Dorottya és Magor esküvője

Esküvő helyszín: Mátyás templom, Délegyháza
Kreatív: Balaton

Azzal kezdeném, hogy szerintem aligha létezik nálunk maximalistább és kritikusabb pár. Az esküvőszervezés során az egyik legfontosabb dolognak a megfelelő fotós kiválasztását tartottuk, hiszen – jobb esetben – egyszer van ilyen az életben, és életünk egyik legfontosabb napjáról lévén szó, nagyon lényeges volt számunkra, hogy a lehető legjobb felvételek készüljenek. Nem is tudnám megmondani, hány fotós munkáit néztük végig, de már-már ott tartottunk, hogy azt hittük, nem létezik olyan, aki olyan hangulatú képeket készít, amilyeneket mi szeretnénk. Míg végre rátaláltunk Agára. 🙂 Amikor végignéztük a munkáit, már tudtuk, hogy ő a mi emberünk, az első találkozás pedig végleg meggyőzött minket, nem is beszélve a jegyes fotózásról. Tudni kell rólunk, hogy mi imádunk fényképezni, fényképezkedni viszont annál kevésbé, de Aga olyan fotókat készített rólunk a jegyes fotózás során, hogy csak ámultunk és bámultunk. 🙂 Olyan jó hangulatban telt a fotózás, annyira élveztük, tényleg olyan volt, mintha csak elmentünk volna egy barátunkkal kirándulni. Szerintem a képek minősége és hangulata mellett nagyon fontos szempont a fotós kiválasztásánál, hogy mennyire tud vele együttműködni a pár, mennyire tud jó hangulatot teremteni a fotózáson, hiszen ha a pár nincs feloldódva, abból biztosan nem születnek jó képek. Agától viszont nem kell félni, minden poénra vevő, és komolyan, úgy készíti a jobbnál jobb felvételeket, hogy észre sem lehet venni. Ha pedig beállított képet készít, bármit is mond, hallgatni kell rá, még akkor is, ha véletlenül hangyabolyba állít. 😀 Az egyik legjobban tetsző kép lett a jegyes fotózásunkon. 😀 Az esküvőn pedig, nem tudom hogyan csinálta, de mindenhol ott volt, minden apró részletre odafigyelt, nincs olyan pillanata az esküvőnknek, amit ne örökített volna meg. Ha végignézzük a képeket, olyan, mintha még egyszer átélnénk az egészet, mert Aga tényleg minden mozdulatot megörökített, méghozzá nem is akárhogyan. Fantasztikus képek születtek, minden ismerősünk el van ájulva, a családról nem is beszélve. Szerintem sohasem fogjuk megunni a képek nézegetését. 😀 Ez az egy negatívum, amit meg tudnék fogalmazni, hogy bizony ha egyszer elkezdem nézegetni a képeket, nem tudok tőlük elszakadni. 🙂 De komolyan, egyszer már ebéd nélkül maradtunk emiatt 😀, és hozzáteszem, nem csak mi jártunk így a családban, hogy a fontosabb teendő háttérbe szorult a képek miatt. 😀 Egy biztos, Agánál nem választhattunk volna jobb fotóst, és ha bármilyen megörökítendő esemény lesz az életünk során, biztosan őt fogjuk felkérni. 🙂 Szívből ajánljuk mindenkinek! 🙂
😍😍😍😍😇😇
Dorottya és Magor