Kedves leendő fotós kolléga, kolegina!

Több éve már annak, hogy elindítottam fotós képzésemet, melynek anyagát kimondottan a kezdők részére állítottam össze. Minden évben megrendezésre került két-három alkalommal a képzés tél végén és tavasz elején, ami alol kivétel volt a 2020-as év, amikor a képzések kizárólag online formában valósulhattak meg.

Eddig minden alkalommal 5-10 fős csoportokban vehettetek részt a képzésen, ami több szempontból is hátrányos volt a hallgatók számára. Mindenki más tudásszinttel érkezik, mindenki más téma iránt érdeklődik, mindenki más tempóban képes haladni. Így vannak akikkel lényegesen többet kellett egy téma kapcsán beszélgetnem, mikozben mások gyorsabban is tudtak volna haladni. Mivel a célom az volt, hogy senki se távozzon tőlem értékes tudás nélkül, így minden alkalommal megpróbáltam a lehetetlent és mindenkivel egyénileg foglalkozni és próbálni a legdinamikusabban haladni.

Több, mint száz végzett diák után 2021 egy új kezdet lehet. Úgy döntöttem, idén felhagyok a csoportos képzéssekkel, és megpróbálok egy sokkal hatékonyabb formát, az egyéni oktatást. Így nincs szükség arra, hogy egy konkrét napra szabaddá tudja tenni magát minden résztvevő, nem kell a képzés időpontjához igazodni, mindenkivel egyéni megbeszélés alapján olyan időbeosztásban haladunk, hogy az mindkettőnk számára megfelelő legyen. Elérve ezzel azt, hogy a lehető leghatékonyabb formáját válasszuk a tudás átadásának.

A képzés során továbbra is kerülöm azokat a témákat, melyeket minden hivatalos (ex okj) képzésen kötelezően meg kell tanulni, de az életben nagyon kevesen veszik hasznát ezeknek. Nem fogok beszélni a lencsék fénytöréséről, a vegyszerek keverési arányairól, a dagerotípiáról és a híres feltatálók életrajzáról. Nem mondom, hogy ezek nem fontos és nem érdekes területek, de ezek egyike se fog téged közelebb juttatni egy szép képhez a családodról a karácsonyfa körül, nem fogod tudni elkapni a pillanatot, ahogy a macskád épp megharapja a postást.

A képzés célja, hogy minden jelentkező megtanulja kihasználni a rendelkezésére álló technika erőforrásait. Megtanulja meglátni és megörökíteni a szépet. A képeiben a képzés előtt / után hasonló változás legyen, mint ezen az előtte / utána képen.

A tanfolyamra történő jelentkezéshez nem szükséges előképzettség, mivel éppen az a cél, hogy a jelentkezők itt szerezzenek meg minden fontos információt, ami a szép képek elkészítéséhez elengedhetetlen.
A tematika kialakítása során az elsődleges szempont volt, hogy kizárólag olyan információk kerüljenek átadásra, melyeket a jelentkezők tényleg használni tudnak a gyakorlatban és nem csupán a lexikális tudásukat bővítenénk vele, így a képzés során még az elmélet is gyakorlat orientált.

Mire számíthatsz?

Ezt a levelet egy korábbi képzés egyik hallgatója írta:

Kedves Aga, Évek óta terveztem, hogy valamikor végre megtanulom ( nagyjából ) használni a tükörreflexes fényképezőmet. De mindig volt valami.. Persze kifogásokat könnyen talál az ember. Próbáltam autodidakta módon és könyvekből megtanulni az alapokat, ám be kellett látnom, hogy egyedül nem megy, és szükségem van segítségre. Ezalatt a három nap alatt megkaptam azt, amit szükségem volt: összefüggéseket, szabályokat, korlátokat, lehetőségeket – mindezt kis létszámú, interaktív, jó hangulatú órák alatt. Helyére került sok minden. Hálásan köszönöm a lehetőséget! Most már csak gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. Illetve megnyugtat, az a tudat, hogy ha megakadok fordulhatok Hozzád segítségért a jövőben is. További jó munkát, sok szép esküvőt és lelkes fotós tanoncokat!

 

Jelentkezési lap

Kezdő fotós oktatás tematika – fotós oktatás

Elmélet
Fényképező gépek fajtái, azok jellemzői.
Mit tartalmazzon a fotós táska – eltérő témák, eltérő eszközigény.
A fotós felszerelések korlátai, avagy mikor ne vegyük elő a gépet.
Fotós etiquette, jogszabályi háttér.
Fotós alapfogalmak, blende, záridő, iso érték, fehéregyensúly, automata módok.
A fényképezés legfontosabb alkotóelemének a fény fajtáinak, jellemzőinek, tulajdonságainak bemutatása.
Blende (rekeszérték), záridő és az iso érték hatása a képre, ezek tudatos használata.
Téma és a megfelelő nézőpont kiválasztása.
Kompozíciós aranyszabályok, aminek betartása esetén még a mobilos kép is sokkal jobb lesz.
A legfontosabb dolog, ami megkülönbözteti a jó fotóst a rossz fotóstól.
Gyakorlat
Helyes géptartás amivel csökkenthető a bemozdult képek száma.
Helyesen exponált kép, alul és túlexponált képek jellemzői, előnyei, hátrányai.
Objektívek – látószögek – torzítás, helyes távolság megválasztása.
Ismerkedés a műtermi fotózással, világítás olyan eszközökkel, melyek bárki számára könnyedén hozzáférhetőek.
Tudatos vakuhasználat.
Klasszikus portré fotózás amit megismerve sosem csinálunk több fürdőszoba tükör szelfit.
JPG vagy RAW?
Önálló fotózás, gyakorlati feladatok.
Fotózás nappal szemben, ködben és egyéb extrém környezetben – gyakorlat!
Képfeldolgozás
Mi történik a fotóval a fényképezőgépből kikerülve. – workflow
Felbontás, színmélység, képformátumok.
Elsődleges képfeldolgozó programunk az Adobe Lightroom – látványos átalakulás első szint.
Adobe Photoshop – további látványos átalakulások a képen, mely után a fényképezőből kikerült verziót soha többé nem mutatod senkinek.
Nyomtatás vs. labor.
Képek publikálása, vízjelezés, szerzői információk, optimális felbontás beállítása.
Legyenek biztonságban a képeink, adatmentés, archiválás.
Képzés helye: Budapest XXIII. kerület
Képzés időtartama: 12 óra (elmélet + gyakorlat + utómunka, 2-3 napra érdemes elosztani)
Képzés díja: 45 600 Ft
Időpontegyéni időbeosztás

Jelentkezési lap

Lehet-e ajándék kupont vásárolni, ha valaki más részére ajándékba szeretnék adni egy fotós tanfolyamot?

Igen, természetesen lehet, ezügyben a lenti elérhetőségek valamelyikén keress!

Jelentkezési lap

Ha a képzéssel kapcsolatosan további kérdéseid lennének, keress bátran telefonon, e-mailen, skype vagy egyéb elérhetőségeim valamelyikén, melyeket itt megtalálsz.