szolgáltatók árait, mint a feltörekvő kezdő vagy épp áron alul dolgozó „Olcsó János” kollégákét. A szolgáltatók árait régiónként már évek óta nem bontom szét, mivel ilyen tekintetben nincs jelentős eltérés. Minden megyében megtalálhatók az olcsóbb és drágább szolgáltatók egyaránt.

Szolgáltatás 2022 év eleje 2022 teljes év 2023 év eleje
Ceremóniamester árak 189 300 Ft 211 000 Ft 249 000 Ft
DJ árak 194 700 Ft 225 000 Ft 258 000 Ft
Esküvőszervező árak 428 000 Ft 326 000 Ft 406 000 Ft
Esküvői fotós árak 268 000 Ft 262 000 Ft 320 000 Ft
Esküvői smink árak n/a 36 000 Ft 43 000 Ft
Szertartásvezető árak 57 500 Ft 70 000 Ft 84 000 Ft
Cinematográfus (film) árak 259 500 Ft 290 000 Ft 340 000 Ft
Esküvői videós (hagyományos) árak 151 000 Ft 188 000 Ft 206 000 Ft
Vőfély árak 141 300 Ft 128 000 Ft 154 000 Ft
Esküvői zenekar árak 286 000 Ft 302 000 Ft 411 000 Ft

Főállású vs. mellékállású szolgáltató

Ahogy azt előzőleg már írtam, a szolgáltatók nagy többsége főállásban végzi a tevékenységét. Ez azonban az árakban is meglátszik, mivel a mellékállásban dogozó szolgáltatók adó terhei, költségei jóval alacsonyabbak. Cserébe az az idő, amit a párokra tud fordítani napi 9-10 órával kevesebb. Azok, akik felhagytak korábbi állásukkal és az esküvői ipart választották főállásnak, jóval több időt tudnak a pároknak szentelni, ezáltal pl. fotósok és filmesek esetén jóval rövidebb a képátadások valós határideje, jóval kevesebb a „megcsúszás”, valamint jóval rugalmasabb velük a kapcsolattartás is. Szintén több idejük van az önképzésre és ami talán a legfontosabb, hogy egészen biztos szeretik azt, amit csinálnak, mivel egy lapra tettek fel mindent, ez a főállásuk. Természetesen ezt a pluszt minden esetben meg kell fizetni. pl. esküvői fotósok esetében a globális átlag 320 000 Ft helyett a főállású esküvői fotósok átlagos díja ennél magasabb, 343 000 Ft.

Esküvői fotós árak

Ahogy írtam, az esküvői fotósok árképzését illetően áll rendelkezésre a legtöbb adat, így ott egy igen szép grafikonon lehet ábrázolni a 2022-es és a 2023 esküvői fotós árak alakulását. Valamint azt az érdekes kiugrást, ami a grafikon jobb szélén egyértelműen megfigyelhető, a prémium felső kategóriás esküvői fotósok igencsak megléptek a mezőnytől és nem ritka a 6-800eFt-os vállalási ár se. 500 000Ft felett dolgozó esküvői fotósok száma konkrétan a duplájára emelkedett, 4%-ról 8%-ra. Ez jó hír lehet a magas minőséget képviselő fotósok részére, hogy igen is van kereslet a munkájukra és el is lehet azt adni ilyen áron.

Esküvői fotós árak 2022 2023
200 000 Ft alatt 21% 10%
200 000 Ft – 249 999 Ft 25% 11%
250 000 Ft – 299 999 Ft 28% 27%
300 000 Ft – 399 999 Ft 16% 35%
400 000 Ft – 499 999 Ft 6% 9%
500 000 Ft felett 4% 8%

Esküvői fotós árak

Esküvői fotós árak

Kenyér index - kenyér árának emelkedése

Kenyér index – kenyér árának emelkedése

A számokat grafikus formában megjelenítve sokkal egyértelműbben láthatóak a piaci trendek, amik nem csupán az esküvői fotózás árakat alakítják, de a teljes esküvői szakmára ráhúzhatók. Azt gondolom a szolgáltatóknak nagyon át kell gondolniuk a 2023-as valamint a 2024-es árazásukat amennyiben életben szeretnének maradni. Azt gondolom, az esküvői párok számára egyre inkább fontos, hogy a szolgáltatás mellé élményt és biztonságot kapjanak. Ezt pedig az alsó, lemorzsolódó szegmensekből egészen biztos nem fogják megkapni. Már az átlagár kategóriában is kiemelten fontos a szolgáltatók ajánlása, ami az árak emelkedésével hatványozottan igaz. Ahogy egy nagyon kedves profi filmes barátom megfogalmazta, ha nem reális piaci áron dolgozol, nem fognak ajánlani a kollégák. Egy 100Ft-os filmes minden esetben a vele azonos szegmensből (90-110 Ft) fog fotós kollégát ajánlani és nem a feléért vagy a duplájáért. Egyfelől neki is fontos, hogy akit ajánl, azért a saját nevével felel, másfelől ha nagyon eltérő árazással ajánlana valakit akkor felvetődik a kérdés, hogy kinek az árai nem fedik a szolgáltatás minőségét. A felesleges magyarázkodásnak pedig sosincs jó vége.  Az árak tekintetében az esküvői szolgáltatók árainak emelkedése (22.5%) még mindig jelentős mértékben elmarad a megélhetés költségeinek növekedésével. Semmi sem reprezentálja ezt jobban, mint a kenyér index. További változás lehet ebben a nagy bizonytalanságban az esküvőszervezők felértékelődése. Ők azok, akik napi szinten képben vannak az adott esküvői szolgáltatók áraival, azok minőségével. Ők azok, akik ebben a kiszámíthatatlan, folyamatosan változó szegmensben egy biztos pont lehetnek a párok számára.