Évről évre emberek tízezrei döntenek úgy, hogy életüket összekötik és az elkövetkezendő éveket közösen szeretnék leélni. Sokan közülük a két tanús polgármesteri hivatalos házasságkötés mellett lagzit is szeretnének tartani, ahol ezt az örömteli eseményt a barátaik és rokonaik társaságában közösen megünnepelhetik.
Mi sem egyszerűbb, meghívunk minden barátot és bulizunk egy jót. Aztán a párok elkezdenek kicsit elmerülni az esküvő megszervezésének rejtelmeibe és egyik döbbenetből esnek a másikba. Nagyon hamar kiderül számukra, hogy eddig fogalmuk nem volt arról, mi történik egy lagzin.
Első felindulásból az internet világához fordulnak, belépnek 1-2-sok menyasszonyos Facebook csoportba és elárasztják a csoporttagokat a kérdéseikkel:
Ceremóniamestert keresek megfizethető áron, nem horror áron, de szépen dolgozó fotóst keresek, tud-e valaki olcsó dj-t, az asztal dekorációhoz a virágokat honnan rendeltétek, stb.
Valamint a hogy van képe elkérni a fotósnak 200 000 Ft-ot egy fél napi munkáért amikor az én havi fizetésem ennyi (a fotós helyére tetszőlegesen behelyettesíthető bármely szolgáltató)
És persze jönnek a „jobbnál jobb” tanácsok… majd pár hónappal később a panaszkodó csalódott menyasszonyi írások.
Úgy érzem, hogy ezek az információ ferdülések, téves megítélések leginkább az adott szolgáltatók valódi munkájának ismerete hiányából erednek. Ez sajnos teljesen jogos is. Amíg egy vízszerelő esetében látjuk, hogy odajön, előveszi a szerszámait, beépít pár kézzel fogható dolgot a falba, majd egyszer csak lesz víz a csapban, addig az esküvői szolgáltatók esetében csupán a jéghegy csúcsát látjuk, a munka nagyobb részét nem.
Mivel én magam sem ismerem 100%-ig az összes társszolgáltató munkáját, nem látom mit csinál amikor épp otthon vagy a műhelyében van, a hitelesség érdekében minden egyes témához kikértem több szolgáltató tanácsát, segítségét. Megkértem őket, írják össze nekik miből áll a munkájuk.
Ezeket feldolgozva próbálok egy áttekinthető képet bemutatni minden szakterületről, hogy Te, kedves Menyasszony és Vőlegény egy teljesebb kép alapján tudd megítélni a beérkező árajánlatokról azok megfizethetőek vagy horror árúak, esetleg csupán a Ti költségkeretetekbe nem fér bele az amúgy korrekt és becsületes árazású szolgáltató.
A lista folyamatosan bővül, így érdemes időről időre újra megnyitni a cikket és az új szolgáltatási területeket is megismerni. A gazdasági tevékenység végzéséhez szükséges céges háttér, könyvelő, stb. költségeit egyik helyen sem fogom feltüntetni, az értelemszerűen mindenkinél kötelező. Ahogyan a weboldal frissítés, egyéb marketing tevékenységekre fordított időt sem tudom tételesen egy-egy konkrét munkához rendelni. Szintén fontos, és minden szolgáltatónál jelentős összegeket jelenthet az útiköltség. Ez nem keverendő össze az üzemanyag költséggel, ami a teljes útiköltségnek hozzávetőleg a harmada – negyede. A nagyobb tételt az jelenti, hogy azt amibe tankolunk, meg is kell venni, annak éves szinten is 6-7 számjegyű az amortizációja (feltéve, hogy nem egy nagykorú miautónkkal közlekedik az illető), periodikus szervizre kell vinni, téli / nyári gumit fogyaszt, biztosítást, pályamatricát kell rá fizetni és ezen összegek tökéletesen kiszámolhatók 1km-re lebontva ha az éves költségeket elosztjuk az éves futásteljesítménnyel. Járműtípustól, életkortól függően ez az összeg 60-120Ft / km összeg környékére jön ki
A lenti munkafolyamatok egy általános bemutatást tartalmaznak, ezektől az egyes szolgáltatók kis mértékben eltérhetnek (pl. olcsóbb fotósok esetén az átadott anyag nem tartalmaz minőségi utómunkát). Az egyes szolgáltatók közötti árkülönbség a lent leírtak mellett a felsorolásokban nem szereplő tudás és szakértelem, szakmai tapasztalat is befolyásolja.
Esküvői meghívó
Első megkeresés után ajánlat írás, egyeztetés.
Nagyon fontos, hogy egyedi tervezésű meghívó-e vagy kész termék. Utóbbi esetben nem nagyon van lehetőség változtatásra, legfeljebb a szövegezés színe, betűtípusa lehet más. Előbbi esetben pedig szükség van az egyedi papír megmunkálásra alkalmas szerszámgépek meglétére, üzemeltetésére, amortizációjuk fedezésére.
Egyedi tervezés esetén a tervezési beépül a darabárba, ami kis példányszám esetében pillanatok alatt okozhat három négyszeres árat is a kész meghívókhoz képest.
Szintén fontos, hogy egyedileg tervezett grafikák kerülnek felhasználásra a meghívón vagy internetről vásárolt (esetleg ingyenesen letöltött) képek, motívumok kerülnek a meghívóra.
Meghatározó, hogy kell-e esetleg darabonként külön valami kézzel készített egyedi motívumot készíteni a meghívókra
Grafikai tervezés folyamatos egyeztetéssel mulláról indulva a kész meghívóig
Nyomdai kivitelezés
Felhasznált papír minőség, használati gyakoriság (ritkán használt papírok drágább meghívót eredményeznek, mivel a fel nem használt papírmennyiséget tárolni kell, továbbá kockáztat, hogy később sem kerül felhasználásra)
Kártya kialakításának bonyolultsága. Egyszer hajtott, sima kártya kialakítás, vagy zsebes, masnis, csipkével díszített, mivel ezek kialakítása hosszú órákat igényel.
Felhasznált kellékanyagok (ragasztó, stb.)
Raktár / üzlethelyiség bérlési / fenntartási költség, mivel ez a tevékenység otthon a nappaliban nem igazán végezhető.
Esküvőszervező
Első találkozó (oda út – találkozó ideje (2-4 óra) – visszaút)
Szerződéskötés, egyeztetés a párral (oda út – találkozó ideje (2-4 óra) – visszaút)
Lehetséges szolgáltatók felkutatása
Szerződésben meghatározott számú helyszín személyes bejárása
Szerződésben meghatározott szolgáltatóval személyes találkozó
Folyamatos skype és e-mail egyeztetés (akár több 10 óra)
Forgatókönyv írás – ha van CM, vele közösen
Esküvő helyszínére történő el / visszajutás,
Nagy napon a CM-mel közösen (ha van) az események és a szolgáltatók koordinálása, hogy minden a megbeszéltek szerint történjen,
Szertartásvezető
Dress kódnak megfelelő megfelelő, igényes megjelenéshez szükséges ruha, smink, fodrász
Első találkozó (oda út – találkozó ideje – visszaút)
Szerződéskötés, egyeztetés a párral (oda út – találkozó ideje – visszaút)
Egyedi szövegírás (15-20 óra) közben számtalan telefonos és e-mailes egyeztetés
Esküvő helyszínére történő el / visszajutás,
Helyszínen történő előkészületek, szertartás
Kellékanyagok amortizációja (toll, oklevél, stb.)
Ceremóniamester / vőfély
Dress kódnak megfelelő megfelelő, igényes megjelenéshez szükséges ruha, hölgy cm-ek esetében smink, fodrász
Első találkozó (oda út – találkozó ideje – visszaút)
CM függően szerződéskötést követően további 2-4 személyes egyeztetés (oda út – találkozó ideje – visszaút)
Forgatókönyv írás folyamatos egyeztetéssel
Személyre szabott egyedi szövegírás
Eszközamortizáció (pl. rádiós mikrofon) illetve ezek bérleti díja nem saját eszköz esetében
A szerződésben vállal CM / Vőfély szolgáltatások ellátása az esküvő napján
Holtidőben figyel a vendégekre, mindenki jól érzi-e magát, kapott-e italt, kv-t kér-e, stb.
Opcionálisan kiegészítő ajándékok mint pl. buborékfújó, legyező, stb.
DJ
Első találkozó (oda út – találkozó ideje – visszaút)
Szerződéskötés, egyeztetés a párral (oda út – találkozó ideje – visszaút)
Dallisták összeállítása a párral történő egyeztetés alapján
Legális, jó minőségű zeneszámok beszerzése, megvágása, összeállítása (4-5 óra – 1 nap)
Fénytechnika felprogramozása
Füst / buborékgép esetén a működéshez szükséges alapanyagok beszerzése, utántöltése
Bepakolás – eljutás az esküvő helyszínére – kipakolás – technika összeállítása (szükség esetén a szabadtéri szertartás helyszínén is)
CM / Vőfély mikrofonjának kihangosítása
Vetítés
A szerződésben vállal DJ szolgáltatások ellátása az esküvő napján
Összepakolás – hazaút – kipakolás
Eszközök karbantartása, tisztítása
DJ-k esetén a többi szolgáltatónál megjelenő társasági formától függő költségeken felül a szerzői jogdíjak megfizetése, Mahasz tagsági díj is felmerül, mint költség.
Esküvői videó / Film
Első találkozó (oda út – találkozó ideje – visszaút)
Szerződéskötés, egyeztetés a párral (oda út – találkozó ideje – visszaút)
Eszközök előkészítése, akkumulátorok feltöltése, memóriakártyák törlése
Drón esetén a szükséges nyomtatványok beszerzése, légtérengedély megkérése
Bepakolás – eljutás az esküvő helyszínére – kipakolás – technika összeállítása (állványok, fix kamerák, stb.)
A szerződésben vállal videós / filmes szolgáltatások ellátása az esküvő napján (film esetén ideális esetben minimum 2 operatőr, drón esetén +1, komolyabb drón esetén +2 ember)
Összepakolás – hazaút – kipakolás
Adatok lementése a memóriakártyákról, biztonsági mentés készítése
Eszközök karbantartása, tisztítása
Film stílusú anyag esetén a megfelelő snittek összeválogatása a filmhez (2-5 kamera akár 8-10 órányi felvételéből), vágás, fényelés, kész anyag összeállítása
4k felvétel esetén többszörös munkaidő, többszörös erőforrás igény
Borítóterv készítése
Kész anyag konvertálása dvd / blueray / xvid /stb. formátumokra
Egyedi pendrive-ok / dvd-t elkészítése, gravírozás, nyomdai munkák
Személyes átadás esetén találkozó (odaút + találkozó + visszaút)
Esküvői fotós
Első találkozó (oda út – találkozó ideje – visszaút)
Szerződéskötés, egyeztetés a párral (oda út – találkozó ideje – visszaút)
Eszközök előkészítése, akkumulátorok feltöltése, memóriakártyák törlése
Drón esetén a szükséges nyomtatványok beszerzése, légtérengedély megkérése
Bepakolás – eljutás az esküvő helyszínére – kipakolás – technika összeállítása (fixen telepített lámpák / vakuk)
A szerződésben vállal fotós szolgáltatások ellátása az esküvő napján (drón esetén +1, komolyabb drón esetén +2 ember)
Összepakolás – hazaút – kipakolás
Adatok lementése a memóriakártyákról, biztonsági mentés készítése
Eszközök karbantartása, tisztítása
A készült képek leválogatása (átlag 2-5000 nyers kép / esküvő), képenkénti utómunka, retusálás
Kész anyag összeállítása, leméretezett anyag vízjelezése
Slideshow készítése
Albumterv készítés egyeztetve a párral (szükség esetén újabb személyes találkozó),
Album rendelés
Egyedi pendrive-ok / dvd-t elkészítése, gravírozás, nyomdai munkák
Személyes átadás esetén találkozó (odaút + találkozó + visszaút)
Esküvői dekoráció
Első megkeresés, egyeztetés, igények felmérése, jegyzetelés, ajánlat küldése
Találkozó az esküvő helyszínén (odaút + 2-3 óra egyeztetés + visszaút)
Tervezés (2-5 óra) folyamatos egyeztetéssel. (Levelezgetés a kiegészítő elemekről, hajról, ruháról, koszorúslányokról, hogy minden passzoljon, mert hát az összhang a lényeg)
Szükséges alapanyagok beszerzése, előkészítése (2 nap)
Rendezvény hetében már összekészítjük a dekor elemeket, raktárban pakolás, textilek kiválasztása azok vasalása (8 óra min. 2 embernek).
Élővirág esetén virágok visszavágása, tartósítása, virágkötészet (előző nap minimum 8-12 óra munka)
Esküvő napján bepakolás (kb. 3 óra) eljutás a helyszínre, dekor felépítése 2-3 segítővel kb. 5 óra
Raktár / műhely bérlés és fenntartás költségei
Dekoráció felhelyezésénél és eltávolításánál semmilyen formában nem használható olyan rögzítő elem, mely a terem falán, berendezésein, stb. maradandó nyomot hagy (pl. szögelés, csavarozás, ragasztás). Ez a legtöbb helyszínen már-már a varázslás kategória.
Másnap hajnalban újra eljutás a helyszínre, bontás (kb. 2 óra),
Mosás – vasalás (minimum 1 nap) természetesen ipari eszközökkel, amibe mondjuk befér a plafont dekoráló 50m anyag
Menyasszonyi ruha
Telefonos vagy e-mailes egyeztetés, néha 8-10 levélváltás mire a pontos igények körvonalazódnak
Ruhapróba (1 óra), sikertelenség esetén újabb próbák
Kölcsönzés esetében 6-8 óra varrás, 2 óra tisztítás, 1-2 óra vasalás (ipari mosógép, gőzállomás, stb.)
Vásárlásnál további 2 óra ügyintézés a gyártóval, szállító céggel, vámhivatallal (ezek egy ruhára vonatkoznak).
Szalon üzemeltetése, bérleti díjak, közüzemi terhek, biztosítások.
A kollekció összeállítása éves szinten 600 óra számítógép, 10-15 nap külföldi kiállítások
A hazai megjelenés-bemutatás 6-12 nap, kiállítások, nyílt napok.