Egy nagyon régi barátom, általános iskolás osztálytársam kért fel sok éve családi fotózásra. Úgy fogalmazott, hogy most még engedik a gyerekek, aztán pár év és esélye nem lesz rá többet. Akkor még baráti viccelődésnek fogtam ezt a kijelentést, azóta viszont több tucat esküvős pár gyerekei cseperedtek fel a szemem láttára és látom hogy lesznek a bújós apás-anyás kisgyerekekből durcás kiskamaszok. Közben pedig számtalan örök életre szóló emléket adhattam a szülők, nagyszülők, rokonok részére.
Nincs is jobb visszajelzés erre, mint az, amikor facebook profiljukon az esküvős képemet a kismama, majd az első kisbabás, karácsonyi fotózásos, anyák napi fotózásos képek váltják egymás után.
Persze ezek a képek nem minden esetben készülnek el olyan simán… ez nem egy tárgyfotó, ahol a modell szépen nyugodtan várja, hogy elkészüljön róla a tökéletes kép. Embereket fotózni egy külön kihívás, ám míg egy esküvőn a „felnőtteket” bizonyos korlátokon belül lehet instruálni, megfelelő kommunikáció esetén megértik, mit szeretne a fotós kihozni egy adott képből, ez kisgyerekek esetében szinte lehetetlen.
Épp a napokban egy anyák napi fotózás képei miatt keresett egy család, hogy látták az ismerősüknél a képeket és annyira csodálatosak, annyira jók, hogy Ők is szeretnének egy ilyen fotózást és azonnal le is foglalták az időpontot. Azt már csak a fotózás napján mondtam el a családnak, hogy aznap vért izzadtunk. A család is, én is, hogy elkészülhessenek azok a képek, melyeket végül át tudtam adni.
Azok a szülők, akiknek van gyerekük, pontosan tudják, hogy a gyerekeknek néha nincs jó napjuk (és onnantól a szülőknek sincs). Elég egy kibújó fog, egy puffasztó étel, egy rosszul átaludt éjszaka, vagy épp csak a kedvenc játék eltűnése a reggeli kapkodásban.
Ehhez még adjuk hozzá, hogy bár több család már nem először találkozik velem, egy babának, kisgyereknek én még évekig idegen leszek. Azt látja, hogy anya meg apa izgatottak, pakolnak, szokatlan öltözéket vesznek fel, majd valami idegen helyre viszik ahol egy idegen bácsi beszélget anyával meg apával és valami furcsa szerkezet van a kezében.
Ilyenkor ha a gyereknek épp rossz kedve van, akkor hiába szeretnének a szülők olyan képet, amin összebújva átöleli őket gyermekük és nagy szerető család képét mutassák a kamera felé, helyette csak egy duzzogós, kisírt és vörösre dörgölt szemű és kicsit sem együttműködő gyermek lesz jelen a fotózáson.
Az is Murphy, hogy a gyermek előző nap fejeli le az asztal sarkát és lesz a homlokán Harry Potter jel, vagy lesz hőemelkedése ami miatt egész nap nyűgös.
Ilyenkor kell a családi fotósnak bevetni minden praktikát, trükköt, amivel ki tudja billenteni a gyereket a rossz hangulatából és akár csak 1-1 pillanatra is megpróbáljon mosolyt csalni az arcára. Ilyenkor nem ritka, hogy perceket dolgozunk 1 másodpercnyi pillanatért. Ilyenkor az az egyetlen másodperc áll a rendelkezésemre, hogy tökéletesen megörökítsem azt a pillanatot.
Egyszer vicces lenne egy werk filmet készíteni egy ilyen fotózásról. Szerintem mind a fotósok, mind a családok többsége biccentene, hogy igen, ez ismerős. Szerencsére ezt rajtunk kívül senki nem látja és a külvilág felé már csak a csodás elkészült fotókat mutatja mindenki. Azokat a szűk másodperceket, melyekben épp sikerült a megfelelő arckifejezést, érzelmet elkapni, melyekre méltán büszkék a szülők és bármikor könnyes szemekkel nézik meg újra és újra.
Természetesen a családi fotózások jelentős részén vidám és mosolygós gyerekeket fotózhatok, így az alatt a közel egy óra alatt akár több száz tökéletes pillanat is megörökítésre kerülhet, így a nehezebb dolguk a szülőknek lesz, a képek válogatásakor. Ez azonban úgy gondolom édes teher.
