Hétvégén egy igen ritka és egyben fantasztikus élményben lehetett részem. Már nagyon régóta vártam ezt a napot, de egyben féltem is tőle. Ez az esküvő minden tekintetben más, mint amiket korábban fotóztam. Egy teljesen idegen helyen, az otthonomtól több, mint 1000km-re a Németországi Wernigerode kastélyban valakivel, akinek a munkásságát, képeit jól ismerem, személyesen is jó barát, de esküvőn még sosem dolgoztunk együtt. Már az is nagy ritkaság, hogy két, amúgy önállóan dolgozó esküvői fotós legyen ott egy esküvőn, de az, hogy mindez az otthonuktól 12 órányi kocsikázásra, az meglehetősen ritka. Ha mindezt tetézzük egy laza vidám párossal akivel egy pillanat alatt sikerül megtalálni a közös hangot, minden adva van egy remek esküvőhöz. Robival már útközben is szakadtunk a röhögéstől, amit éjfélig abba se hagytunk, akkor is csak azért, mert másnap reggel korán kellett kelni, a smink-fodrász fotózás miatt. Másnap a fotózás olyan volt, mint ha világ életünkbe együtt dolgoztunk volna. Természetesen előny volt, hogy mindketten Nikonosok vagyunk, így az eszközöket szabadon csereberéltük mikor kinek mire volt épp szüksége, de ami igazán furcsa volt és csak a nap végén tudatosodott bennünk, hogy minden pillanatban mindketten ösztönösen úgy álltunk be, úgy helyezkedtünk, hogy a másikat egy kicsit se zavarjuk és egymást kiegészítve eltérő perspektívából eltérő látószügű képet készítsünk, esetleg eltérő támában. Elég volt egy pillantás ahhoz, hogy tudjuk mit szeretne a másik és már helyezkedtünk is annak megfelelően úgy, hogy közben se a szertartást se egymást ne zavarjuk.

Talán az egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy az idő szűkössége miatt nem volt lehetőségünk jobban megismerni a helyszínt Wernigerode-t, ami egyébként egy csodás kis gyöngyszem. Fotós szemmel nézve szerintem heteket tudnék eltőlteni itt úgy, hogy a lehetőségek töredékét se aknáznám ki. Wernigerode amolyan meseváros egy csodaszép kastéllyal, színes házikókkal barátságos kis utcákkal, ami egy esküvői fotózáshoz maga a kánaán. Sajnos azonban a 12 óra oda utat 7 óra alvás, 8-9 óra munka, majd újabb 12 óra kocsikázás követte (mivel a Cseh / Szlovák útvonalon kb tucatnyi útépítés van, így Ausztria felé kerültünk, ami összesen 2238 km utat jelentett oda-vissza), így a városnézésre nem jutott időnk (talán majd legközelebb).

Köszönöm ezt a remek 2 napot Szegfi Robinak (egyben a werk képeket) és természetesen Juditéknak és kedvesének is.