Esküvő fotózás árakEgyszer régen már feszegettem ezt a témát, ahogy sokan mások is, ám úgy látom még mindig vannak sötét részek. Ez az írás most egy kicsit hosszabb lélegzetű lesz és megpróbálom benne megfogalmazni, mi miért kerül annyiba amennyi, és ha nincs annyi akkor mit lehet tenni.

 

Kezdjük az alap dolgokkal, miből is áll össze egy esküvői fotós költség oldala:

  1. helyszínen használt technikai eszközök (fényképezőgépek, objektívek, vakuk, egyéb tartozékok, laptop, projektor),
  2. útiköltség (üzemanyag, gumi kopás, olaj, szűrő, pályadíjak, és minden ami km arányosítható) + parkolás,
  3. utómunka során felhasznált technikai eszközök (számítógép, monitor(ok), adatmentő eszközök, kalibrátor) illetve ezek álltal elfogyasztott elektromos áram,
  4. szoftverek költsége / bérleti díja,
  5. iroda fenntartás, könyvelő, adók,
  6. képzések költségei,
  7. marketing, reklám költségek, weboldal, stb.

Ezen költségek természetesen opcionálisak, de azoknál, akik hivatásszerűen foglalkoznak esküvői fotózással és nem az egyetem melletti keresetkiegészítés, náluk jobbára mindegyik tétel szerepel.

Nézzük akkor részleteiben ezeket a költségeket első nekifutásra az ideális formában úgy, ahogy egy hivatásos esküvői fotós esetében ezek felmerülnek.

Technikai eszközök

broken_nikonAlapvető dolog, hogy egy esküvői fotós felszerelése minden tekintetben legyen redundáns. Azaz minimum 2 gépváz, és hozzá olyan objektívpark, amiből ha valamelyik kiesik, a maradékkal gond nélkül végig tudja fotózni az esküvőt. A felszerelés végösszege ha csak ezeket a szempontokat vesszük figyelembe, még elég tág határok között mozoghatna, de megrendelői részről egyre inkább elvárás az, hogy az adott hely hangulatát adjuk vissza, legyen az bazilika vagy egy vidéki kápolna. Ez a kritérium viszont eléggé leszűkíti a számításba vehető eszközöket. Kevés fény mellett ugyanis egy átlag fényképezővel (legyen az akár egy magánszemély szinten drágának mondható digitális tükörreflexes fényképezőgép) nem lehet megfelelő minőségű képet készíteni. Ha vaku nélkül fotózunk (a helyi fények és hangulat visszaadása érdekében) egy ilyen géppel, akkor vagy hangyákkal teli (zajos) képet kapunk, vagy be fog mozdulni. Ha pedig vakuzunk akkor a fény fizikális tulajdonságai miatt a fotóshoz közeli helyek, személyek világosak (nagy valószínűséggel a fehér menyasszonyi ruha részletei is elvesznek) távolodva pedig egyre sötétebb lesz minden. Leszűkítve tehát a kört azon gépekre (márkától függetlenül) amik ideálisak egy ilyen feladatra, az alsó ársáv 5-800 000 Ft között, a jobbak 1.3-1.8MFt körül vannak és kell belőlük legalább kettő.

Egy gépváz önmagában még nem alkalmas a fényképezésre, kellenek hozzá objektívek is. Itt az előbb említett átlag ember komolyabb fényképezőjén lévő objektívek főként abban különböznek a profik által használtaktól, hogy jóval kevesebb fényt képesek átengedni és a rajzolatuk sem az igazi. Cserébe az áruk valahol 15-100 000 Ft körül mozog. De ez az, ami sajnos nem ideális erre a munkára. Fotósa válogatja ki a zoom (lehet tekergetni, közelebb-távolabb), ki pedig a fix objektíveket szereti. Egy átlagos profi zoom objektív 4-600 000 Ft. Ha nem számolunk tartalékot akkor egy 24-70, 70-200 párossal végig lehet fotózni az esküvőt (ezek együtt kb. 1MFt) de ideális esetben van még mellette legalább tartaléknak 2-3 fix is. Ezek árában igen nagy a szórás. Látószög, fényerő, gyártmány stb. függvényében 100-500eFt között (egy tipikus 35mm, 85mm f1.4 párosítást számolva kb. 600eFt)

memoria_kartyaEgy fotós táskájába ezek mellett van még egy pár apróság. Olyanok, mint vakuk (átlag 2db) darabja kb. 120eFt, memória kártyák (16G CF kb. 10eFt, ebből 4-5db minimum, de ez nagyon változó, van aki bátor és nagyobb kapacitású kártyákat használ, van aki még ennél is kisebbeket). Távkioldók (2-4db) ez típustól függően 50-250eFt a teljes szettre értve, vállpánt, táska, egyéb kiegészítők kb. 100-150eFt, állványok 50-250eFt.

Ha a fotós vállalja, hogy saját eszközökkel végzi a vetítést (gyerekkori képek, jegyes fotózás, stb.) ahhoz kell egy jó színvisszaadású és kellően nagy fényerejű projektor ami 200-250eFt-től kezdődik, egy átlagos laptop (150eFt), egy vetítő vászon (30-50eFt)

Egyre több fotós nem egyedül, hanem párban dolgozik. Ennek számtalan előnye van főleg ha férfi – nő párosítás valósul meg, ahol nem csupán két különböző helyről de két különböző látásmóddal is tudnak dolgozni, így egy sokkal színesebb, átfogóbb anyagot tudnak biztosítani az ifjú pár részére. Ebben az esetben viszont a fenti tételek duplán értendők (kivéve a vetítéshez szükséges eszközöket).

0627-5tengelyen-dontoÚtiköltség: egy átlagos fogyasztású autó olyan 40-50 Ft körüli üzemanyagot használ el kilométerenként. Tévedésben van az, aki úgy gondolja, hogy ez az útiköltség. Egy autó fenntartása számtalan egyéb olyan költséggel jár, ami közvetlen köthető a használathoz. Legegyszerűbb ilyen a kötelező szerviz. Átlag 15000 km-enként olaj, szűrő csere, miegymás, ami ha hivatalos szakszervizben végeztetjük minőségi alapanyagokkal, 50-60eFt alatt nem nagyon áll meg. Egy garnitúra normális minőségű gumi egy személygépkocsira 50-70eFt (tgk-ra kb. 200-250e) és tapasztalati úton ki lehet számolni, 1 garnitúrával hány km-t tudsz megtenni. Ugyanez igaz fékbetét és egyéb kopó alkatrészekre. Így a végére a közvetlen használat alapú költség könnyedén 60-80Ft körül alakul egy km-re.

Utómunka:

_DSC7976Az esküvői fotós igazi, időigényes munkája nem a lagzi megörökítése hanem az utómunka. Erre átlagosan a lagzira szánt idő négy-ötszörösét is fordítja, mire a képek olyanok lesznek, ahogyan a pár megkapja azt. Egy átlagos irodai munkára majdnem mindegy, milyen számítógépet használunk, egy fotó feldolgozásánál azonban kicsit más igények merülnek fel. Egyik nagyon fontos szempont, hogy a feldolgozásra kerülő kép valós színekkel jelenjen meg. Ez látszólag nem nagy igény, de elég bemenni egy elektronikai áruházba és végignézni a kiállított tévék képén, az egyes típusok, márkák közötti eltérés nagyon látványos lesz, pedig ugyanazt a képet mutatja mind. Nekünk fotósoknak nagyon fontos az, hogy az elkészített képeket egy színhelyes nyomtatón, laborgépen keresztül kinyomtatva pontosan azt a végeredményt kapjuk, amit a monitoron láttunk. Ehhez olyan monitorra van szükség, mely erre alkalmas és ezt rendszeresen érdemes kalibrálni is. Egy ilyen monitor valahol 100-150eFt körül kezdődik és a fotósok gyakran 2 monitoron dolgoznak egyszerre.

A monitorhoz kell egy számítógép is. Köszönhetően a megapixel háborúnak a fényképezőből kieső nyers állományok mérete nem ritkán 30-50MByte / kép aminek szerkesztéséhez, feldolgozásához nem elegendő egy átlag irodai gép. A fotósok jelentős része Macintosh gépekkel szeret dolgozni, ezek valahol 3-500eFt körül kezdődnek.

Biztonsági mentés: egy esküvő elég nehezen megismételhető, így az ott készített fotók meglehetősen komoly értéket képviselnek, így azokat senki nem szeretné egy meghibásodás okán elveszteni. Aki nem hazárdjátékos, mindenképp rendelkezik valamilyen mentési eszközzel. Ez lehet egy 30-50eFt-s külső winchester, de lehet 5-600eFt értékű NAS is.

Pontos mérési adataim nincsenek egy NAS + számítógép + monitorok áramfogyasztásáról, de havi szinten biztos több ezer Ft ez is.

Szoftverek:

pslogoKöszönhetően adobe cc szolgáltatásának, már nem kell egyben megvásárolni a photoshop, lightroom és egyéb programokat, hanem egy havi pár eFt összeg ellenében bérelhetők. Ezeken felül természetesen más alkalmazásokat is használunk amiből van ami hasonló bérleti díjas, van ami egyszeri költség, éves szinten valahol 80-100eFt körül jár ez a költség.

 

Iroda, könyvelő, adók, stb.:

Ugyan hatalmas összeget visznek el, ezeket most inkább nem számszerűsíteném, mivel ha már vállalkozása van valakinek akkor ezek legtöbbször szükségesek, így nehezen köthető a költsége az esküvő fotózáshoz.

A folyamatos minőségi munkának viszont egyik alapfeltétele a folyamatos képzés. Ez az egyszerű workshopoktól kezdve a külföldi szemináriumokig nagyon sokféle lehet. Azt gondolom, egy kicsit is komolyabban a témában dolgozó szakember évente legkevesebb 100eFt összeget elkölt ilyen célra.

Hasonlóan nehezen számszerűsíthető a weboldal, közösségi jelenlét, marketing, reklám területek, mivel van aki ért hozzá és saját idejét, munkáját felhasználva végzi ezen feladatokat, van viszont olyan szolgáltató aki erre külső céget vesz igénybe.

kerdojelSzámolt valaki? Feleslegesen tette, bőven egy új, közép kategóriás autó ára körül járunk, ami csupán ahhoz szükséges, hogy megfelelő minőségben el tudja végezni az adott munkát. Azért vettem csupán ezen tételeket számításba, mivel ezek közvetlen köthetők az esküvő fotózáshoz és könnyedén lebonthatók egy esküvőre. A fentebb felsorolt technikai felszerelés élettartama kb. 3-4 év jó esetben. Ennyi idő alatt a „konkurencia” a később megjelent újabb eszközökkel jelentős technikai előnyre tesz szert, másrészt a fizikai amortizáció is olyan mértékű, mely nem teszi célszerűvé az eszközök további használatát. Ennek alapján éves szinten 1-1.5MFt összeget számolhatunk amortizációra amennyiben ideális eszközparkkal dolgozunk.

Egy profi esküvői fotós amennyiben az utómunkát nem adja ki alvállalkozónak, hanem saját maga dolgoz ki minden képet, éves szinten legfeljebb 30-35 esküvőt képes lefotózni főállásban, de ez már erősen a családi béke rovására megy. Azaz csak a technikai felszerelés amortizációja 40-45eFt amennyiben ilyen nagy számú esküvője van a fotósnak. (pl. 25 esküvő / év esetén ez az összeg már kb. 60eFt) Dolgozzon egyedül a fotós és ne éljen nagy lábon, keressen kb. havi nettó 150eFt-t ami bruttó 300 körül van járulékokkal adókkal. Ez éves szinten 3.6 MFt, egy esküvőre vetítve 35 esküvő esetén 100eFt, 25 esküvő esetén 144eFt (persze kerekítve). Ha már ketten dolgoznak, akkor ezen összegek is duplázódnak. Egy esküvőre átlagosan 100km-t minden további nélkül utazik a fotós. Egyszer jegyes fotózás során, egyszer az esküvő napján. Ez 4x100km, amit 80Ft / km számolva 32eFt.

Remélem, már senki nem próbál meg számolni, mennyi költsége is van egy esküvői fotósnak egy esküvőre vetítve. Ez itt már nem is olyan fontos, a nagyságrendeket remélhetően mindenki érzékeli.

Felvetődik a kérdés hogyan lehet, hogy mégis érkeznek olyan árajánlatok ahol 30-50eFt-ért vállalják egész napos esküvő fotózását.

Könnyedén belátható, hogy aki valóban szívvel-lélekkel, profi eszközökkel, profi minőségben végzi a munkáját, egy 2-300eFt-os vállalási díj mellett (egész napos esküvő) nem keresi halálra magát, de még csak azt se mondhatjuk, hogy az átlagnál jobban keresne. A fenti felsorolás ahogy említettem is, az ideális eset, a legtöbb eleme opcionális.

smena8mKezdjük az első tétellel, a fényképezővel. Abból kiindulva, hogy régen a filmes korszakban is készültek esküvői képek, egy filmessel azonos tudású gép is alkalmas a feladatra. Ilyet pedig akár használtan is lehet kapni 100-150eFt-ért. Hozzá szintén használtan egy nagy átfogású alap objektív még egy 80-90eft, egy vaku kb 40. Így a teljes felszerelés megáll 300eFt-ban. Mivel a képeket egyből jpg formátumban készíti és nem retusál, így nincs szükség utómunka számítógépre, mentésre, stb. Köszönhetően annak, hogy így időt se kell az utómunkával tölteni, akár éves szinten 60 esküvőt is be tud vállalni péntek-szombat bontásban úgy, hogy közben a hétköznapjai szabadon maradva alkalmasak egy hagyományos főállás betöltésére is, ahol tb-t, adót fizetnek utána és még fizetést is kap érte. Mivel nem pro eszközökkel dolgozik, így az amortizációs időt vegyük a korábbi felére, 2 évre. 2 év alatt 120 esküvő, ami alatt vissza kell termelnie a befektetett 300eFt-ot. Ez esküvőnként 2500 Ft. Számítsuk még hozzá, hogy kiírta DVD-re a képeket, plusz 500Ft. Így esküvőnként van 3000Ft közvetlen költsége, minden egyéb tiszta nyereség. Mivel a vállalási díjba nincs benne az útiköltség, így a 30-50eFt tisztán az esküvő fotózásra értendő, azaz 50eFt vállalási díj mellett 47eFt a fotós zsebében marad. 60 esküvőt feltételezve ez egy laza 235eFt-os havi kereset kiegészítés. Nem állítom, hogy könnyen szerzett pénz, mivel 60 esküvőt végigfotózni kemény fizikai és szellemi munka is egyben. Azt viszont ne is várjuk, hogy az elvégzett munka minősége akár csak közelében is lesz az első verzióban bemutatott esküvői fotós munkájához. Egyszóval ne legyenek illúzióink az olcsó szolgáltatásokkal kapcsolatban. Akinek kicsit is fontosak az esküvőjéről készült emlékek, nem gondolkodik ezen a lehetőségen.

Hogyan válasszunk fotóst ezek után?

Két nagyon fontos szempont van, ami alapján fotóst érdemes választani. Első és legfontosabb a képei. Lehet bármilyen felkapott, népszerű és drága egy szolgáltató, ha neked nem tetszenek a képei. Nem tetszik a színvilága, a szerkesztése vagy csak úgy megmagyarázhatatlanul valami nem kerek, az illető nem a ti fotósotok. A második nagyon fontos szempont a személyes találkozó. Az esküvői fotós egy olyan feladatkör, ami csak bizalmi alapon működik. Csak olyan embert válassz, akivel akár egy kellemes sörözést, kirándulást is el tudnál képzelni. Ezt az embert be fogod engedni az intim szférádba és egész nap ott lesz körülöttetek. Ha az illető emberileg nem szimpatikus, a nagy nap egy rémálom lesz számodra. Ezeket követően fontos tényező természetesen az ár is. Az esküvői fotós szolgáltatók között a fentebb vázolt okok miatt hatalmas a szórás az árak tekintetében. Azt azonban kimondhatjuk, hogy olcsó húsnak itt garantáltan híg a leve. Arra ugyan nincs garancia, hogy egy drága fotós milyen szolgáltatást nyújt, de ha előzetes kutatásotok alapján a képei tetszenek és a személyes találkozótok alkalmával is jó benyomást keltett bennetek, valószínűek lehettek abban, hogy jól választottatok. Mi van, ha az első két fontossági szempont után, akik bent maradtak a körben, mind sokkal drágábbak, mint az erre szánt keret?

Azt a közhelyet lépjük is át, hogy mindenkinek arra van, amire akarja. Ha drága ruhára akkor arra, ha a képek a fontosak akkor arra. Tegyük fel, tényleg alacsonyabb a költség keret és nem ok nélkül. Ilyen esetben sem érdemes az olcsó fotósok felé kacsintgatni, mivel az kb. olyan, mint ha azt az összeget az ablakon dobtuk volna ki, vélhetően a vendégek mobiltelefonos képei között is lesz annyi jó minőségű és jól elkapott pillanat, mint az olcsó fotós átadott munkájában. Azonban ha kicsit is fontosak számotokra az emlékek és szeretnétek, hogy a nagy napotokról valóban olyan képek szülessenek, amilyeneket szeretnétek akkor nem ez a megoldás. A legtöbb fotós ajánlatában szerepel az egész napos fotózásnál rövidebb, olcsóbb csomag is. Érdemes elgondolkodni azon, melyek azok az események, amikről tényleg jó, ha marad emlék amennyiben az egész napos fotózás nem megvalósítható.

0039-Olgi-borexJegyes fotózás: kiváló alkalom arra, hogy jobban megismerjétek egymást a fotóssal, a későbbi esküvő napján sokkal gördülékenyebben tud majd veletek dolgozni és lesz egy csomó jó képetek is. Mivel szorosan nem kötődik az esküvőhöz, így ha választani kell, mi essen ki a kalapból, ezt húznám le elsőként.

 

058-Lilla_es_Andras_eskuvoKészülődés: miből lesz a cserebogár története. Nagyon hasznos ha később albumban gondolkodtok, mivel ezzel kezdve egy kerek történet lesz a napból. Mivel egy smink, fodrász, öltözködés egyike sem olyan esemény, ami ne történhetne meg máskor (na jó, menyasszonyi ruhát ritkán vesznek fel a hölgyek egyéb esetben), de ha tovább kellene szűkítenem a költségeket, ez lenne a következő áldozat.

 

255-Monika-es-Csaba-eskuvo_baratokVacsora, tánc, torta: egy vendég sosem fog olyan képeket készíteni ezekről az eseményekről, mint a profi, de az este képeinek lényege a buli hangulatának visszaadása. Erre pedig keret hiányában a kicsit bemozdult, kicsit életlen, kicsit sötét, kicsit vörös szemű képek is alkalmasak lehetnek. A sok vendég sok képe között csak lesz egy pár, ami használható. Vélhetően sosem fogsz belőlük albumot csináltatni, talán az is lehet, hogy az esküvő után egyszer megnézed őket és soha többet, de valami emlék mégis maradt. Így a veszteségi lista következő áldozata nálam a lagzi.

0223-Betti-Sanci-eskuvoPolgári szertartás: mivel a szertartás maga kb. 15 perc, így megfelelően időzítve szinte nem befolyásolja a költségeket. Kiváló hely viszont arra, hogy valódi érzelmeket tudjunk megörökíteni a szülők, nagyszülők, rokonok arcán és persze a tieteken is.

 

175-Evi_es_Gergo-eskuvoEgyházi szertartás: Amennyiben szeretnétek templomi szertartást, ennek fotózását ki ne hagyjátok. Ezzel viszont csakis profit érdemes megbízni, mivel a templomokban eleve tilos a vaku használata, a papok is elég érzékenyek az esetleges zavaró tényezőkre (mint pl. fotós aki nem tartja tiszteletben a hely szabályait) és az események pontos ismerete is szükséges ahhoz, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen legyen az illető. Viszont a templomok belső tere legtöbbször lenyűgözően szép, a színes katedrális üvegeken beszűrődő fények olyan egyedi hangulatot biztosítanak, ami szerintem kihagyhatatlan. Mivel időben szintén nem egy hosszadalmas folyamat (30-45 perc) így a megörökítése szintén javasolt.

008-barbi_es_andras_eskuvoKreatív fotózás, más néven beállított képek: előre jelezném, ezek a beállított képek a legtöbb fotós esetében már nem a tenyéren tartós, térden üldögélős és nem is a fa mögül kukucskálós képeket jelentik. Ezek olyan kreatív akár elkapott pillanatnak tűnő beállítások, melyek a ti egyéniségeteket tükrözve a legszebb éneteket adja vissza képek formájában. Ezek a képek alkalmasak arra, hogy később a rokonoknak, ismerősöknek megmutassátok, a falra kiakasszátok vagy akár egy kisebb albumot is készíthettek belőlük. Egy ilyen kreatív fotózás megfelelő szervezéssel akár 2 órába is beleférhet.

Így a mindenképpen kategóriában van egyszer egy 15 perces, egy 45 perces meg egy 2 órás esemény. Az pedig egészen biztos, hogy egy nyári szezon időszak közepén egy szombati napra egyetlen profi fotós sem vállal 3 órás rendelkezésre állást. Mit lehet ilyenkor tenni?

116-Iren_es_Gergo_eskuvoA 3 óra eleve nem 3 hanem legalább 4, mivel ennyire percre pontosan időzíteni lehetetlen az eseményeket. De még a 4 óra se éri el azt az ingerküszöböt, ami egy „profi”-t megmozgat, tekintettel arra, hogy a szezon hétvégék száma korlátos, épp ezért szeretnék az adott napból a legtöbbet kihozni. A szezon valamikor a tavasz közepén kezdődik és tart az ősz közepéig. Ezen túl már jóval kevesebb munkájuk van az esküvői fotósoknak, így nagyobb eséllyel fognak akár egy 4 órás megbízást is elvállalni, de még nagyobb az esélyed, ha szezon időszakon kívül egy pénteki napot célzol meg. Így 50-100eFt közötti összeg ellenében valóban profi, jó minőségű képeid lesznek az esküvődről. Olyanok amiknek valóban örülni fogsz és azokat bárkinek szívesen megmutatod majd akár évekkel később. Való igaz, nem lesz benne jegyes fotó, nem lesz profi kép a készülődésről, a vacsoráról, a nyitótáncotokról, a tortáról, illetve az esti buli egyéb pillanatairól, nem lesz vetítés, de ezeket az eseményeket mind-mind megéled ott a helyszínen. Minden másra pedig ott lesznek a csodás fényképek a szertartásokról és rólatok. Mindezt úgy, hogy nem kellett egyetlen vendéget sem lemondani, nem kellett olcsóbb ruhát választani, nem kellett kisebb tortát rendelni azért, hogy több pénz maradjon a fotózásra.