Örökösen visszatérő téma, hogy a fotósok miért nem szeretik kiadni a nyers képeket a kezükből. Persze vannak hangzatos magyarázatok rá, miszerint egy étterembe se az alapanyagot szoktuk kérni ahogy autót se alkatrészenként vásárolunk. A digitális technika térhódításának köszönhetően a képek ízlés szerinti alakítása, módosítása sokkal egyszerűbbé vált, mint analóg elődjénél. Ezt a fotósok előszeretettel ki is használják és a fényképezőgépet a számítógéppel kiegészítve a két eszközzel együtt hoz létre egy alkotást. Ideális esetben már a kép készítésekor pontosan tudja, mit szeretne kezdeni azzal a nyersanyaggal és ennek megfelelően készíti el azt. Ez gyakran azt is jelenti, hogy a nyersanyag nem egy helyesen exponált és vágott kép, de nem azért, mert a fotós nem képes normálisan komponálni és fényt mérni, hanem mert épp a sötét vagy a világos tónusokba szeretne több részletet és ennek megfelelően alul vagy túlexponálja a képet. Így ha a nyersanyagot és a kész képet egymás mellé tesszük, értelmet kap a szándékos elrontás.
Természetesen a digitális utómunkának, retusálásnak komoly ellentábora van, akik úgy gondolják a fényképezőgéppel kell fényképet alkotni és nem a számítógéppel. Valóban vannak témák, ahol a kép ilyen jellegű módosítása nem elfogadható. Ilyen területek pl. a sajtó/riport dokumentum fotók, illetve egy wordpress fotópályázatra se ildomos (azaz tilos) retusált képet küldeni. A fotós témák további területeinél viszont inkább a tudás és a jó ízlés az, ami határt szabhat a képek módosításának. Az esetek többségében, főleg ha az adott kép nem saját szórakoztatásunkra, hanem megrendelésre készül, a megrendelő egy idealizált képet szeretne viszont látni és nem a valóságot. Egy baba fotón az anyuka nem biztos, hogy látni szeretné a reggeli maradékát a baba szája körül, egy menyasszony vélhetően szintén nem sértődik meg, ha a képen még szebb, mint a valóságban és egy giccses naplemente képnek se árt, ha azt az érzést, amit a fényképező nem tud megörökíteni, színekben, tónusokban próbáljuk meg hozzáadni a nyers képhez.
Ez a kép azon ritkaságok egyike, amit előre megterveztem fejben. Jobbára a helyszínen találok ki mindent és a hely adottságait, a pár habitusát felhasználva készítem a „beállított” képeket. Ez a kép már pár nappal korábban megszületett a fejemben és pontosan tudtam, milyen kivágással szeretném majd a végeredményt és azt is, hogy fekete-fehérben. A nyersanyagot annak érdekében, hogy utólag legyen egy kis játék terem a forgatás/vágás terén valamivel tágabbra komponáltam ahogy az látszik is. A két képet egymás mellé téve azonban jól látszik mi volt a cél.
Tipikus nagy kontrasztú szituáció, amikor az alany árnyékos oldala van a fényképező fele, a környezet pedig sokkal világosabb náluk. A cél itt egy olyan naplemente hangulatú sziluett kép volt, ahol a felhők és a menyasszonyi ruha részletei is jól láthatóak. Épp ezért a tónusok, kontrasztok úgy lettek módosítva, hogy a párnak csupán a körvonala legyen jól kivehető, az őket környező út, felhők, stb. pedig a valóságnál sokkal drámaibb, sokkal látványosabb hatást keltsenek. Nem mellesleg zavart az út mellett haladó légkábel, ami a kész képen már nem látható.
Szintén a korábbi páros egy pár órával korábbi képe a Tisza-tónál, ahol az elég szeszélyes időjárás megajándékozott minket egy szivárvánnyal. Egy szürke, borús égbolton egy szivárvány élőben nagyon szép, örül neki az ember, hogy szivárványt lát, mivel annyira nem gyakori esemény. Lefotózva viszont nem egy látványos jelenség. Megfelelő szelektív módosításokkal, mégis lehet belőle olyan képet csinálni, amin nem tűnik fel elsőre, hogy ilyen kék égbolt nincs, ilyen fodros csillogó víztükör nincs és persze a szivárvány sem ennyire látványos az esetek nagy részében. (Persze arra már gondolt egy pár, aki látta a képet, hogy a szivárvány lett utólag ráretusálva 🙂 nos nem, a szivárvány az valódi)
Utolsó szemléltető példának egy esküvő fotózástól elég távol eső képet választottam, noha mégis kapcsolódik. (de ezt majd később) A nyers kép egy drón kamerájával készült elég magasból. Ez azért is fontos, mert a komolyabb tükörreflexes fényképezők és a drónokon alkalmazott „akció kamerák” képminősége elég nagy mértékben különbözik. (természetesen vannak olyan drónok, melyekre komolyabb kamerákat lehet szerelni, de azok a több milliós és elég nagy méretű szerkezetek) A képminőség mellett az alkalmazott oldalarány is eltér, a drón kamerája 4:3 míg a dslr gépek 3:2-es oldalarányt használnak többnyire. Mivel olyan képet szerettem volna, ahol a táj is és a horizont is látható, a kamera majdnem vízszintesen állt a quadkopteren. Ez a tény, valamint az, hogy 2-300m magasan elég erős a szél, a képbe az egyik rotor is belelógott, ami természetesen nem a kép része 🙂
Adott tehát egy felesleges elemmel tűzdelt, a nagy látószög és a milliós optika hiánya miatt elég komoly lencse torzítást tartalmazó, a párás levegő miatt kicsit fakó és elég zajos alapanyag. A cél pedig valami festmény szerű „giccs” létrehozása volt, ami akár a falra kiakasztva is megállja a helyét. Úgy gondolom, ez az a kép, ahol egyértelművé válik, hogy a drón, és azon a fényképező csupán egy eszköz arra, hogy a végleges képhez szükséges alapanyagot elkészítse. Az, hogy ebből milyen kép lesz, már csak a fotóson múlik. Ez a fő oka is annak, hogy egy átlag ember hiába veszi meg a legprofibb fényképezőgépet, az általa készített képek mégsem lesznek olyan szépek, mint amit egy profi fotós készít.
És végül a kitérő amit említettem, azaz mi köze a naplementés légi fotónak az esküvőkhöz? Gyakran van, hogy egy jó csoportkép elkészítéséhez valamire fel kell másznom, mivel a hely nem alkalmas arra, hogy 100-150 embert úgy rendezzünk el egy csoportba, hogy mindenki jól látható legyen. Hasonlóan egy vonulás is akkor néz ki szépen, ha a kép fentről készül és a teljes násznép jól látható rajta. Ezekre a hagyományos eszközök nem alkalmasak, ilyet csak valamilyen repülő alkalmatossággal lehet készíteni. Erre pedig ez a drón az egyik legtökéletesebb eszköz amit jövőre az esküvős párok szolgálataiba állítok.
