Tegnap egy igen rendhagyó esküvőn vehettem részt. Egy 10. évfordulóra rendezett rózsalakodalom talán önmagában nem lenne egy nagy esemény. Másnak nem, de nekem egyéb személyes kötődésem is volt ehhez az eseményhez. Az esküvőre 2012.06.09-én került sor, ami ha nem is napra, de elég pontosan 10 évvel ezelőtt volt. Egy igen emlékezetesre sikeredett nap 🙂 Ha csak annyit mondok, hogy a násznép jelentős része Fradi drukker volt és még a kreatív fotózást is a bontás előtti pillanatokban a stadionban ejtettük meg, akkor sejthető, hogy milyen volt a hangulat. Ehhez jön hozzá egy azóta is tartó barátság, szakmai ismeretség, ami aznap köttetett. Az esküvőn Ribiánszky Gergő volt a vőfély, akivel öröm volt együtt dolgozni. Az élet úgy hozta, hogy az elmúlt 10 évben nincs másik olyan szolgáltató, akivel annyi közös esküvőn lettünk volna közösen, mint vele. 9 évvel ezelőtt Zsuzsáéktól kaptam egy levelet:

„Az esküvőnkre 2012.06.09-én került sor. Budapesten. Mint mindannyian sejtitek, itt Magyarországon itt a legdrágább, ellenben a legkönnyebb egy esküvőt megszervezni. Én, mint minden menyasszony a legszebbet, legjobbat és lehetőleg a legolcsóbban próbáltam megszerezni életemnek a nagy napjára. Persze ez csak egyetlen nap, de biztosan egész életemben fogok rá emlékezni és mesélni róla. Hol a barátoknak, hol a családomnak, idegeneknek és persze a felnövő csemetéknek is.

Tehát. A kezdetek kezdetén megálmodtam magamnak valamit. Királylány, sok vendég, önfeledt móka, kacagás, tánc, templom stb stb. Persze ahogy elkezdtem keresgélni és összevetni avval, hogy mi is van a pénztárcámban, hamar rá kellett jönnöm, hogy az álom nem is biztosan fog realizálódni. Mégis úgy indultam neki az egésznek, hogy teszek egy próbát, hátha mégis …

Előszőr a nagy kérdés. Mi is kell egy esküvőhöz? Menyasszonyi ruha, gyűrű, helyszínek, vendégsereg, egy időpont (ezek kézenfekvőek), és persze a legfontosabb, valaki, aki megörökíti a legszebb órákat egy nő életében. (Mint utólag kiderült számomra, van még ilyen … Amikor először a kezedben tartod a kisbabádat, na azt nem adja vissza senki és semmi.)

De vissza az esküvői készülődésre. Én úgy gondoltam, hogy mivel ez az én napom (nem a vőlegényé, hanem az enyém :)) és legyen tökéletes, mégiscsak mélyebbre fogok nyúlni abban a bizonyos tárcában … Volt minden, ami szem-szájnak ingere. Királylányruha, dekoratőr a puccos étteremben, öltönyszabatás, koszorúslányoknak mindenféle díszek, fotózás azon a helyen, ami összeköt minket, emeletes torta, tánctanár, drága gyűrűk és gyűrűpárna, Csipkerózsika topánka, vőfély, zenekar/ zenemizéria, lufiposta, kik jöjjenek el és miért, videós és persze fotós is. És az ezekkel kézen fogva keringőt járó idegeskedés … De ezen túl kell esni, mégiscsak az esküvőnkre készülünk.

Az esküvőt magát nem is részletezném feleslegesen. Szerintem tökéletesen alakult azt az aprónak nem nevezhető dolgot leszámítva, hogy az akkori vőlegényem, most már férjem nem volt valami jól, ezért nem vett részt aktívan az eseményeken. És az összköltséget a mai napig nem mertem kiszámolni, megálltam annál a számnál, ami nem egy, hanem eggyel több és hat nulla van a végén …

Most eltelt egy év. Visszagondolok a nagy napra, és elgondolkozom, hogy csinálnék e valamit másképpen?! Igen is meg nem is. Összességében én jól éreztem magam. De fele ekkora puccparádén is jól éreztem volna magamat, főleg hogy férjhez mentem, a családommal és a barátaimmal buliztam egy hatalmasat. Ezt meg lehet csinálni Csipkerózsika cipő, lufiposta, drága étterem és templom nélkül is.

Viszont van egy dolog, a legfontosabb, amiből semmi pénzért nem adnék alább, és ha lenne még esküvőm (remélhetőleg nem lesz, maximum házassági évforduló ünneplés), akkor is jönne a fotósunk! Az egyetlen egy dolog, ami örök emlék marad, bárki bármikor megnézheti és én is nézegetem szívesen, az a fotóalbum. Mindenkinek megmutatom, aki jön hozzánk. Én is leemelem néha a polcról és nézegetem. Mesélek róla a kisfiamnak, aki persze még semmit nem ért az egészből, de én szívesen gondolok vissza az eseményekre egy-egy kép láttán, ő pedig jókedvűen hallgat. 🙂 És ehhez nem elé a család egy-két, magát fotósnak gondoló tagja a digitális géppel. Ehhez profi fotós kell, aki jártas a történésekben, ha kell segít és kéznél van, ha kell visszavonulót fúj és háttérből örökíti meg az eseményeket. És leendő házasulandó hölgyek, urak, kérlek szépen titeket, hogy erre az egyre ne sajnáljátok a pénzeteket, mert minden fillért, magyar forintot megér az, hogy egy hónap, év, 10 év, vagy még több múlva megnézzétek és fel is tudjátok idézni, hogy hogy is nézett kis életetek egyik legmeghatározóbb napja!

Köszönjük Agárdi Gábor! 🙂

Zsuzsi és Gábor„

Eltelt az a bizonyos 10 év és Zsuzsiék nem felejtettek el. Elhatározták, hogy tartanak egy rózsalakodalmat, amit szerették volna, ha a 10 évvel korábbihoz hasonlóan én örökítek meg illetve Gergő koordinálja azt. Ez már önmagában is több egy kicsivel mint egy átlagos 10. éves évforduló, de a történet itt még nem ért véget. Az esküvőre magukkal hozták a 10 évvel ezelőtti esküvőről készült fine art albumot annak eredeti dobozában, ami még mindig csodálatos emlék számukra és a vendégek is örömmel lapozgatták azt, adták kézről kézre. De ez még mindig nem az, ami miatt billentyűzetet ragadtam…

Ahogy említettem, Gergővel az elmúlt 10 évben számtalan közös esküvőnk volt, kivétel nélkül mindet imádtam, tökéletes partner volt az esküvők során, de egy ideje már érlelődött benne, hogy elég volt. Szeretne többet lenni a családjával, szeretne többet pihenni és úgy döntött, felhagy az esküvői szolgáltatói munkájával és nem vállal több ceremóniamesteri felkérést, ez lesz az utolsó. Így történhetett, hogy Zsuzsáék esküvője volt életünk első és egyben utolsó közös esküvője is, annak ellenére, hogy közben eltelt 10 év…

Nagyon szépen köszönöm Zsuzsinak és Gábornak, hogy összehozták ezt az alkalmat és persze Gergőnek is, hogy ismét egy szuper közös lagzin dolgozhattunk együtt.