blog

Fotózás alapismeretek kezdőknek

A fényképezés elvi működése a kezdetektől napjainkig változatlan. Van egy lemez, film, ccd, bármi, amire rávetítik a megörökíteni kívánt képet. Az évek során csupán ezen technikát finomították, de az elv változatlan. Mivel a képet minden esetben egy lukon keresztül beérkező fény alkotja ezért az elkészült végeredmény 2 dologtól függ. Egyik a lemez vagy film vagy bármilyen érzékelő fényérzékenysége a másik pedig a bejutó fény mennyisége. Előbbit egy ISO nevű értékkel jelölik, ami minél magasabb, annál érzékenyebb, annál kevesebb fény szükséges egy kép megalkotásához. A beérkező fény mennyiségének szabályozására 2 mód van. Egyrészt meghatározhatjuk, hogy a fény mekkora lukon keresztül érkezzen be a fényképezőgépbe (blende) másrészt meghatározhatjuk, hogy mennyi ideig legyen nyitva ez a luk, azaz mennyi ideig jut fény rajta keresztül az érzékelőre.
fenykepezogep_anim
Ahhoz, hogy egy kép elkészüljön, pontosan meghatározott mennyiségű fénynek kell az érzékelőre jutnia. Ha nem így történik, az elkészült kép vagy túl sötét vagy túl világos lesz. A digitális korszak beköszöntével nem csupán az utóbbi 2 értéket állíthatjuk, hanem lehetőségünk van az érzékenység állítására is. Itt azonban észnél kell lenni, mivel ennek állításával nem fog megváltozni a fényképezőbe szerelt érzékelő egyetlen tulajdonsága sem, csupán egy elektronika segítségével felerősítik az érzékelőből (CCD/CMOS) kijövő jeleket. Mivel az erősítő nem különbözteti meg a hasznos információt a zavar jelektől, minél magasabbra vesszük az érzékenységet, annál erősebb lesz a „zaj” a képben. Ez az a szemcsés valami amit már minden bizonnyal mindenki látott amikor belenagyított egy képbe. Ez a zaj egy bizonyos mértékig utólagosan csökkenthető, de egy bizonyos mérték után már kezelhetetlen, így ez az eszköz nem csodaszer, de később még bővebben is kitérek erre.
Blende: ez a szerkezet szabályozza annak a bizonyos luknak a méretét, amin a fény a gépbe jut. A luk méretét számokkal jelölik. Ez a szám minél kisebb, annál nagyobb a nyílás, annál több fény tud átjutni rajta azonos idő alatt. A számok, amik a blende méretét jelentik 1, 1.4, 2, 2.8, 4, 5.6, stb. Itt két egymás melletti érték éppen fele fénymennyiséget jelent (matematikailag az értékeket gyök 2 többszörözésével kapjuk) Egy ilyen lépésközt hívnak 1 fényértéknek (1 Fé). Tehát ha egy kép esetén 4-es blendéről 5.6-osra állítjuk a gépet akkor az érzékelőre éppen fele annyi fény fog jutni. Egyes gépeken találhatunk köztes értékeket is, általában 1/3 Fé lépésközökre osztják a skálát a pontosabb beállítás érdekében.
Zár: ez a szerkezet zárja el a fény útját és ennek meghatározott idejű kinyitásával jut el a fény a blendén keresztül az érzékelőre. A fényképezőgépen a zár nyitva tartásának ideje másodpercben van megadva és két egymás melletti „egész” érték a blendéhez hasonlóan itt is felezést jelent: 1, 1/2, 1/4, 1/8, 1/16, 1/32, stb. és szintén a blendéhez hasonlóan itt is található az egész értékek között két harmadoló érték is.
A fenti leírás alapján elég egyértelmű, hogy egységnyi fény beeresztése esetén ha a blende méretét felére csökkentem (egy egész értékkel megnövelem) akkor azonos fénymennyiséghez a zár értékét is csökkentenem kell felére, (szintén egy egész értékkel lefele kell állítani) hogy fele akkora lukon kétszer annyi ideig jusson fény az érzékelőre. Ebből már elég jól látható, hogy ugyanazt az eredményt számtalan beállítással el lehet érni, csupán a két értek megfelelő kombinációját kell kiválasztani.
Mégis melyiket válasszam? Felvetődik a kérdés, hogy mégis milyen blende és zár beállításokat használjunk, ha elvileg több különböző beállítás esetén is ugyanannyi fény jut a gépbe? Itt kezd a dolog érdekes lenni és innentől válik el a piros szívecske meg a zöld „AUTO” mód a kézi vagy félautomata beállításoktól. Mind a zárnak mind a blendének másodlagos kihatása van ugyanis az elkészült képre. A két mellékhatás közül a zár hatását talán egyszerűbb megérteni és belátni. Ha a zár nyitott állapota alatt a fényképezni kívánt kompozíció megváltozik akkor az a változás is a képre kerül. Ennek legegyszerűbb esete amikor a kép bemozdul. Ez a bemozdulás lehet akár szándékos is, ha pl. egy mozgást szeretnénk érzékeltetni mint az alábbi guruló autó esetében:
zar
Minél rövidebb ideig van nyitva a zár, annál inkább megfagyasztja a pillanatot, annál kisebb az esély arra, hogy a képen valami bemozdul. A kisautó jelen esetben egy lejtőn gurult lefele a fényképező előtt egy méterrel. Mivel a mozgás ugyan nem volt túl gyors, de az hozzánk nagyon közel történt így ahhoz, hogy a kép ne mozduljon be látható, hogy legalább 1/640s záridő szükséges. Fontos azonban, hogy a megfelelő záridő megválasztása esetén nem csupán a téma mozgását kell számításba vennünk, hanem saját magunkat is. Ha kézből fényképezünk, a kezünk akaratlanul is remegni fog. Ha nincs a gépbe vagy az objektívbe remegés csillapítás akkor az általánosan elfogadott 1/gyújtáv értéke (ez az újabb, nagyon nagy felbontású gépeknél erős fenntartásokkal kezelendő, ajánlatos inkább rövidebb záridő vagy állvány alkalmazása).
Gyújtáv: vagy gyujtótáv egy általában mm-ben meghatározott távolság, ami az objektív egyik fő jellemzője. Az objektívet felépítő lencsék felületére érkező eredetileg párhuzamos fénysugarak amiket a lencsék megtörnek, és azok az üveg másik oldalán egy pontban találkoznak. A lencse középpontja és a fénysugarak metszéspontja közötti távolság a gyújtótávolság. Az emberi szem látószöge egy 50mm-es gyújtávú objektívnek felel meg közelítőleg. Ami ennél kisebb, azt nagylátónak, ami ennél nagyobb, azt teleobjektívnek hívják. Minél nagyobb egy objektív gyújtótávolsága, annál közelebb hozza a fényképezni kívánt részletet.
fokusztav_big-230x300
Blende: kis kitérővel megérkeztünk a helyes képalkotás másik összetevőjéhez, a blendéhez. Ez az a kis nyílás, amin át a fény a gépbe jut. Minél nagyobb ez, a fény annál könnyebben jut az érzékelőre, ha pedig szűkítjük, úgy csökken a bejutó fény mennyisége. A luk szűkítésének azonban van egy nagyon fontos mellékhatása is. Bizonyára mindenki nézett már át kartonra vagy bárhova fúrt kis lukon. Azt tapasztaltuk, hogy minden sokkal élesebb. Ugyanez van a fényképezőgépnél is. Minél kisebb a nyílás, annál több minden lesz éles a képen. Ezt nevezik mélységélességnek, (DOF) ami nem más, mint a beállított fókuszpont (az a része a képnek, ahova élességet állítottunk) előtt illetve mögött mekkora távolságban éles még a kép. Ez az élesség tartomány a blende méretének növelésével (egyre alacsonyabb számok) folyamatosan csökken.
blende-229x300
Láthattuk, hogy ha lassú záridőt választunk akkor bemozdul a kép, ha nyitott blendét akkor kicsi lesz a mélységélesség, ha pedig magasra állítjuk az érzékenységet (ISO) akkor zajos lesz a kép. Mit tegyünk, ha egy fényszegény helyen kell pl. egy színházban egy táncoló csoportot fotózni? Az ilyen helyeken gyakran tilos vakut használni, így csak a fent említett három paraméter állításával játszhatunk. Feltételezve, hogy a csoport a színpadon táncol, mi pedig a nézőtéren vagyunk, egy kistele (70-100mm között) lesz a legjobb választás, aminek a látószögébe épp bele fognak férni egyszerre. Kb. 6-8m távolságból fotózva ahhoz, hogy a térben egymás mögött álló emberek is élesek legyenek legalább 5.6-8 környéki blende érték, a tánc mozdulatok megfagyasztásához 1/160-1/250 közötti zársebesség fog minimum kelleni. Ha adott a fény mennyisége és adott az előbbi két érték, sok szabadságunk nincs, mivel jobbára csak az érzékenységet tudjuk növelni annyira, hogy helyes expozíciós értéket kapjunk. Ha nem csúcskategóriás gépünk van, ez elég esélytelen. Mit tegyünk, ha mégis le szeretnénk fotózni az eseményt? Legfontosabb, hogy megismerjük fényképezőnk határait. Tudnunk kell, hogy milyen ISO beállítások esetén mennyire lesz zajos a kép. Hol van az a határ ami még esetleg fekete-fehérre átalakítva kis méretben elmegy és honnantól kuka mindenképp. Jelen esetben állítsuk az érzékenységet a legnagyobb még elfogadott értékre, csökkentsük a blende értékét 2.8-4 közötti érték környékére (vagy amit az eszköz enged) és a záridőt csökkentsük annyira, hogy a megfelelő expozíciós értéket kapjuk. Így a képen hátrébb szereplő (ha az elöl lévőre fókuszáltunk) kicsit mosottabbak lesznek, az egész kép egy kicsit bemozdult lesz, de legalább lesz kép, ami bármilyen is, mindig jobb, mint az el nem készült kép.
A modern kor rákfenéje
Ahogy növekszik a pixelszám a digitális fényképezőkbe, úgy lett egyre inkább divat a tizenhuszoncsiliópixeles képeket 100%-ra nagyítva zajt, életlenséget és más hibákat keresni és természetesen találni. A fényképezésnél maga a téma kezd egyre inkább háttérbe szorulni és csak az a fontos, hogy pixelkukkolva is teljesen tökéletes legyen minden. Nos, azok számára akik szintén így tesznek, van egy rossz hírem… a fényképek többsége weben maximum 1024×768 méretben, vagy 10x15cm méretű nagyításban végzi, itt pedig a 100%-ra nagyított hibákból szinte semmi se lesz látható. Érdemes kipróbálni, hogy kicsit bemozdult, kicsit homályos, kicsit zajos képet ebben a méretben előhívatni és rácsodálkozni, hogy valóban felesleges az aggodalom. 7-8 évvel ezelőtti 6 megapixeles képből a mai napig lóg a falamon 2db 30x40cm-es nagyítás, amit egy olyan géppel készítettem, amit most 30-40eft-ért meg lehet kapni és egy olyan objektív volt rajta, ami pár hónapja egy akcióban 10eft volt újonnan. Mostanára a mobiltelefonok kamerája is jobb, mint akkor az a gép, a nagyítás mégis tökéletesen használható még ilyen nagy méretben is.

Ha tetszett a cikk és szeretnél elsők között értesülni ha valami hasonló kerül az oldalra kattints ide!

, , , , , ,
Következő bejegyzés
Esküvői képek mostantól máshogy!

Related Posts

Menü