Elvált szülők, új párok és mozaikcsaládok az esküvői fotókon

Egy Reddit-bejegyzésben tette fel valaki a kérdést:

“Is anyone else overwhelmed with a shot list when you have divorced and remarried parents?”

Azaz: más is elveszettnek érzi magát, amikor elvált és újraházasodott szülőkkel kell összeállítania az esküvői csoportképek listáját?

A kérdező családjában voltak elvált szülők, új házastársak, féltestvérek, mostohatestvérek és olyan közeli rokonok is, akiket mindenképpen szeretett volna a képeken látni. Csak közben fogalma sem volt, kit kivel illik vagy egyáltalán szabad egy képre állítani. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen családi fénykép elkészítése kívülről nézve nagyjából annyi, hogy mindenki odaáll, mosolyog, majd megy tovább.

Hát persze.

A valóságban néha már az is diplomáciai sikernek számít, ha mindenki hajlandó ugyanazon a négyzetkilométeren tartózkodni.

A fotós bizalmi szakma

Egy fotósnak nem szükséges ismernie a család elmúlt harminc évének minden sérelmét, a válás részleteit és azt, hogy pontosan ki mit mondott a 2007-es karácsonyi vacsorán. Arra viszont szükségünk van, hogy tudjuk: van-e olyan ember, akit nem szabad valaki más mellé állítanunk.

A fotózás bizalmi szakma. Minél többet tudunk, annál pontosabban értjük a feladatot, és annál kisebb az esélye annak, hogy jóhiszeműen belesétálunk egy olyan helyzetbe, amelyet rajtunk kívül minden jelenlévő tökéletesen ért.

Az információ tőlünk nem fog továbbmenni. Nem fogjuk a vacsoránál megosztani a násznéppel, hogy Józsi bácsi miért nem szerepelhet Marika néni mellett, és azt sem jelentjük be hangosbemondón, hogy a következő képről családi okok miatt kihagyjuk az egyik új párt.

Egyszerűen csak tesszük a dolgunkat úgy, hogy közben senkit ne hozzunk kellemetlen helyzetbe.

Ehhez viszont beszélni kell velünk.

Nem az esküvő napján kell elkezdeni megoldani húsz év családi konfliktusait

Az esküvő napján az emberek feszültek. A pár hónapok, esetleg évek óta készül erre a napra, az érzelmek a csúcson vannak, a családtagok egy része szintén érzékenyebb a szokásosnál, és olykor egy rossz hangsúly is elég ahhoz, hogy valaki magára vegyen valamit.

Ez a lehető legrosszabb pillanat annak tisztázására, hogy az elvált szülők hajlandók-e egymás mellé állni, ki számít családtagnak, és az új pár rákerüljön-e a képekre.

Ezekről már az első beszélgetések során érdemes szót ejteni, amikor a pár kiválasztja a szolgáltatóit. Nem kell rögtön családfát rajzolni, de ha ismert konfliktus van, azt jobb előre jelezni.

Az esküvő előtti utolsó részletegyeztetésen pedig ismét át kell nézni és véglegesíteni a csoportképekkel kapcsolatos kéréseket. Addigra már ismert a vendéglista, kialakult a forgatókönyv, és pontosan látható, kik lesznek jelen.

A „majd ott kitaláljuk” ebben az esetben nem terv. Az legfeljebb egy késleltetett probléma.

A fotós nem tudja kitalálni, hogy ki kicsoda

A fotós az esküvőn általában két embert ismer biztosan: a menyasszonyt és a vőlegényt. Jó esetben őket is felismeri.

A násznép többi tagjáról viszont nem tudjuk, hogy ki vér szerinti szülő, nevelőszülő, mostohaszülő, testvér, féltestvér, unokatestvér, új pár vagy olyan családi barát, aki húsz éve közelebb áll a párhoz, mint bármelyik rokon.

Ezért kérjük a párokat, hogy készítsenek listát a csoportképekről.

Nem olyat, hogy:
• család;
• barátok;
• munkatársak.

Hanem konkrét, lehetőleg neveket is tartalmazó összeállításokat. A pár tudja, hogy ki kivel állítható egy képre, kiket kell külön szólítani, és melyik kombináció okozhat problémát.

Ha a lista jól készül el, abból a vendégek semmit nem fognak érzékelni. Nem derül ki számukra, hogy valaki miért maradt ki egy adott összeállításból, vagy miért készült két külön kép a család két ágával. A ceremóniamester egyszerűen szólítja a következő csoportot, elkészül a kép, majd jön a következő.

Nincs nyilvános magyarázkodás. Nincs családi vita. Nincs „de ő miért van rajta, én pedig miért nem?”

Legalábbis ideális esetben.

Ki szerepeljen a családi képeken?

Nincs kötelező összeállítás.

Ahogy egy esküvőn az igeneken és az aláíráson kívül nagyjából semmi más nem kötelező, úgy arra sincs általános szabály, hogy kinek kell szerepelnie a családi fényképeken.

Nem kötelező közös képet készíteni az elvált szülőkkel. Nem kötelező ráállítani a képre az új házastársakat. Nem kötelező kihagyni őket. Nem kötelező külön fotót készíteni minden családi ágról, és olyat sem ír elő egyetlen esküvői törvénykönyv sem, hogy a nevelőszülő hányadik sorban állhat.

Erről a pár dönt.

Ha azonban megoldható, általában érdemes inkább mindenkivel készíteni egy képet. Abból rendszerint kevesebb konfliktus születik, mint abból, ha valaki teljesen kimarad.

A digitális fényképezés egyik nagy előnye, hogy a nem kívánt képet később nagyon egyszerű nem kiválasztani. Sokkal egyszerűbb, mint az esküvő után újra összehívni ugyanazt a száz embert, mert mégis kellett volna egy kép valakivel.

Ha csak halvány igény is van arra, hogy az egyes családi ágakról külön-külön is készüljön fénykép, akkor készítsük el. Legyen egy az édesanyával és a párjával, egy az édesapával és a párjával, valamint – ha mindenki hajlandó rá – egy közös változat is.

Utólag majd eldől, melyik kerül az albumba.

Ez a pár esküvője. PONT.

Mi történik, ha a pár szeretne valakit a képen látni, de egy másik családtagnak ez nem tetszik?

Semmi.

Ez a pár esküvője. PONT.

Az, hogy egy vendég mit szeretne, ebben a kérdésben fájó, de irreleváns. Ha valakinek elfogadhatatlan, ahogyan a pár a saját esküvőjét megszervezi, ezt végső soron a távolmaradásával tudja jelezni.

Ugyanez igaz arra is, hogy ki adhat utasítást a fotósnak. Én minden esetben a párral szerződöm. Akkor is, ha az esküvőt részben vagy egészben a szülők finanszírozzák.

Az esküvő napján nekem a pár mondhatja meg, mit szeretne.

Természetesen lefotózom a nagymamát az unokatestvérekkel, ha erre van idő és igény. De ha a rokonok kívánságai már a pár által kért képek vagy a program rovására mennek, akkor a pár kérése az első.

Nem az dönt, aki a leghangosabban kiabál a háttérből.

Senkit nem kényszerítünk rá a fényképezésre

Előfordulhat, hogy valaki nem akar szerepelni a képeken. Ezt tiszteletben kell tartani.

Sőt vannak olyan foglalkozások, amelyeknél kifejezetten nem szerencsés a nyilvános megjelenés. Már a szerződéskötéskor meg szoktam kérdezni a pártól, lesz-e olyan vendég, aki egyáltalán nem fotózható.

Ilyenkor viccesen általában a bíró, főrendőr, ügyész, maffiózó felsorolással szoktam segíteni a lehetséges opciók megértését.

Persze nem feltétlenül kell maffiózónak lenni ahhoz, hogy valaki ne szeretné viszontlátni magát egy nyilvánosan megosztott esküvői galériában. Lehet személyes, családi vagy munkahelyi oka is. Nem a fotós feladata eldönteni, hogy az indok megfelelő-e.

Ugyanígy nem a fotós dolga megoldani azt sem, ha valaki sértettségből nem hajlandó odaállni a családi képhez.

Volt olyan esküvőm, ahol az örömanya nem akart fotózkodni. Sőt a helyzet odáig jutott, hogy az örömszülők táncolni sem szerettek volna.

A beszélgetésnél jelen volt a pár, a ceremóniamester és az érintett családtagok. Amikor odaértem és felismertem, miről van szó, azonnal elhívtam a párt „halaszthatatlanul fontos” páros képeket készíteni. Nem volt semmi szükség arra, hogy ők ott álljanak a konfliktus közepén a saját esküvőjükön.

A ceremóniamester közben tovább beszélgetett az érintettekkel. Nem támadta őket, nem kezdte el számonkérni rajtuk a viselkedésüket, hanem empatikusan próbálta oldani a helyzetet.

A végeredmény az lett, hogy később az örömapa ment oda elsőként, és ő kérte fel táncolni a menyasszonyt.

Ehhez azonban kellett egy nagyon jó és nagyon empatikus ceremóniamester. Fotósként ezt a konfliktust nem nekem kellett megoldanom. A saját feladatom az volt, hogy a párt kivonjam belőle, és közben elkészítsem azokat a képeket, amelyek miatt amúgy is ott voltam.

Ezért kell a ceremóniamester

Időről időre felmerül a kérdés, hogy kell-e ceremóniamester vagy vőfély az esküvőre.

Na, például pontosan ezért kell.

Mire a gratuláció végére érünk, az első vendég általában már a mosdóban van, a második a bárpultnál, a harmadik dohányzik, a negyedik pedig valamilyen rejtélyes okból már a szállásán keresi a telefontöltőjét.

Ha nincs valaki, aki figyel az emberekre és szervezi a következő programpontot, akkor a csoportképekhez szükséges vendégek pillanatok alatt elindulnak a szélrózsa minden irányába.

Ilyenkor legtöbbször a pár próbálja összeszedni őket, általában egyre erőtlenebbül. Ha kell, természetesen a fotós is besegít, de ez egyáltalán nem ideális helyzet. Nekem az lenne a feladatom, hogy előkészítsem és elkészítsem a képeket, ne pedig az, hogy a bárból előkerítsem Józsi bácsit.

A jól elkészített lista a ceremóniamester kezében működik igazán. Miközben én fotózom az egyik összeállítást, ő már szólítja a következőt. Így pörgősen, megállások nélkül lehet haladni.

Egy jól szervezett, akár százfős násznép különféle csoportképei 10–15 perc alatt is elkészülhetnek. Lista és koordináció nélkül ugyanez végtelen történetté válhat.

A lista végén pedig fel lehet tenni a kérdést:

– Szeretne még valaki közös képet az ifjú párral?

Ha nincs válasz, mehetünk tovább a következő programra. Ha van, elkészítjük. Senki nem maradt ki, senki nem mondhatja később, hogy nem kapott lehetőséget.

És ha valaki kéretlenül rááll a képre?

Lefotózzuk vele is.

Ezután udvariasan jelezzük, hogy most készítünk egy változatot nélküle is.

Nem kell a násznép előtt megvitatni, hogy az illető hat hónapja vagy hat éve része-e a családnak, és a kapcsolat jelenlegi állapota alapján jár-e neki hely a második sorban.

Elkészítjük mindkét változatot. A pár pedig később eldönti, melyiket tartja meg. Legrosszabb esetben eggyel több csoportképe lesz.

Szörnyű tragédia…

A szertartás előtt vagy után készüljenek a családi képek?

Én nem javaslom a szertartás előtti családi fotózást.

A legtöbb pár akkor még teljesen be van feszülve. Közeledik a bevonulás, mindenki kérdez valamit, valaki biztosan késik, és az érzelmi feszültség a képeken is látszik.

A kötelező szertartási elemek után ez a stressz általában jelentősen csökken. Kimondták az igeneket, megtörtént az aláírás, most már hivatalosan is házasok.

Onnantól már csak a „buli” van.

A családi képekhez is sokkal jobb úgy odaállni, hogy a párnak már nem azon jár az esze, vajon megérkezett-e az anyakönyvvezető.

Az elhallgatott konfliktus időzített bomba

Ha egy ismert családi konfliktusról nem szólnak előre a szolgáltatóknak, az időzített bomba.

Sokéves rutinnal az ember gyakran észreveszi, hogy valami nincs rendben. Látjuk a testbeszédet, a pillantásokat, azt, hogy két ember feltűnően nagy távolságot tart egymástól. De erre nem lehet biztosan építeni.

Ha nem veszem észre időben, könnyedén kérhetek olyat, ami után már nem lesz őszinte a mosoly.

Ezért nemcsak a fotóssal érdemes beszélni. Tudjon róla a ceremóniamester vagy a vőfély, a szertartásvezető, szükség esetén az anyakönyvvezető, valamint a DJ vagy a zenekar is.

Nem azért, hogy az egész szolgáltatói csapat a család magánéletén csámcsogjon. Azért, hogy senki ne jelentse be véletlenül a mikrofonba azt az embert, akit nem kellene, ne akarjanak egymással táncoltatni két haragban lévő családtagot, és ne a párnak kelljen az esküvő közepén válságot kezelnie.

Egy esküvő annyi apró részből áll, hogy ha mindent rögtönözni próbálnak, akkor valami egészen biztosan félremegy.

Ettől még a legjobban megtervezett esküvőn is szükség lesz improvizálásra. Mindig történik valami, ami nem egészen úgy alakul, ahogy a forgatókönyvben szerepelt. Fordítva kerül fel a tortadísz, rövidebb lesz a tűzijáték, vagy kiderül, hogy nincs elég öngyújtó a csillagszórós kivonuláshoz.

Ilyenkor mutatkozik meg, hogy valóban csapatként működnek-e a szolgáltatók.

Ha igen, akkor ezeket a problémákat a háttérben megoldjuk, lehetőleg úgy, hogy a pár semmit ne érzékeljen belőlük. Ha nem, akkor a menyasszonynak és a vőlegénynek kell a saját esküvőjén a tortadísz irányával és az öngyújtók számával foglalkoznia.

Ez pedig nagyon könnyen meghatározhatja, milyen emlék marad bennük az egész napról.

Beszéljetek róla!

A legfontosabb tanács tehát nagyon egyszerű:

Beszéljetek róla!

Ne az esküvő napján. Ne akkor, amikor már mindenki feszült, és ne akkor, amikor éppen össze kellene állni a képhez.

Mondjátok el előre a fotósnak, hogy kik a fontos emberek, kiket nem szabad egymás mellé állítani, ki nem szeretne szerepelni a képeken, és milyen családi összeállításokat szeretnétek mindenképpen elkészíteni.

Beszéljetek a ceremóniamesterrel, a szertartásvezetővel, az anyakönyvvezetővel és szükség esetén a zenekarral vagy a DJ-vel is.

A szolgáltatóknak nem kell ítéletet mondaniuk a családi helyzetről. Nem kell eldönteniük, kinek van igaza, és nem kell kibékíteniük olyan embereket, akik húsz éve nem beszélnek egymással.

Csak tudnunk kell, hol vannak az aknák.

Akkor jó eséllyel nem fogunk rájuk lépni.

reddit forrás: https://www.reddit.com/r/weddingplanning/comments/1fpkn9n/photography_shot_list_with_divorced_and_remarried/