Esküvői fotós pályafutásom alatt igyekeztem minden esetben inkább előre menekülni, új dolgokat kitalálni, új szolgáltatásokat indítani vagy meghonosítani. A visszajelzések a párok felől mindig is pozitívak voltak. Egy ugyanilyen lépésre szántam el magam most is, de ez kivételesen nem a szolgáltatási vagy termék palettát érinti, hanem a fizetést.
Bizonyára ha nem is vagy benne érdekelt, de már hallottál a kriptovalutákról, mint pl.: a Bitcoin. Egyesek a jövő fizetőeszközének tartják, mások lufinak és már temetik, de tagadhatatlan tény, hogy elég sokat foglalkoznak vele. Vélhetően még elég sok idő el fog telni, mire elfogadott fizetőeszköz lesz, de az emberek már most adják, veszik, bányásszák. Egyesek nyernek, mások veszítenek. De sok olyan embert is ismerek, aki régen, a 2010-es években ugrott bele ebbe a témába és azóta csak pihen a számláján az összeg, nem is foglalkozik vele, mivel boltban nem igazán tud vele vásárolni.
Én úgy döntöttem, kockáztatok. Én is Bitcoin elfogadó hely leszek. Mostantól részben vagy akár teljes mértékben fizetheted az esküvői fotózás díját Bitcoinban vagy Ethereumban. Mivel erre vonatkozóan még nincs elfogadott és bevett szokás és a kripto pénzek árfolyamai meglehetősen széles sávban ingadoznak akár napi szinten is, az árfolyam minden esetben a szerződéskötést megelőző 30 nap átlag árfolyama. Abban az esetben, ha a szerződés díját egy összegben előre szeretnéd ilyen módon fizetni, a teljes összegből 10% kedvezményt biztosítok számodra.