A fiókák kirepülnek a fészekből, a gyerekek felnőnek, ez az élet természetes rendje. Ugyanígy van ez a tanítványokkal, asszisztensekkel is. Egyszer eljön az idő, amikor saját lábukon szeretnének megállni, saját karriert építeni. Tudat alatt mindannyian tudjuk, hogy ez bekövetkezik, talán csak abban bízunk, hogy ez minél később történik meg.
A mi történetünk 2014 elején kezdődött, amikor a Szegedi Tudományegyetem esküvői fotós képzésén összefutottam egy kedves és szorgalmas fotós leányzóval, aki szeretett volna komolyabban is megismerkedni az esküvői fotózással. Ennek egyik módja, ha valaki mellé szegődsz mint asszisztens. Azt mondják véletlenek már pedig nincsenek. Nagyjából 1 hónapja kerestem magam mellé valakit, akivel megoszthatom egy ilyen jellegű fotózás feladatait. Aki nem csupán a táskámat cipeli (van kereke, én is tudom húzni magam után) hanem ugyanúgy keresi a pillanatot ahogy én, ott van az esküvőn, ahol én éppen nem, pontosan ismeri a gondolataimat és anélkül, hogy megkérném bármire, már el is végezte azt. Tudja, mikor hova álljon, hogy se egymást ne zavarjuk se más szolgáltatót és még a jó kép is meglegyen. Lehet, hogy nagyok az igényeim, de véletlenek már pedig vannak 🙂 vagy egyszerűen a szükségszerűségek egybeesése, de Kata épp ilyen volt emberileg. Egyik esküvő a másikat követte egy teljes éven át. Minden alkalommal vidáman, lelkesen segített ahol tudott, készítette a párok részére a szebbnél-szebb képeket, közben pedig figyelt, tanult, kérdezett. Sosem azt nézte, hol és mikor lehet pihenni, nem zavarta, ha egy kép elkészítéséhez a földön kellett feküdnie és esetleg piszkos lesz a ruhája, nem zavarta, ha épp evés közben kellett felpattanni mert valami esemény volt. Cserébe nagyon örülök, hogy hétről hétre a szakma pozitív oldalát sikerült neki megmutatnom. Egy éven keresztül csupa vidám, jó kedvű, jó humorú menyasszony, vőlegény és persze a násznép vett minket körül már-már barátként kezelve. Olyan szolgáltatokkal, vőfélyekkel, ceremóniamesterekkel, zenészekkel találkozhatott, akikkel nem egymás mellett, hanem együtt dolgozhattunk, olyan esküvői helyszínekre vihettem magammal, ahol a szolgáltató is vendégként érezheti magát és mindeközben csodás felvételekkel bővíthette saját portfólióját.
Ahogy az várható volt, Kata is elkezdte bontogatni szárnyait, Ő is szeretné kipróbálni, milyen egy esküvői fotós élete akkor, ha nincs mellette egy támasz, akire gond esetén számíthat. 1 évvel ezelőtt, amikor meghoztam ezt a döntést, sokat vívódtam a gondolaton. Egy asszisztens egyben nagy segítség, de kígyó is lehet amit a kebleden melengetsz. Ha elérkezik az idő, Ő is esküvőket fog fotózni. Ő is a menyasszonyok, vőlegények kegyeit fogja keresni, Ő is egy újabb vadász lesz a kevés fókára. Ami még rosszabb, nem is akármilyen vadász, hiszen melletted tanult, elsajátított minden fortélyt, trükköt, technikát amiket saját ötleteivel, stílusával kiegészítve valós konkurenciád lehet. Miért vágtam bele mégis? Ez jó kérdés. Kíváncsiság? Kalandvágy? Vagy csupán épp jó kedvemben talált a megkeresés? Nem tudom. 
De a napokban kezembe került Kata esküvői fotós árajánlata, ami minden esetleges kétségemet szertefoszlatta, miszerint helyes döntés volt-e. Bevallom ezen sorokat olvasva egy kicsit elérzékenyültem. És bár az idei szezonban remélhetően még hű fotós társam lesz az esküvőkön, a jövőre nézve sajnos vagy szerencsére egy új munkatárs után kell majd néznem.
Egy történet véget ér, de egy másik kezdetét veheti… Ezúton szeretném megköszönni Katának azt a munkát, szorgalmat, kitartást amit az elmúlt egy évben kaptam tőle.
Kata, sok sikert, szép fényeket!
